A 19. századi szent, aki a 21. század fiataljait is értené – Don Bosco pedagógiájának 7 tanulsága
Lassan már egy hetünk, napunk sem telik el anélkül, hogy ne hallanánk valakit az állandó kapkodásra panaszkodni. A digitalizáció, az egyre gyorsuló és változó világ a legfiatalabb generációkra is hatást gyakorol. Mindez a pedagógusoknak, cégvezetőknek is feladják a leckét, a fiatalok nevelésében és vezetésében pedig új módszerekre van szükség. Vagy nem is teljesen újakra? Akadnak ugyanis olyan örökérvényű példák, amelyek kiállták az idő próbáját, s ma is segíthetnek a fiatalokkal való bánásmódot illetően: Don Bosco pedagógiai elvei meglepően frissnek hatnak mai kontextusban is.
Az elmúlt években egyre több tanulmány, publikáció, szeminárium és előadás választja témájául a – leggyakoribb besorolás szerint – 1995 és 2010 között született Z-generációt. E vizsgálódások általában arra irányulnak, hogy miként motiválhatók, érthetők meg ezek a fiatalok, akár szülői, akár cégvezetői szemmel. Gyermekpszichológusok, nevelési tanácsadók pedig már az alfákról beszélnek – azokról a gyermekekről, kamaszokról akik 2010 után láttak napvilágot.

Nem véletlen, hiszen az az általános tapasztalat látszik körvonalazódni, miszerint a korábban működő nevelési és vezetési gyakorlatok – e kettő, bár sokban eltérő megközelítést igényelnek, alapjaiban mégis összefüggnek – már meghaladottakká váltak a legifjabb generációk esetében.
Mind a Z-, mind az Alfa-generáció kapcsán elmondható, hogy a digitalizáció nagyban meghatározza a mindennapjaikat. Egyre nehezebb lekötni a fiatalok figyelmét, ugyanakkor az állandó multitasking nem könnyíti, sőt, a kutatások szerint csak nehezíti az egyes feladatot közötti váltást (ld. a Stanford kutatóinak tanulmányát).
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Ugyanakkor az is látszik, hogy tudatosabb, önállóbb, ám egyre érzékenyebb fiatalokról van szó, akiket az állandó rohanás, a közösségi médiából rájuk zúduló információdömping súlya, és az ezekből fakadó korai kiégés sem kímél. A digitalizáció térnyerésével összefügghet, hogy egyes szakértők úgy látják, az Alfa lesz a valaha volt legmagányosabb generáció (vö. Új Köznevelés 2019-es tanulmánya).
Az új helyzet kihívásainak orvoslására természetesen nem adható egyszerű és mindent megoldó válasz, az azonban kétségtelen, hogy érdemes lehet a már bevált modelleket is megvizsgálni, a jelen kontextusban mit érdemes alkalmazni belőlük.
Az egyik ilyen megfontolandó példa lehet Don Bosco, avagy Bosco Szent János pedagógiája, amely, ha áttekintjük alapelveit, talán sokkal modernebbnek hat, mint azt elsőre gondolhatnánk. Bosco Szent János a 19. század egyik kiemelkedő nevelője, aki fiatal korától fogva az ifjúság lelki és erkölcsi nevelését tekintette hivatásának. Munkásságának középpontjában az Oratórium állt, ahol gondoskodó jelenlétével és szeretetteljes légkörrel formálta a rábízott fiatalokat.
Don Bosco pedagógiájának ma is érvényes alapelvei
Don Bosco nem hagyott hátra szisztematikus pedagógiai rendszert, nevelői gyakorlatából és tanítványainak visszaemlékezéseiből mégis jól kirajzolódik egy egységes szemlélet. Ennek középpontjában a fiatal személye, a bizalom és a szeretet állt. Pedagógiája nem pusztán a helyes viselkedés kialakítására törekedett, hanem arra, hogy a fiatalok saját meggyőződésük alapján válasszák a jót (vö. Fascie, B. (1991), Russo, C. (2006)).
1. Lassú pedagógia: türelem és a döntés szabadsága
A felgyorsult, teljesítményorientált világban különösen aktuális Don Bosco türelmes nevelői magatartása. Tanítványai visszaemlékezései szerint nem siettetett senkit, hanem kivárta, amíg a fiatal önállóan döntött az általa javasolt út mellett, még akkor is, ha kezdetben közömbös vagy ellenséges volt.
A „lassú pedagógia” nem a követelmények feladását, hanem a személyes fejlődés időigényének tiszteletét jelenti. A nevelőnek és a vezetőnek nemcsak a célokat kell kijelölnie, hanem türelmesen végig is kell kísérnie a hozzájuk vezető utat.
2. Személyes kísérés: jelenlét, figyelem és kapcsolat
Don Bosco nem távolról irányította a fiatalokat, hanem közöttük élt, játszott és beszélgetett velük. A személyes jelenlét és a folyamatos kommunikáció révén bizalmi kapcsolatot alakított ki, amelyben a fiatalak könnyebben megnyílhattak és segítséget kérhettek.
A pedagógus, a nevelő feladata nem merül ki a tananyag átadásában, ahogyan a vezetőé sem pusztán a feladatok kiosztásában. Mindkét esetben fontos, hogy a másik érezze: figyelnek rá, számít, és nehézségeivel sincs egyedül.
A Z-generáció munkahelyi vezetésével, motivációval kapcsolatos kutatásom is megerősíti a személyes figyelem és a partneri kapcsolat jelentőségét (vö. Mohay, 2025). A fiatal munkavállalók nem feltétlenül autoriter, kizárólag utasításokkal irányító vezetőt keresnek, hanem olyat, aki meghallgatja őket, visszajelzést ad, és támogatja fejlődésüket.

3. Személyre szabott pedagógia és vezetés: a motivációk megismerése
Don Bosco törekedett arra, hogy megismerje a rábízott fiatalok családi hátterét, élettörténetét, tanulmányait és motivációit. Nem ugyanazt várta el mindenkitől, hanem figyelembe vette az egyéni adottságokat és élethelyzeteket.
Ez a szemlélet a mai pedagógiában és vezetéstudományban is fontos. A személyre szabott vezetés nem a szabályok egyénenkénti megváltoztatását jelenti, hanem az egyéni motivációk megismerését, illetve a támogatás és a fejlődési lehetőségek ehhez való igazítását.
A Z-generáció munkahelyi vezetésével kapcsolatos kutatásom szintén rámutat erre: a fiatalok motivációinak megismerése fontos szempont lehet a vezetésben (vö. Mohay, 2025). Az Alfa-generáció nevelésében ugyancsak lényeges, hogy a pedagógus ne csupán generációs sajátosságokból induljon ki, hanem megismerje az előtte álló gyermeket.
4. Egyéni példamutatás: a hitelesség ereje
Don Bosco nemcsak elveket hirdetett, hanem saját életével is példát mutatott: a fiatalok között töltött idővel, közös játékkal és személyes odafordulással. A mai pedagógus és vezető tekintélyét is erősíti, ha elvárásai mellett hiteles mintát nyújt.
A Z-generáció munkahelyi vezetőkkel kapcsolatos elvárásait vizsgáló kutatásom szerint a fiatal munkavállalók számára meghatározó, hogy a vezetőjük példamutató legyen, felnézhessenek rá (vö. Mohay, 2025).
5. A barátság pedagógiája: bizalom és belső motiváció
Don Bosco pedagógiáját tanítványai a barátság pedagógiájaként is emlegették. A szeretet és a bizalom mellett fontosnak tartotta a következetes iránymutatást is. A baráti kapcsolat nem jelentette a nevelői felelősség feladását: éppen a bizalom teremthette meg az együttműködés és a felelősségvállalás alapját. Ez a mai pedagógusok, nevelők és vezetők számára is fontos tanulság lehet.
6. A megelőző módszer: félelem helyett meggyőződés
Don Bosco megelőző módszere a büntetés helyett a szeretetteljes figyelmeztetésre és iránymutatásra épült. Azt szerette volna elérni, hogy a fiatal ne félelemből engedelmeskedjen, hanem saját meggyőződéséből válassza a jót. Ez ma is érvényes gondolat: a szabályok és elvárások akkor vezetnek valódi eredményre, ha azokat nem külső kényszerként, hanem értelmes és vállalható célként élik meg a fiatalok.
7. A szolgáló nevelő és vezető: alázat és segítőkészség
Don Bosco nem riadt vissza semmilyen feladattól, ha az a fiatalok javát szolgálta. Különösen azok felé fordult, akiknek a legnagyobb szükségük volt szeretetre és figyelemre. Magatartását az alázat és a szolgálat jellemezte. Ez a mai vezetők számára is példa lehet: a vezető elsődleges feladata nem saját tekintélyének erősítése, hanem a rábízott emberek támogatása és fejlődésük segítése.
Mindezeket áttekintve láthatjuk, hogy bár Don Bosco a 19. században tevékenykedett, pedagógiájának alapelvei ma is időtállóak. A szeretet, az elköteleződés, a példamutatás, az alázat és a szolgáló attitűd olyan értékek, amelyek a kor változásai ellenére sem veszítenek jelentőségükből. Don Boscóra úgy emlékezünk, mint aki az ipari forradalom árváit gyűjtötte maga köré, és szeretettel, a keresztény értékek mentén nevelte őket. Öröksége a digitális forradalom közepette is példát mutathat azoknak a fiataloknak, akik egyre inkább elszigetelődve élik meg a világ változásait, valamint azoknak a nevelőknek, pedagógusoknak és vezetőknek, akik szeretnék őket utat mutatva kísérni.
Felhasznált irodalom
- Fascie, B. (1991). Don Bosco nevelési módszeréről: Források és magyarázatok. Magánkiadás.
- Liang Zhe Chong, Lee Kien Foo, and Sook-Ling Chua. (2025). Student Burnout: A Review on Factors Contributing to Burnout Across Different Student Populations. Behavioral Sciences, 15(2), Article 170.
- Mohay, R. (2025). A management that cares: A human-centred management approach as a viable option for the future of the European economy. In H. Alford (Ed.), Catholic social thought and social innovation (pp. 19–41). Marcianum Press.
- Motivátor Magazin. (Év nélkül). Az alfa generáció jellemzői és problémái.
- Ophir, E., Nass, C., & Wagner, A. D. (2009). Cognitive control in media multitaskers. Proceedings of the National Academy of Sciences, 106(37), 15583–15587.
- Pálinkás-Purgel, Zs. (2019). Alfa generáció – a „digitális bébik” kora. Új Köznevelés.
- Russo, C. (2006). Don Bosco találkozása a fiúkkal: A szalézi nevelési módszer titka. Don Bosco Kiadó.
- Vida Ági. Alfa generáció.










Tanulságos és megszívlelendő írás… Gratulálok