Szivárványszínű zászló az amerikai nagykövetségen a Vatikánban
Imádkozzatok országunkért! Így kezdődik a churchpop.com oldalon közzétett hír arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok vatikáni nagykövetségének épületére kitűzték a szivárványszínű zászlót az LMBTQ+ Büszkeség Hónapjának a megünneplésére. Ezt az akciót ismereteink szerint másodszorra cselekszik, hiszen tavaly is megtették -beszámolónk itt olvasható.
A nagykövetség közösségi média csatornái támogatásukat fejezték ki. Tették ezt annak ellenére, hogy mit is tanít a Katolikus Egyház a homoszexualitásról, és hogy június folyamán az Egyház egész hónapban Jézus Szentséges Szívét tiszteli.

A poszt a következőket tartalmazza:
„Ma kezdődik a Büszkeség Hónapja. Az Egyesült Államok tiszteli és előmozdítja minden ember egyenlőségét és emberi méltóságát, köztük az LMBTQIA+ közösségét is.”
A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni” azokat az embereket, „akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat”. „Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét.” A hagyomány azonban „a Szentírásra támaszkodva – mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket – mindig vallotta, hogy ’a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek’. Ellentétesek a természetes törvénnyel. … Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének. … A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást.” (KEK 2357-2359)
Ne higgyük persze, hogy ez a hír csak bennünk keltett felháborodást. A különböző kommentekben ilyeneket olvashatunk:
„Szégyellem, amerikai nagykövetség, hogy a saját országom alaposan megsérti a házigazdáját azzal, hogy kigúnyol egy szent hónapot.”
„Ugyan mit ér, ha az USA hivatalosan a világ mindenféle identitását tiszteletben tartja, ha ilyen fokú tiszteletlenséget mutat egy olyan ország lényegi természete és hite iránt, ahol nagykövetséget létesített? Ez olyan, mintha Jeruzsálemben a nagykövetség épületére egy jókora sonkát lógattak volna ki. Akárki is engedélyezte ezt a piszkálódó bökést, ki kellene rúgni, és szégyellje magát!”