Tagle biboros Custom

Tagle bíboros óva inti a papokat a mesterséges intelligenciával írt homíliáktól

A Fülöp-szigeteki Legazpi Egyházmegye fennállásának 75. évfordulóján Tagle bíboros arra figyelmeztette a papokat, hogy ne engedjenek annak a kísértésnek, hogy homíliáik megírását a ChatGPT-re bízzák. A Nagy Szent Gergely-székesegyházban és környékén összegyűlt több mint hatezer hívő előtt egy alapvető igazságot hangsúlyozott: az igehirdetésnek a hitből és a mi Urunkkal, Jézus Krisztussal való személyes találkozásból kell fakadnia.

„Ha nem szívből fakad, akkor az nem homília” – fogalmazott nagyon egyértelműen. Meglátása szerint a teljes egészében mesterséges intelligencia által alkotott prédikáció nem tekinthető hitből való igazi tanúságtételnek. Hangsúlyozta, hogy ezek az eszközök képesek a már rendelkezésre álló információkat újrarendezni, összefüggő beszédet alkotni, sőt, tetszetős megfogalmazásokat is létrehozni. Viszont nincs hitük, nincs saját lelki életük, és nem élték át azt a személyes találkozást Krisztussal, amelynek tapasztalatát a pap hivatott továbbadni a híveknek – olvashtaó a LeCahto.fr cikkében.

Ez a figyelmeztetés egybecseng XIV. Leó pápa korábbi szavaival. A Szentatya a római papsággal való február 19-i találkozóján maga is óva intette a papokat attól, hogy homíliáik megírását a mesterséges intelligenciára bízzák. Az emberi értelmet olyan izomhoz hasonlította, amelyet rendszeresen edzeni kell, nehogy elgyengüljön. XIV. Leó szerint a papnak művelnie kell saját értelmét, el kell mélyednie Isten igéjében, és személyesen kell tanúságot tennie arról a hitről, amelyet maga is kapott. Ezt a küldetést a mesterséges intelligencia nem töltheti be helyette.

Tagle bíboros az interneten és a közösségi hálókon végzett evangelizáció kérdésére is kiterjesztette gondolatait. Emlékeztetett arra, hogy az új technológiák hasznos eszközök lehetnek az információk továbbításában és az Egyház tanításának megismertetésében. A hiteles keresztény tanúságtételt azonban soha nem helyettesíthetik. Hiszen nem az elektronikus eszközök válnak hívővé, hanem az emberek: férfiak és nők, akik értelmükkel, szívükkel és Jézus Krisztussal való személyes találkozásuk tapasztalatával tesznek tanúságot hitükről.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

otthont banner 1031

Nem általános tiltást fogalmazott meg Tagle bíboros

Fontos azonban, hogy pontosan értsük a bíboros szavait: nem a mesterséges intelligencia egyházi használatának általános tilalmát hirdette meg. Elsősorban attól óvott, hogy a mesterséges intelligencia átvegye az igehirdető pap lelki munkáját. A pap természetesen felhasználhat különféle dokumentációs és szakirodalmi forrásokat homíliája előkészítéséhez, ám annak tartalmáért, a katolikus tanításhoz való hűségéért, valamint azért, ahogyan az evangéliumot a rábízott híveknek hirdeti, továbbra is ő maga felel.

Végezetül Tagle bíboros arra emlékeztetett, hogy az evangelizáció valamennyi megkeresztelt ember küldetése. Mindenki rendelkezik olyan talentumokkal, amelyeket az Egyház szolgálatába állíthat: taníthat, énekelhet, betegeket kísérhet, segítheti a szegényeket, vagy továbbadhatja a hitet saját gyermekeinek. Az egyházmegyei jubileum alkalmából arra buzdította a katolikusokat, hogy ne maradjanak puszta szemlélői az eseményeknek, hanem maguk is tevékenyen vállaljanak részt Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésében.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: LeCatho.fr

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.