Ferenc papa az audiencian Egyedi 1

Ferenc pápa arra kéri a híveket, imádkozzanak a „nagyon beteg” Benedek pápáért – FRISSÍTVE

A SkyNews ma reggeli híre arról tudósít, hogy Ferenc pápa szerint nagyon beteg a 95 éves XVI. Benedek pápa. Általános audienciája végén Ferenc pápa arra kérte a híveket, imádkozzanak az emeritus pápáért, hogy Isten vele legyen és „egészen a legvégsőkig” vigasztalja őt. Állapotáról nem közölt további részleteket, sőt, még az sem derült ki világosan, hogy Benedek általános gyenge egészségi állapota vagy valamilyen hirtelen romlás miatt került sor a felhívásra.

Szeretnék mindenkitől különleges imát kérni Benedek emeritus pápáért, aki csendben tartja fenn az egyházat. Emlékezzünk meg róla! Nagyon beteg. Kérjük az Urat, hogy mindvégig vigasztalja és támogassa őt az egyház iránti szeretetnek ebben a tanúságtételében

– mondta Ferenc pápa olaszul.

Mint emlékezetes, 2013-ban Benedek volt 600 év óta az első pápa, aki lemondott, és az emeritus pápa címet vette fel. Azóta is a Vatikánban él, a Benedek nevet megtartotta és nem volt hajlandó újra a születési nevét (Joseph Ratzinger) használni.


Frissítés 2022.12.28 – 12:29

A CNA Katolikus Hírügynökség szerint XVI. Benedek állapotában hirtelen rosszabbodás következett be. Állapota jelenleg stabil, és orvosi kezelés alatt áll. Matteo Bruni, a vatikáni sajtóiroda igazgatója megerősítette, hogy az utóbbi órákban bekövetkezett rosszabbodás és gyengülés az idős kornak tudható be. Ferenc pápa szerda reggel meglátogatta az emeritus pápát a vatikáni Mater Ecclesiae monostorban, ahol Benedek él.

Benedek pápa egészségi állapota már korábban is hagyott kívánnivalót maga után, például 2020 nyarán, amikor fivére elhunyt. Mindazonáltal ez most az első alkalom, hogy Ferenc pápa elődjének egészségi állapotáról beszél.

Frissítés 2022.12.28 – 13:35

Ferenc pápa nem olyan régen elmondta, hogy gyakran jár Benedekhez. Egy, Ferenc pápa születésnapja alkalmából december 17-én megjelent interjúban így beszélt:

„Gyakran meglátogatom az elődömet. Tiszta tekintete mindig épülésemre szolgál. Meditálásban tölti idejét … Jó humorérzéke van, nagyon eleven és nagyon világos a gondolkodása. Nagyon halkan beszél, de követi a beszélgetést. Csodálom az intelligenciáját. Nagy ember!”

„És mit becsül benne a leginkább?”- kérdezte a riporter.

„Azt, hogy egy szent. Nagy lelki életű ember.”

– hangzott a válasz.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.