szexuális visszaélések

MKPK: Együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást

MKPK: Együttérzéssel és fájdalommal gondolunk azokra, akik egyházi személyektől szenvedtek el súlyos bántalmazást

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye Karácsonyra készülve, fogadjuk szívünkbe Krisztus békéjét. Az elmúlt hónapok Egyházunkat érintő botrányos hírei sokakban békétlenséget, csalódottságot váltottak ki. Szeretnénk ezeket eloszlatni, de az igazi békét csak Istentől nyerhetjük el. Istennel való kiengesztelődésünk feltétele, hogy egymással is kiengesztelődjünk. Az elkövetett bűnökért pedig imádkozzunk, böjtöljünk, engeszteljünk. A gyermekek elleni szexuális bűncselekményekről…

Lemondott Tóth Tamás, az MKPK titkára

Lemondott Tóth Tamás, az MKPK titkára

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben tudatja, hogy Tóth Tamás, a testület titkára felajánlotta lemondását, melyet a püspökök elfogadtak. “Miután Dr. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára 2024. október 23-án felajánlotta lemondását az MKPK titkári tisztségéről, eddigi elkötelezett munkáját megköszönve a mai napon a Testület elfogadta azt. Az utód megválasztására később kerül sor.”…

Kudarcot vallott a visszaélésekkel csak a Katolikus Egyházat vádoló narratíva

Kudarcot vallott a visszaélésekkel csak a Katolikus Egyházat vádoló narratíva

A katolikus tanulmány után most egy új kutatás a németországi Evangélikus Egyházban elkövetett szexuális visszaéléseket tárta fel. A Neuer Anfang (Új Kezdet) elnevezésű, 2021 óta létező német katolikus kezdeményezés a CNA híradása szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy kudarcot vallott az a narratíva, amely a rendszerszintű szexuális visszaélések vádját egyedül a Katolikus Egyház nyakába…

Egy jelentős felmérés szerint egyre több a „konzervatív” és az „ortodox” pap

Egy jelentős felmérés szerint egyre több a „konzervatív” és az „ortodox” pap

A katolikus papok közt az elmúlt több mint 50 év legnagyobb nemzeti felmérését végezték az Egyesült Államokban.  Az ennek eredményeiből született tanulmány azt állapította meg, hogy a szemináriumot végzett amerikai papok körében a magukat „haladónak, progresszívnek” nevezők gyakorlatilag fokozatosan „kihalnak”, míg a felszentelésre váró fiatalok túlnyomó többsége konzervatívnak és ortodoxnak vallja magát. Az ún. „The…

A lengyel baloldal Szent II. János Pál ellen folytatott rágalomhadjáratának céljai és hazugságai

A lengyel baloldal Szent II. János Pál ellen folytatott rágalomhadjáratának céljai és hazugságai

Az elmúlt években a lengyel baloldali hírportálok – amelyek közül sok külföldi tulajdonban van – számos cikket tettek közzé, melyekben azzal vádolták II. János Pál pápát, hogy szemet hunyt a papság körében elkövetett szexuális visszaélések felett, sőt, eltussolta azokat. Bemutatjuk a történelmet, az összefüggéseket és a tényeket. „A féligazság teljes hazugság.” Ez a zsidó közmondás…

Támadás Szent II. János Pál emlékezete ellen

Támadás Szent II. János Pál emlékezete ellen

Amint erről számos magyar hírforrás is különböző érzelmekkel tájékoztatott, az amerikai tulajdonban levő TVN lengyel kereskedelmi televízió hétfőn sugárzott egy olyan dokumentumfilmet, amely azzal foglalkozott, hogy Szent II. János Pál pápa még krakkói érsekként, évekkel pápává választása előtt eltussolt néhány, papok által elkövetett gyermekmolesztálási esetet. Az egyik papot például Bécsbe küldte, de anélkül, hogy a…

Amerikai főpapok vitája az LMBTQ közösségek tagjainak befogadásáról

Amerikai főpapok vitája az LMBTQ közösségek tagjainak befogadásáról

Samuel Aquila denveri érsek szembeszállt Robert McElroy bíboros azon felhívásával, hogy szentáldozásban részesítse, illetve megáldja az „objektíven súlyos bűn állapotában lévő” homoszexuálisokat és a házasságtörőket. Azzal érvelt, hogy az ő Egyházba történő befogadásuk „nem jelentheti azt, hogy megmaradnak a bűnben”. McElroy bíboros január 24-i esszéjében, amely a Szent Ignác-i szemléletű, jezsuiták által kiadott America Magazine-ben…

Erről a 3 dologról beszélgess el a gyermekeiddel, hogy megvédd őket a bántalmazástól!

Erről a 3 dologról beszélgess el a gyermekeiddel, hogy megvédd őket a bántalmazástól!

Ezt a három dolgot mondom el gyakran a gyermekeimnek, hogy megóvjam őket a bántalmazástól, amennyire csak tudom. Még belegondolni is szörnyű, de gyermekeink biztonságát nem garantálja senki és semmi. Bármennyire is igyekszünk, és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megvédjük őket, mindig fennáll a veszélye annak, hogy rossz szándékú emberekkel kerülnek szembe. Még egy olyan vidámnak…

Hodász-ügy

Hodász-ügy

Egy nap se telt el, s Hodász András atya szombati írása „végigszáguldott” az interneten. A hazai médiának különösen azon része foglalkozott behatóan az írással, amely köztudottan nem éppen barátságosan – sőt: olykor kifejezetten ellenségesen — bánik az Egyházzal. Alig egy nap leforgása alatt az atya írásából ügy lett. Az alábbiakban megfogalmazok egy olyan kérdést, amelyet,…

Hodász András: „kamaszkoromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem”

Hodász András: „kamaszkoromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem”

A betegszabadságát töltő Hodász András atya hosszú hallgatás után a Szemlélek.hu-n különös írással törte meg a csendet. Az írás apropóját az adja, hogy az elmúlt napokban bejárta a sajtót a Pető Attila zaklatási ügyében hozott másodfokú ítélet. Pető Attilát több mint 20 évvel ezelőtt, 13 éves korában egy esztergom-budapesti egyházmegyés pap molesztálta. Az áldozatot bűnösnek…