Amerikai főpapok vitája az LMBTQ közösségek tagjainak befogadásáról
Samuel Aquila denveri érsek szembeszállt Robert McElroy bíboros azon felhívásával, hogy szentáldozásban részesítse, illetve megáldja az „objektíven súlyos bűn állapotában lévő” homoszexuálisokat és a házasságtörőket. Azzal érvelt, hogy az ő Egyházba történő befogadásuk „nem jelentheti azt, hogy megmaradnak a bűnben”.
McElroy bíboros január 24-i esszéjében, amely a Szent Ignác-i szemléletű, jezsuiták által kiadott America Magazine-ben jelent meg, visszautasította „az eucharisztikus koherencia teológiáját”, és az LMBTQ-személyek radikális meghívását szorgalmazta, anélkül, hogy bűnbánatra szólította volna fel őket. „Az emberi lélek démoni rejtélye, hogy miért táplál oly sok férfi és nő mély és zsigeri gyűlöletet az LMBT közösségek tagjai iránt” – írta a bíboros, aki szerint a befogadás során a szexuális orientáció és a tényleges szexuális tevékenység között nem lehet különbséget tenni és ezáltal felosztani a közösséget olyan tagokra, akik tartózkodnak a szexuális aktivitástól és olyanokra, akik nem.
Aquila érsek a Catholic World Report című online katolikus hírmagazinban
válaszolt részletesen a baloldali San Diego-i bíborosnak. Hangsúlyozta, hogy akik a halálos bűn által elutasítják Krisztust, és eltávolodnak tőle, magatartásuk következményeképpen nem részesülhetnek szentáldozásban. Noha az Egyház feladata az, hogy meghívja az embereket, nem támogatja, hogy megátalkodjanak a bűnben, amely elválaszt bennünket Istentől. Az Egyháznak bátorságra és szeretetre van szüksége ahhoz, hogy arra biztassa az embereket, hogy forduljanak el bűneiktől. Isten kegyelmével és erejével megszabadulhatnak bűneik rabságából.
Vajon Jézus maga nem támasztott-e olyan követelményeket tanítványaival szemben, amelyek megkülönböztették őket azoktól, akik nem válaszoltak az evangélium radikális és sokat követelő hívására?” – teszi fel a kérdést Aquila érsek, és emlékeztet arra, hogy milyen radikális tanítványságot követelt Jézus a gazdag ifjútól és másoktól. Jézus nem a lelkiismeretre apellált és soha nem higította fel tanítását.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

„Vajon Jézus maga nem támasztott-e olyan követelményeket tanítványaival szemben, amelyek megkülönböztették őket azoktól, akik nem válaszoltak az evangélium radikális és sokat követelő hívására?” – teszi fel a kérdést Aquila érsek, és emlékeztet arra, hogy milyen radikális tanítványságot követelt Jézus a gazdag ifjútól és másoktól. Jézus nem a lelkiismeretre apellált és soha nem higította fel tanítását.
Február 14-én Joseph Naumann kansasi érsek is csatlakozott azon püspökök növekvő táborához, akik nyíltan elítélik, hogy Robert McElroy bíboros támogatja a bűnüket meg nem bánó homoszexuálisok és házasságtörők „radikális inklúzióját”. Naumann érsek azt rótta fel a San Diego-i bíborosnak, hogy megsérti a katolikus egyház nemiségről szóló tanítását, és figyelmeztette, hogy „nagyon súlyos és veszélyes hibát követ el”. Az úgynevezett „radikális befogadás” nem írhatja felül a tanításhoz való hűséget – írta a kansasi érsek.










INRI,
senkiseem. Itelkezhet. A màsik ember felett. Minden közösségnek vannak tagjai. Akik a közösség nézeteit magukra nézve IS fontosnak tatrtjàk. A Jézusi egyhàz IS egy ilyen közösség, tehàt tevékenységünk Ott nem magànügy. Maganügy AZ pl. A hàloszobatitok. AZ kët ember magànügye. A közügy Attol különbözik ettöl, hogy AZ szintén két- hàrom ember közössége azonban azok életének majd Minden illetve sok-sok kérdésében egy mérce alapjàn lesz megszabva. EZ a mérce pedig Nagy hatàssal Van a sok sok hasonloan vagy teljesen màsképpen gondolkodòk közösségére IS. AZ életùnk legfontosabb kérdéseiben. Ezek: mivégre vagyok itt? Milyen célok vezetik tetteimet? Mit és kiért dolgozzak? Kit védjek s tamogassak? Kinek hozzak àldozatot és milyet? Kit szeressek akkor IS ha nekem néha nehezemre IS esik EZ? Miért dolgozzak sokat és sikeresen?
A hàzasélet vagy nemiélet AZ életùnk Max. 40% -àt teszi ki. A 60 % sokkal fontosabb ugymint: közös mérce követése a közügyben ahovà gyermekeket IS nemzünk.
Õk lesznek a fõldi életünk utàn akik tovàbb itt élnek. Akik AZ emberiséget tovàbbviszik nezedékröl nemzedékre. A közös mérce megszabja a közösség kõzügyeben, hogy mit és hogyan ùnnepeljünk. Ilyen pl. A mozesi 10 parancsolat. EZ vonatkozik pl. A pàpista egyhàztagokra IS. Akik nem a hàzassàg szentségében akarjàk a nemi életüket IS leélni, azoknak senki Sem Tesz szemrehàmyàst. AZ viszont hogy Mi a hàzassàg szentsége a pàpai hétszentségböl derül ki. Egy férfi és egy nö frigye. Eszerint. Akit EZ nem ërdekel AZ ö ùgye. Hàloszobatitok magànügye. De ne akarjàk, hogy måsok gyerekeinek nyugdijjàrulékaibol AZ õ özvegyi nyugdijàt IS fizessék, ha neki nem lehet gyerekek a nemiéletéböl, Mert nem ellentétes nemü férfi ees nöi szexuàkis életet akar valaki élni. EZ magànùgye. A közùgyet ne krehàljon belöle. Ne akarjàk megvàltoztatni a màsok tizparancsolatos mércéjét. Azért Mert neki màs a véleménye…Ami magànùgy. Osli mosolygos Madonna könyõrögj érettünk.