Ez az év azon időszaka, amikor elárasztják a világhálót a különböző Halloween-álarcok ötleteivel. Mindenki a legkreatívabb, legmeghökkentőbb megoldást keresi, természetesen akad több ízléstelen és rémisztő próbálkozás is. Keresztényként, római katolikusként mi lehet a válaszunk Halloweenre?
Gyermekkoromban, három évtizeddel ezelőtt még nem volt Halloween-ünnep. Nem is nagyon hallottunk róla, csupán egy bejegyzés volt a rongyosra lapozott lexikonban. De volt vidáman vigyorgó, a gyertyák melegétől illatos töklámpás és egy kis borzongás is azokon a gyorsan sötétülő őszi estéken, amikor a kapulábra tűzve világított a faragott tök. Aztán a töklámpások hangulatát elnyomta a halottak napján gyújtott gyertyák fénye.
Mi, emberek, mindannyian vágyunk az ünnepre. Az olyan pillanatokra, mozzanatokra, amikor lelassulunk és megállunk, találkozunk és összekapaszkodunk, emlékezünk és együtt vagyunk – magunkkal, egymással és azokkal, akik előre mentek.
Az ünnep az emberi lét egyetemes értéke, ősi része, közös pontja. A keresztény ünnepek ráadásul mindig valamiért, hálaképp születnek. Harmóniát, reményt hordoznak.
Ebbe a harmóniába „tenyerel bele” évről évre a piacra törő idegen „ünnep”. Igen, így idézőjelben, mert az ünnepnek a felszabadult örömről kellene szólnia és a Halloween pont nem az.
Nem a tengerentúli változatával van bajom, több millió amerikai gyerek jól szórakozik a „Csokit vagy csínyt!” házalások során, ott már kialakult egy megszelídített változata az ünnepnek. Bár érdemes bepillantani a jópofává szelídült hagyomány kulisszái mögé és látni annak gyökereit: az európai kelták természetimádó papjai, a druidák által gyakorolt halottkultuszt, és a „halál istenének” Crom Cruach-nak szentelt időnként emberáldozatokat is követelő ősi szertartásokat.
A Halloween-hullám vidékeinken divatba jött, művérbe mártogatott, ördögálarcos horror-változata a sötét oldalt erősíti. Már több iskolában is szerveznek Halloween-osztálybulikat, és a „pótfarsangra” ezúttal szétroncsolt arcú, megkéselt fejű zombi-gyerekek, műbaltát lóbáló vigyorgó rémbohócok, véres arcú vámpírok érkeznek.
Az év ezen időszakában egy-egy családban komoly fejtörést okozhat, hogy milyen maskarába öltözzenek a gyerekek, még néhány keresztény szülőknek is komoly lelkiismereti problémát jelent, hogy hogyan döntsenek, mert nem szeretnék, ha csemetéjük lemaradna az osztálytársaitól.
Egy édesanya nemrég a közösségi oldalon osztotta meg az alábbi párbeszédet:
– Anya, minek öltözzek Halloweenkor?
– Miért, a többiek minek öltöznek?
– Van aki kaszás halálnak, más csontváznak, démonnak, félfejű zombinak…
– Szerintem te menj a szokásos hétköznapi öltözetedben – mondta rövid gondolkodás után az édesanya.
– Hogyhogy? S mit mondjak, mi vagyok? – kérdi meglepődve a gyerek.
– Mondjad, hogy te kereszténynek öltöztél. Te leszel a legvagányabb az egész osztályban – zárta rövidre a vitát az anyuka.
Mi a keresztény szülők, nevelők feladata ezekben a helyzetekben? Hogy ragaszkodjanak az alaphoz, Krisztushoz, a Kősziklához. Lehet, hogy megkapják érte a „maradi”, „középkori”, „fundamentalista” jelzőket, de nem baj! Mi tudjuk, kinek hiszünk!
A ruhát, a különböző öltözeteket általában hordjuk, magunkra öltjük, de közben viseljük is. Ezért bármilyen aranyosak legyenek az ördögmaskarák, vagy játékosak a vámpírálarcok, ne adjuk rá azokat a gyermekeinkre! Egyszerűen csak mondjuk azt:
mi nem ünnepeljük a sötétséget! Mi a világosság fiai vagyunk, a világosságot szeretjük, és azt ünnepeljük. Szeretjük Istent és Őt szeretnénk ünnepelni!
Úgy tűnik, hogy az emberiség elveszítette a látását és elfelejtette, hogy a sátántól és minden őt dicsőítő teremtményből származik a világ minden gonoszsága és a pusztulása.
Pál apostol így figyelmeztet:
„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.” (Ef 5,10-11)
Halloweenkor és nemcsak ezen az „ünnepen” mi, keresztények is öltözzünk be! Az apostollal együtt mondjuk:
„mert nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef 6,12-13)
Vegyük fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassunk a gonoszság erőivel szemben!
„Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét. Mindenkor esedezzetek a Lélekben, minden imádságban és könyörgésben, s őbenne virrasszatok teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentért.” (Ef 6,14-18)
