A vatikáni diplomácia 2025. esztendei forró pontjai

Ferenc pápa január 9-én, csütörtökön fejezte ki jókívánságait a Szentszék mellé akkreditált Diplo­má­ciai Testületnek. A Remény Jubileuma szentév, tárgyalások Ukrajnában, fenyegetések a Közel-Ke­leten és Afrikában. Jean-Baptiste Noé geopolitikus a vatikáni diplomácia fő forró pont­jait veszi sorra 2025-re.

A jövőbe látni lehetetlen, és senki sem tudhatja, milyen meglepetéseket és várat­l­an eseményeket hoz a 2005-ös esztendő.  A vatikáni diplomácia előtt már most is számos kihívás áll a moz­gal­­mas­nak ­ígérkező 2025-ös esztendőben.      

A Remény Jubileuma

A rendes jubileumi év mindenekelőtt a hit, a személyes megtérés és a belső elmélyülés időszaka.  De ez most egyúttal fontos politikai és diplomáciai pillanat is. Amikor az 1900-as jubileum alkalmából, XIII. Leó pápa megnyitotta a szent kaput, ezt abban a Szent Péter bazilikában tette meg, amely a még el nem ismert Vatikán Államban állt, mivel a politikai kap­csolatok az olasz monarchiával a pápai területek megszál­lása (1870) óta nagyon feszültek voltak. 1925-ben, négy évvel az olasz egyesítésből fakadó krízis megoldását jelentő Lateráni Szerződés előtt, XI. Piusz pápa ünnepelte a jubileumot, noha a Mussolini kormánnyal való kapcsolatok továbbra is feszültek voltak. 1950-ben XII. Piusz a jövőbe akart tekinteni, a békéről beszélni a világkonfliktus katasztrófái után, elkerülve a kezdődő hidegháború buktatóit.

2000-ben, II. János Pál vezette az új évezred felé nyitott jubileumot, azzal a küldetéssel, hogy az Egyház felkészüljön az új világra. Huszonöt évvel később, sok minden megváltozott az Egy­ház­ban és a világban. Szemben a folyamatos háborúkkal és a „részekre tördelt világháború” helyze­tével, amelyre Ferenc pápa gyakran hivatkozik, a jubileum lelki válasz akar lenni a számos országot időnként sújtó bajokra.   

Közel-Kelet: felhők és remények

A Közel-Kelet továbbra sem szűnt meg a világégéstől való félelmeket és aggodalmat kelteni. A 2023 októberében kezdődött konfliktus még messze nem ért véget.  A tűzszünet törékenységén túlmenően, a konfliktus okai még egyáltalán nincsenek kezelve.  A Hezbollahot és a Hamászt kétségtelenül kemé­nyen sújtotta Izrael, de semmit sem oldódott meg a gyűlölet és az értetlenség falai által elválasztott ellenfelek között.  A pápai diplomácia évtizedek óta megpróbál balzsamot vinni a sebekre, és anélkül, hogy a tartós békét megtalálhatta volna, tehetetlenül szemléli a keresztények számának drámai csökkené­sét.

Szíriával kapcsolatban még mindig sok a kétely. Az új hatalom valamennyi közösséggel kész a kibékülésre, vagy hozzánk hasonlóan csak egy újabb diktatúra másikkal felváltásával számol? Damaszkusz iszlamista szellemben összekovácsolódott újabb gazdái egy másik Afganisztánná ala­kítják Szíriát? Mivé fog válni a szíriai keresztények kétezer éves közössége, amely otthon van Damaszkuszban és Aleppóban, ezekben a városokban, amelyek látták a kereszténység első évszázada­i­ban Pál megtérését és számos atya és teo­lógus munkáját?  Itt is óriásiak a kihívások egy pápai diplo­mácia számára, amelynek egyetlen fegyverét a szavak jelentik, és amely számára a cselekvés egyetlen módja a beszéd. A párbeszéd kétségtelenül szükséges, de nem kockáztatja-e, hogy erőtlen a fegyverekkel és ágyúkkal szemben?

Elefántcsontpart: a fellángolás felé?

Elkerülheti-e Elefántcsontpart a polgárháborút? Ez a kérdés merül fel ebben az államban, amelynek 2025 októberében egy nagyon veszélyes elnökválasztással kell szembenéznie.  2010-ben az elnök­választás polgárháborúval végződött, amely szembeállította egymással Laurent Gbagbo és d’Alassane Ouattara híveit. Végül az utóbbi nyerte el a hatalmat a nemzetközi közösség támogatá­sával. Bár 2015-ben és 2020-ban simán újraválasztották, ma már 83 éves, és nincs kijelölt utódja. Ugyan még nem jelentette be indulási szándékát, de riválisa Laurent Gbagbo eltökélt abban, hogy revansot vesz.

Azonban 2010 óta sok minden megváltozott. Az iszlamizmus virulensebb az Elefántcsontpart­tal határos országokban, amelyek már megtapasztalták a politikai felfordulásokat és a rendszeres táma­dá­sokat. A Guineai-öbölben most már a kábítószer-kereskedők hozzák a törvényeket, növelik a korrupciót, és egyre erőszakosabb hálózatok felett gyakorolnak ellenőrzést. Az iszlám és a drog közé szorítva, több etni­kumra szabdalva, valós nemzeti egység nélkül, képes lesz-e Elefántcsontpart egy békés el­nök­vá­lasz­tást tartani, vagy az erőszak egy újabb ciklusába fog fordulni?  Másik jelentős változás 2010 óta, hogy a francia hadsereg jelenléte jelentősen lecsökkent. Emberhiány miatt immár nem lesz lehet­séges megszervezni a külföldön élő franciák hazatelepítését, sem a hadviselő felek szétválasztását. Mindezek a tényezők a legrosszabbtól való félelmet keltik bennünk. Az elefántcsontparti papság és püs­pökök egy olyan ország frontvonalában lesznek, amely aggodalomra ad okot.  

Megannyi forró pont, amelyet a vatikáni diplomáciának figyelemmel kell kísérnie, és amelyben már részt is vesz. A remény zászlaja alatt, amely ennek a nagy jubileumnak a zászlaja.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia