Mindig több értelme van részt venni a misén otthon, legyen bármilyen szerény is az igehirdetés, mint a tévén keresztül nézni a pápát az aranyló Szent Péter Bazilikából. Két feltételnek mindazonáltal eleget kell tenni: legalább két személynek kell jelen lennie, és a „gyülekezet” látóterét ki kell terjeszteni az Egyház és a világ szándékaira.
Amikor nem lehetünk jelen a vasárnapi szentmisén, vajon több értelme van részt venni egy szerényebb igehirdetésen, mint a tévében nézni a misét, még akkor is, ha maga a Pápa celebrálja a Szent Péter Bazilikában a világ legjobb kórusával? Anélkül, hogy lebecsülni akarnánk a tévében közvetített misét, a válasz csak „igen” lehet.
Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy amikor többen összegyűlnek Jézus Krisztus nevében, hogy az ő igéjét hirdessék, azzal a céllal, hogy egy szív és egy lélek legyenek az egyházzal, két ígéretet biztosan teljesítenek. Az egyiket maga Jézus, a másikat az Egyház fogalmazta meg.
Az első ígéret Jézus Krisztustól való: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18, 20). Amikor most, a karantén idején otthon összegyűlünk, hogy az igét hallgassuk, egészen biztosan Jézus Krisztus is köztünk van.
Honnan tudhatjuk, hogy otthonunkban is Egyházként, az Egyház kebelében ünnepelünk?
A második ígéret az egyháztól ered. Tulajdonképpen a II. Vatikáni zsinat azt tanítja nekünk, hogy amikor összegyűlünk a templomban, hogy az Írást olvassuk, akkor az Isten igéje, maga Jézus Krisztus szól hozzánk. Az ő igéje igazi eledel életünkben. Honnan tudjuk, hogy otthon olyan, mintha Egyházként ünnepelnénk? Úgy, hogy kis „közösségünk” látóterét kiterjesztjük az egyházra és a világra, és követjük az ige ilyen módon való hirdetéséhez az Egyház által ajánlott liturgiai formákat.
„Tedd a házadat Egyházzá”
Ha az otthoni közösséget (legalább 2 személy) a család alkotja, esetleg kiegészítik a barátok, szomszédok, akkor tényleg Egyházat alkotunk az Ecclesia domestica kegyelméből. A Katolikus Egyház Katekizmusa is kimondja, hogy a házi egyházban különleges módon valósul meg minden családtag keresztségi papsága /…/. Az imádság és életünk felajánlása által főleg itt értjük meg /…/ az Isten imádását. Ne habozzunk követni Aranyszájú Szent Jánost, aki a következő tanácsot adta egy családapának: „Tedd a házadat egyházzá!”
A koreai csoda is a katekizmusnak és a családi igehirdetésnek köszönhető. Az egyház születése Koreában igazi csoda volt. A hitet nem misszionáriusok terjesztették, hanem Lee Byeok filozófus és barátai fedezték fel a XVIII. század végén, olyan kínai – valószínűsíthetően Matteo Ricci által írt – forrásokban, amelyek a keresztény hitet hirdették. Számos nehézség után az első misszionárius pap 1836-ban érkezett Koreába, 50 évvel azután, hogy az első koreait megkeresztelték, és addigra már közel 20 000 keresztény élt az országban! Az első koreai papot Szent André Kim személyében 1845-ben szentelték fel. Az 1846-os nagy üldözés alatt halt meg.
Innentől fogva az üldözések gyakorlatilag egy évszázadon keresztül folytatódtak, beleértve a japán uralmat is. Mégis, papok és püspökök nélkül, nemcsak hogy életben maradt a keresztény közösség, hanem még növekedett is. Nem kis meglepetésben volt részük az első papoknak, akik 1945-ben, az ország felszabadítását követően érkeztek Koreába. Olyan élő katolikus közösséget találtak itt, amely kívülről tudta a katekézist, a nagyobb imádságokat, a hívek minden válaszát, amely a szentmisén elhangzik, annak ellenére, hogy gyakorlatilag egyetlen misét sem celebráltak 100 év alatt!
A tévében közvetített mise nagyon értékes vigasztalás
A tévében közvetített mise viszont az egyedül élőknek, a betegeknek és az idős embereknek semmi mással nem helyettesíthető kincset jelent. Akik nézik a közvetítést, szívükben és lelkükben is ott vannak az Egyházban. Imádkoznak. Hallják Isten szavát és elgondolkodhatnak rajta. Lelkileg áldozhatnak. Így, karantén idején, a tévében közvetített szentmise sokak számára igen nagy vigasz.
Forrás: Aleteia
Fordította: Pannonhalmi Judit
