Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Szinodalitásról szóló szinódus

Szinódus: így vélekednek a Gyulafehérvári Főegyházmegye hívei

Csiksomlyoi kegyhely szentmise Custom
Szentmise a Csíksomlyói-kegytemplomban - Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Facebook oldal

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, új szakaszba lépett a Szinodalitásról szóló világméretű Szinódus folyamata. A Ferenc pápa által meghirdetett szinódus folyamata augusztus 15-én az egyházmegyei és országos szintről átlépett a kontinentális dimenzióba. Augusztusra minden ország püspöki konferenciája egybegyűjtötte az egyes egyházmegyékből az Egyházzal és annak jövőjével kapcsolatban beérkező kérdéseket, javaslatokat, gondolatokat, véleményeket, és ezeket „országjelentésbe” foglalva augusztus 15-i határidővel kellett megküldeniük Rómába.

A Katolikus.ma Szerkesztősége megkereste a román és a magyar püspöki konferenciákat, valamint a Romániában működő 4 magyar egyházmegyét. A romániai országjelentés fordítása folyamatban van, viszont megkaptuk a Gyulafehérvári Főegyházmegye jelentését, amelyet a továbbiakban olvashatnak.

Szinodus 2021 2023

A Gyulafehérvári Főegyházmegye jelentése a szinódus első szakaszában

Bevezető

A Szentatya erőfeszítése, hogy az Egyház szinodális jellegét tudatosítsa és erősítse és ezáltal az Egyházat a nagyobb hitelesség felé vezesse, sokak szívében visszhangra talált. Ez leginkább akkor érződött, amikor hitüket buzgón gyakorló keresztényekkel szemtől szembe beszélgetve láttuk, ahogyan a kezdeti kételkedésből, hogy ilyen lehetséges, átváltottak a lelkesedésbe. Röviden fogalmazva: Ez egy nagyon első lépés, de jó, hogy elkezdődött! Sokan felkarolták és szívügyüknek tekintették a Szentatya kezdeményezését. Köszönet érte!

Főegyházmegyénkben 2020-ban volt főpásztorcsere, az Egyházmegye átszervezésben van. Valószínűleg eléggé másképpen lett volna megközelítve ez a kérdéskör 5 évvel ezelőtt és teljesen másképpen 5 évvel később. Jó volt felfedezni, hogy visszacseng egyfajta optimizmus a válaszadók részéről: Egyházunk helyzete öt év múlva jobb lesz.

A 12 fős munkacsoport tagjai úgy lettek kiválasztva, hogy az Egyházmegye összességében képviselve legyen. Ez később nagy segítségnek bizonyult. Köszönet érte! Az Érsekség, sok elkötelezett pap és civil segítsége nélkül a válaszok begyűjtése és összegzése teljes csőd lett volna. Ezeknek az embereknek köszönhetjük, hogy sikerült egy mérvadó szintézist készítenünk, amely valósan tükrözze a helyi Egyház helyzetét.

Az első nehézség, amibe ütköztünk, az az idő rövidsége. Egy egész Egyházmegyét megmozgatni nem könnyű feladat. Annak ellenére, hogy modern kommunikációs eszközök állnak rendelkezésünkre, a kommunikáció sok esetben nehézkes volt. Az is érződött, hogy sajnos Egyházmegyénkben nincs a szervezésnek, a közös munkának és gondolkodásnak egy olyan hagyománya, amelyre vissza lehetett volna nyúlni. Sok esetben kellett új ösvényeket kitaposni. A többi egyházmegyével sem volt különösebb tapasztalatcserénk a szinodális folyamat kapcsán. Szép kihívás lett volna közösen gondolkodni a többi egyházmegye koordinátoraival, de erre elsősorban fizikailag nem volt idő.

Meglepő volt, hogy a válaszok elsősorban a peremvidékekről érkeztek, kisközösségektől, imaközösségektől. A tömbkatolicizmus (Csík, Udvarhely, Háromszék) gyakorlatilag nem válaszolt a szinodális felhívásra. Csak nagyon kis mértékben sikerült átadni a szinodalitás gondolatát az Egyházmegyének, azt lehet mondani, hogy általánosságban mindenünnen egy 10% arányú válaszadás érkezett. Az, hogy a papság csak mérsékelten tulajdonított jelentőséget ennek a megkérdezésnek, részben annak tudható be, hogy a papok túlterheltek, illetve nincsenek meggyőződve arról, hogy túl egy bürokratikus feladatteljesítésen a visszaküldött válaszoknak lehet jelentőségük. Közrejátszik az is, hogy a papok egymástól eléggé elszigetelten alakítják pasztorális gyakorlatukat. Amig a papság nem érzi, hogy egy ügy fontos, addig a hívek sem fogják azt komolyan venni, és amit a püspök nem érez fontosnak, azt a papok sem fogják támogatni. Nem érte el az emberek érdeklődési küszöbét, csak kevesek számára volt szívügy (hasonlóan a családreferendumhoz, pápalátogatáshoz). Sokan nem értették meg, hogy mit is akar a Szentatya, miről szól az egész szinodális folyamat, sok esetben nem is volt helyesen lekommunikálva.

Törekedtünk a román ajkú hívek felé is elérhetővé tenni a szinodalitás kérdéskörét, de arányaikhoz lépest elég kevesen válaszoltak.

A beérkezett válaszok kiértékeléséből kiderült, hogy sok a sablonos, felületes és általános válasz, kevés a konkrétum, még kevesebb a személyes tapasztalatok megosztása. A hívek és papok jó része úgy gondolja, az Egyház a papok dolga, a hívek ne szóljanak bele, illetve a híveket nem kell megkérdezni, beavatni az Egyház döntéseibe. Volt az emberekben ijedtség is ennek kapcsán, de ugyanakkor öröm és megelégedettség is, hogy végre kíváncsi az Egyház az ő véleményükre, végre elmondhatják meglátásaikat: „örömmel és komoly szándékkal akarnak részt vállalni az Egyház megújulásában. Mintha csak várták volna ezt az alkalmat…” (65 o) Meglepett, hogy szemben napi szentmise látogatókkal, a vasárnap/ünnepnap szentmisére járók sok esetben konkrétabb, gyakorlatiasabb ötleteket, javaslatokat fogalmaztak meg.

Kezdettől az az elvet próbáltuk követni, hogy mindenkit buzdítunk a válaszadásra, de senkit sem erőltetünk. A beérkezett válaszok több csoportba sorolhatók: 47 összesítés érkezett elsősorban plébániáktól, (plébániai munkatársképzők,) ez 155 oldal, ezen kívül az online kérdőívre válaszoltak 268-an, egy egyénileg készített kérdőívre 111 válasz érkezett. Sok találkozás, beszélgetés, imádkozás, gondolkodás áll a válaszok mögött, amit lehetetlen felmérni. Maradjon a Jóisten titka!

A Szentatya arra buzdított, hogy a Szentlélekre figyelve járjuk ezt az utat. Vajon mennyire sikerült figyelni Istenre, amikor a válaszokat megfogalmaztuk, tettem fel magamnak a kérdést. A nagy pozitívuma a válaszoknak, hogy minden hiányosság ellenére kidomborodik egy reprezentatív kép az Egyházról, amely kendőzetlenül rámutat hitéletünk fény- és árnyoldalaira. Az igazság felismerése, még akkor is, ha olykor fáj, mindig Isten működésének jele. A következőkben ezek kerülnek részletesebben bemutatásra.

A válaszok összesítése

1. Ki tartozik az Egyházhoz-útitársaink

A beérkezett válaszokból kitűnt, hogy ami valóban élő, azok a kisközösségek. Gyakorlatilag a válaszok is ezektől a csoportoktól érkeztek.[1] Szinte lehetetlen volt megszólítani azokat a híveket, akik nem tartoztak valamiyen imacsoportba, lelkiséghez stb. A kisközösségek tagjai mutatkoztak a legmotiváltabbnak abban, hogy részt vegyenek az Egyház életében, akár azáltal is, hogy elmondják véleményüket az Egyházról.

Ez a lelkesedés abból fakad, hogy jó az azonos értékrend, gondolkodásmód megtapasztalása, ami a kereszténység elvein alapszik, annak megtapasztalása, hogy a másik ember érdeklődéssel, empátiával meghallgat. Jó megtapasztalni az Egyház összetartó erejét. Az Egyházhoz tartozni boldogság, a hit erőt ad.

Az Egyház sokak számára közösségépítő, megtartó erő. Sokak legszebb élményei kötődnek a közösségben megélt egyházi ünnepekhez, programokhoz, szertartásokhoz. (szentségkiszolgáltatás, pápai – és püspöki misék, imádság, Szentírásolvasás közösségben, templombúcsúk, együtt munkálkodás, otthoni imasarok, dicsőítés, szentignáci lelkigyakorlat, életgyónás, jegyeskurzus…) A hívő embernek szenvedés, ha nem mehet misére, imacsoportba, mint ahogy az megtörtént a koronavírus járvány alatt.

Amire a válaszok nagy hangsúlyt fektettek, hogy még jobban meg kellene erősíteni ezeket, mert megerősítenek a hitélményben, az a zarándoklatok, táborok, lelki napok, házashétvége, rózsafüzér, cursillo, kóruspróbák, szeretetszolgálat, felnőttkatekézis, kiscsoportos tevékenységek, beszélgetések a hitről, közös programok fontossága. Kiérződött ezekből a válaszokból, hogy van egy szomjúság az emberekben a keresztény hit iránt, ami társul azzal a felismeréssel, hogy nem ismerjük eléggé saját hitünket.

A fenti célpontok megvalósításának érdekében fontos, hogy az Egyház legyen rugalmas, emberközpontú.

2. Kiket kell meghallgatni

A válaszokból visszaköszönt annak az érzékelése, hogy valóban azok a perifériára szorult csoportok, akiket a Vademecum is megemlít. A szegények, öregek, árvák, özvegyek, szenvedélybetegek, cigányok nagyobb figyelmet kellene kapjanak, nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a karitatív tevékenységekre. A nők is sokszor ki vannak zárva az egyházi döntéshozatalból.

Meglepő ugyanakkor, hogy az a kategória, amelynek a felkarolását a leginkább sürgetik, az a gyerekek és fiatalok korosztálya. Több figyelmet fordítani a gyermekekre, fiatalokra, ők a perifériára kerültek.

Sokan megemlítették azt is, hogy az elváltakra nem figyel eléggé az Egyház (48 o.)

3. Szóhoz jutni

Elég egyértelműen kitűnt a válaszokból, hogy az Egyháznak bizony vannak kommunikációs problémái. Sokszor a hívek úgy érzékelik, hogy fal van köztük és a papság között, nehezen tudják eljuttatni meglátásaikat, véleményeiket a paphoz, püspökhöz. Éppen ezért jó lenne egy plébániai postaláda, vagyis egy felület, ahol a hívek visszajelezhetnek, közölhetik valós igényeiket. „Egy platform létrehozása, ahova beérkeznek a javaslatok, amit egy elbírálási bizottság kezel, szelektál, válaszol, esetleg továbbit a megfelelő fórumhoz.” (48 o) Kérik, hogy ne zárkózzon falak mögé az Egyház: „a papság mintegy burokban él, nem ismeri a családban levő gondokat, feszültségeket” (50 o), ne legyenek tabu témák, mint például a szexualitás és a szexuális orientáció kérdésköre, abortusz, ördögűzés, mágia.

Jó lenne tanulni a múlt hibáiból, sebeiből, elismerni a hibákat és dolgozni azok kijavításán, ne a szőnyeg alá seperni a problémákat, kifejezni a bennünket zavaró gondolatokat, de nem büszkeséggel, hanem az összetartozás, a szabadság és az igazságosság szellemében, tudni bocsánatot kérni, kiengesztelődni.

A több csend, illetve egy erőforráslista készítése, hogy ki miben tud segíteni, segíthet a helyes válaszok megtalálásában. Az emberekben van akarat, hogy felkarolják az Egyház ügyét, de sokszor nem tudják hogyan, illetve várnának egy kis biztatást, pozitív hozzáállást.

4. Ima, liturgia

Szép zenei hagyományaink vannak, gazdag a liturgiánk, ugyanakkor a hívek részvételét a liturgiában lehetne erősíteni. Jobban bele lehetne kapcsolni őket az imába, az éneklésbe. A két szín alatti áldozás gyakorivá tétele, illetve egyáltalán a liturgiában a minimalista felfogástól való elszakadás tehetné gazdagabbá a hitélményt. Legyünk igényesek a hitoktatásban, a liturgiában.

A hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás, merevség, klerikalizmus, képmutatás, komor magatartásformák, negatívizmus, elitarizmus, szigor gátolják Isten szeretetének a megtapasztalását a liturgiában. Visszatetsző, ha az egyházi élet leszűkül a köteles liturgiákra, de az is, ha valaki elhanyagolja az állapotbeli kötelességeket az imádság, szentmise nevében.

A prédikációval kapcsolatosan az a kérés fogalmazódott meg többszörösen is, hogy az ne térjen el a Szentírás tanításától, adjon eligazítást az Egyház tanításában, késztessen megtérésre, ébresszen új gondolatokat. A prédikáció ne kioktatás legyen, kevesebb költőt kellene idézni (4/3). A prédikáció kapcsán is említésre került a papok hitelességének a kérdése. A papok legyenek tiszta lelkűek. A prédikálásnak nagyobb figyelmet kellene szentelni, úgy a papképzésnél, mint magának a prédikációnak az előkészítésénél.

5. Társfelelősség

A papok és hívek kapcsolata nagyon összetett kérdéskör. Ennek kapcsán nagyon sok visszajelzés érkezett, úgy pozitív, mint negatív. Sajnos a papok és hívek kapcsolata sok esetben nem gördülékeny.

A pap jelenléte a közösségben fontos. Pap nélkül nem igazán működnek a keresztény közösségek. Kiérződik a válaszokból, hogy milyen fontos egy jó lelki vezető, egy jó lelkipásztor, milyen nagy segítség tud lenni a hitéletben, pontosabban a hitélet folytonosságában. A hitéletet élni vágyók szomjazzák a jó lelkipásztort.

A pap feladata, hogy a híveket közelebb vigye Jézushoz, keresztény szellemben neveljen. Legyen hiteles, őszinte, párbeszédre nyitott befogadó, meghallgató, nem ítélkező, ne legyen személyválogató, ne értsen mindenhez. Jó, ha általános műveltséggel rendelkezik. Főleg a munkatársakkal lenne nagyon fontos a rendszeres kommunikáció, egyeztetés, annak a tudatnak a megerősítése, hogy egy célt kell szolgálnunk összetartásban. A munkatársak nem a pap alkalmazottjai, hanem melléjük rendelt segítőtársak kell legyenek. Tetten érhető a paphiány is: igény lenne több papra, nős diakónusokra, akolitusokra. Jobban be kellene vonni a laikusokat, civil munkatársakat a mindennapi tevékenységbe, a pap bízzon bennük.

Az egyházi rangok, titulusok, címek, amikre sokszor a ruházat is ráerősít, megnehezítik a kommunikációt (117 o.) Ha a hatalom gyakorlása elszakad a felelősségvállalástól, az eltorzulásokhoz vezet. A szabad véleménynyilvánítást sok esetben gátolja a retorziótól való félelem, a karrierizmus (ez érvényes minden egyes felsőbb szint irányában: hívek a pap felé, segédlelkész a plébános felé, pap a püspök felé stb.). Részben ennek következménye, hogy sokan az elsőáldozást, bérmálást egyfajta kötelező állomásként élik meg és alig várják, hogy hátat fordítsanak az Egyháznak. Éppen ezért harag van azon papok iránt, akik a gyerekeket lekezelik, megbotránkoztatják, kizsákmányolják vagy visszaélnek velük. Sok szülőnek nem csak azzal kell megküzdenie, hogy egy keresztényellenes világban a hitet gyermekének továbbadja, hanem azt tapasztalja, hogy a pap személye is gát a hit felé vezető úton.

A válaszok nem csak a papoknak állítanak mércét, de a híveknek is: a hívek legyenek gondolkodó, érző, szentségekhez járuló, az egyházat lelkiekben, közösségi tevékenységben és anyagiakban is támogatók, engedelmesek, alázatosak. Talentumaikat fordítsák a közösség javára.

Összegezve elmondható, hogy a hívek nem ismerik a papok életét, küzdelmeit és fordítva, ha jobban egymásra támaszkodnának, talán harmonikusabb lenne a közösségek élete. Ami a szentelési liturgiának része, hogy a szentelendő alkalmasságát a „hívő nép megkérdezése” alapján kell eldönteni kapu lehet arra, hogy felértékelődjön a hívek véleménye annak kapcsán, hogy ki alkalmas papságra, plébánosságra.

7. Egyház és társadalom

Nagy a nyomás a társadalom részéről, hogy az Egyházat saját céljainak alávesse és életvitele szerint alakítsa. Ennek egy frappáns megfogalmazása az elvárás, hogy a papnak jó lenne „kevesebbet komázni például azokkal a cégvezetőkkel, akik sokszor éhbérért dolgoztatják a híveket, de adományaikkal megvásárolják a pap barátságát” (79/4 o)

A média, a modern kommunikációs eszközök, technikai és tudományos vívmányok fontos szerepet játszanak az evangélium terjesztésében, ezeket sok esetben nem használjuk ki kellőképpen. A hívek jobban fel kellene vállalják az Egyház képviseletét a közéletben. Ugyanolyan szakterületen dolgozó elkötelezett keresztények együtt többet tehetnének. Jobban tudatosítani kell mindannyiunkban, hogy az evangéliumi élet magában hordozza a társadalmi változás csíráját. A párbeszédet nem csak az Egyházon belül, hanem az Egyház és a társadalom között is jó lenne megerősíteni.

Nagyon jól összegzi a lényeget a következő megfogalmazás: „…dinamikus társadalomban az Egyháznak is dinamikusnak kell lennie.” (124 o.)

7. Keresztény felekezetek, ökumenizmus

Az egység elsősorban a papok között, a papok, főpásztor és hívek között, kell megvalósuljon, csak így lehet továbblépni az ökumenizmus felé. Sokszor a lelkipásztorok nincsenek összhangban egymással, sőt kifejezetten ellenségeskedés van köztük. (27 o.) A hívek, papok, szerzetesek, egymásért vagyunk és egymással felelősséggel tartozunk.

Kapcsolataink vannak a többi keresztény felekezettel, bár érzékelhető egyfajta különbség a különböző felekezetek megítélésében. Sokan úgy érzékelik, hogy különösen a szabadegyházakkal nehéz őszinte párbeszédet folytatni. Az egyetemes imahét nem annyira a magyarságról kellene szóljon, mint a hitről. Nyitni kellene az ortodoxok és a baptisták felé is. (91 o) Az ökumenizmus nem működhet tolerancia, vallásszabadság nélkül. A tolerancia nem udvariasságot jelent, hanem készséget, hogy megismerjem és megértsem a tárgyalópartner szemszögét és amennyiben az ő érvei helyesebbek, felülírom azok mentén saját nézeteimet.

Vannak áttértek (reformátusok, ortodoxok) akik kincsnek tartják a katolikus vallást. Egy ortodoxból áttért személy fogalmazta meg: vonz a templomban megtapasztalható rend és fegyelem, a bibliai olvasmányok és prédikációk, ima, szentségimádás, szentmisék (21 o.)

Olyan is van, hogy valaki elhagyja a katolikus hitet, ez elsősorban más keresztény felekezetet jelent. Az Egyháztól való eltávolodás oka sok esetben maga a bűn: részegség, erkölcstelenség, pletyka, könnyelműség, kényelem, lustaság. Azt is meg kell hallgatni, aki eltávolodott az Egyháztól, bár nem könnyű kapcsolatba kerülni velük. A nem hívőket elsősorban a hívő emberek tudják megszólítani, a papok nehezebben.

8. Hatalom és részvétel

Az Egyház hierarchikus felépítése sokszor gát abban, hogy a hívek is részt vegyenek az Egyház életében, főleg akkor amikor egy rosszul értelmezett hierarchiából alá- fölérendeltségi viszony lesz.

Az egyháztanácsot is jó meghallgatni, a számukra biztosított jogi keretet élettel megtölteni.

Az Egyházban való helyed témával a két kép ilyen szempontból megvilágosító lehet:

  • „kis virág, amelyiken egy-egy szirom sérült – vagy ki van tépve- Egyháztól való sérülés”
  • „karaván a sivatagban, ami eltévedt és körbe megy – én egy kutya vagyok mellette, ami ugat – mert sejti, hogy merre kellene menjen” (54 o)

9. Döntések átláthatósága

A közösségben a hangadók lehetnek sokszor azok, akik a vallást úgymond kisajátítják maguknak, és ezzel azt érik el, hogy a csendesebbek nem érzik otthon magukat a közösségben, megbotránkoznak a képmutatáson és hátat fordítanak. A klikkesedés, pártoskodás meg tudják rontani az Egyház egységét. Kevesebb bürokrácia, több átláthatóság kellene, főleg az anyagiak kezelésében.

10. Képzés a szinodalitásban

A változást önmagunkkal kell elkezdnünk, azzal, hogy elmélyítjük az Istennel való kapcsolatunkat. Meg kell erősíteni a közös gondolkodást, együtt munkálkodást, munkatársképzést. „Karonfogva kell járni”.

Az Egyház hitét tisztán, helyesen és hitelesen kellene hirdetni. Ebben nagy felelősség hárul a papokra és a hitoktatókra.

Sokszor előbukkantak különböző megfogalmazásban az erkölcstan kérdései, különösen a szexualitás kapcsán, úgy a papok, mint a hívek életvitelére vonatkozóan. A papok életére vonatkoztatva sokan nem értik, vagy nem helyeslik a papi nőtlenséget mint életformát. Mintsem együtt éljenek a papok élettársukkal, inkább nősüljenek meg. A hívek szempontjából főleg a házasság előtti nemi élet kérdése számít az Egyházban tabu kérdésnek. Más súlyos tisztázásra, illetve rendezésre szoruló erkölcstani témakörök a pedofília, a homoszexualitás, az alkoholizmus, a vatikáni botrányok, az anyagiak helytelen kezelése. (30 o.)

Az egyházadó kapcsán sok konfliktus van, bár alapjában a hívek akarják anyagilag is támogatni az Egyházat, a baj a visszaélésekkel van.

Következtetések

Egy párbeszéd még nem épül fel abból, hogy felteszünk egy kérdést és megfogalmazunk egy választ. A párbeszéd kérdések és válaszok sorozatából épül fel. Hasonlóképpen a szinodális folyamat is akkor tud mélyre ható pozitív változást hozni, ha nem siklunk át a felvetett kérdéseken, hanem teret adunk nekik és hagyjuk, hogy utat mutassanak. Bizonyára ez a dokumentum, amely a helyi Egyház válaszát foglalja össze és éppen ezért a helyi Egyházé, amikor a hívek felé át lesz nyújtva, sokakban késztetést fog elindítani, hogy akkor ők is hozzászóljanak. Így szokott ez lenni kiscsoportos beszélgetésben is, addig nehéz, amíg az első résztvevő megszólal. Nem szeretnénk elszalasztani a lehetőséget, hogy átfogóbban is meghallgassuk egyházmegyénk hangját.

Zárszóként pedig a (válasz)sorok között olvasva tolmácsolom azt az érzést, hogy a szinodalitásról nem annyira beszélni kell, hanem sokkal inkább szinodális szellemben kell mindennapi munkánkat végezzük. Szinodális szellemben (vagyis a hozzászólás és meghallgatás lehetőségét megadva) kellene megszervezzük találkozásainkat, gyűléseinket, konferenciáinkat, lelki napjainkat. A szinodalitásról csak annyit kellene beszéljünk, hogy eszünkbe jusson: ne felejtsd el a másikat is meghallgatni!

Tusnád, 2022.06.28

Csont Ede tusnádi plébános
A püspöki szinódus főegyházmegyei szakaszának felelős koordinátora

Függelék

„közösségünket megmozgatta a szinodalitásról való közös gondolkodás, sikerült saját házunk táján is új utakra lépni, a tudatosságra törekedni a közösségi életben.  Az év programjain is azt tapasztaltuk, hogy a szinodalitásról nem csak beszéltünk, hanem tudatosan, vagy tudattalanul, de sikerült elcsöpögtetni a fő gondolatot., az együtt járásnak a vágyát.” (18 o.)

„Mindnyájunknak fontos az egyház, de annyira belenőttünk egyházunk hierarchikus folyamatába, hogy eszünkbe se jutott a felülről jött döntésekkel foglalkozni, vagy azokat megkérdőjelezni. Nem is tudjuk, hogyan születnek ott fent a döntések, mert nincs beleszólásunk. Úgy-ahogy, mindig elfogadtuk, mert erre neveltek, hogy töprengés nélkül el kell fogadni. (50 o.)

„Szeretem az egyházamat és mindazokat az értékeket, amelyeket képvisel. Gyakran szomorú vagyok egyes képviselők megnyilvánulása miatt. A plébániai családos közösség vezetői tagja vagyok, hetente készülök és szervezem az alkalmakat másik két családdal, aktívan részt veszünk a vasárnapi szentmisén, szentségimádáson, keresztutat, segítünk a plébánia által szervezett takarításokon és egyéb rendezvényeken, amit a plébánia szervez. A gyerekeknek pasztorációs programokat szervezünk hetente. Azt érzem, hogy ennek ellenére inkább sokszor konkurenciát érzek a helyi pap részéről, bár gyakran tapasztalom az együttműködését is. Ez ilyen kettős.

Nekem személyesen szomorú az, hogy a nagyobb fiam, aki most lesz elsőáldozó nem részesül olyan felkészítésben, amely belelkesíti őt, feladatnak érzi az elsőáldozást, szorong, meg akar felelni a papbácsinak. Iskolapadba ülve, kérdőre vonva és diktálás módszerével készíti fel a helyi pap az elsőáldozásra, miközben a mai gyermek nem ebben a világban él már. Jó hallani, hogy van hely, ahol KETT módszerrel, élménnyel telve készülnek a gyerekek elsőáldozni. Magam részéről, mint szülő, azt tudom hozzátenni, hogy Magyarországról beszereztem az elsőáldozói tananyagot és hozzá a munkafüzetet, és így megpróbálom élményszerűleg, sokat beszélgetve vele, kreatív kézimunkák által segíteni őt felkészülni az elsőáldozásra.”

„Nagyon sok éven át egy megközelíthetetlen, felsőbbrendű, hatalommal bíró egyházat láttam, amelyhez féltem közeledni. Megéltem egy alá- fölérendeltségi viszonyt, ahol úgy éreztem meg kell felelni, nem tehetek fel szabadon engem mozgató kérdéseket, nem beszélhetek szabadon- csak szigorú keretek között. Úgy éreztem nem vagyok elég jó ehhez az egyházhoz.

Féltem ettől az egyháztól.

Jelenleg egy ember közelibb, megközelíthető egyházat látok, a lelkipásztorunk személye is megközelíthető, emberi, igazi. Vágyakozás van bennem, hogy kapcsolódjak ehhez a jelenlegihez, amely a közösségemben jelen van.

Szívesen részt vállalnék különböző fiataloknak 18 év felettieknek szóló lelkiségi programok szervezésében. Úgy látom, hogy a 18-40 közötti korosztálynak nincsen sok lehetősége, hogy kapcsolódjon egymáshoz, közösséghez”.

„…mélyről jövő megmagyarázhatatlan ellenszegülés és tagadás van bennem minden iránt, amit az egyház és a hozzá kötődő különböző szertartások jelentenek. Közgazdászként azt kell mondjam, hogy a világ legjobban kitalált biznisze… de hogy én nem vagyok benne, sem a lelkem, sem a félelmeim, sem az örömeim, az tuti biztos.  

Gyerekkoromban “templombajáró” csíki katolikus voltam… Menni kellett, küldtek. Egy időszakban még szerettem is, azt hiszem… Énekeltem a kántor mellett… Jártam hittan órákra is, aztán Tibi papbácsit eltüntették valahová vidékre. Azután már nem jártam hittanra és idővel teljesen elfordultam mindentől, ami a “kifele” mutogatós része az egyháznak. Utálom, hogy az emberek azért mennek templomba, mert mit mond a pap, ha nem megyünk oda…. Azért gyónnak, mert hanem nem lesz ki áldozzon, s ez mekkora szégyen…. Az a legerősebb küldetés, hogy jól megbámuljuk, ki jár oda, mibe öltözött, s jól kibeszéljük, aki nem jár oda… A papok nem tudnak megszólítani. Sokuk nem hiteles… Papíron Istennek szentelik az életüket, de aztán mindenféle afférokba keverednek, rontják a képet. Ez azért a más vallások esetében például sokkal szimpatikusabb nekem… Valahogy egyikük sem tud megszólítani, nem hiszem el, amit mondanak… Nem jut át rajtam. Nem hiszek a dobozba zárt szentlélekben, a keresztre feszített Istenben, egyáltalán az egész bibliai sztori komoly ellentmondásokat tartalmaz, és kilóg a lóláb, hogy finoman fogalmazzak… Abban sem hiszek, hogy a templomban kell találkozni vele. Abban sem, hogy jogos “egyház adót” kérni a hívektől. Abban sem, hogy sírhelyet kell foglalni és fizetni, különben nem lesz ahol temetkezni… stb.”

„Jelenleg úgy érzem, hogy nem tartozom az egyházhoz, azért, mert nem vágyom abba a közösségbe, abba a szellemi környezetbe. Úgy érzem megköt, beszűkíti a látóköröm. Kész válaszokat kapok fel sem tett kérdésekre. Jelenleg egyre inkább meg vagyok győződve, hogy a kérdéseimre nem ott kapok választ, nem is biztos, hogy kapok és kételyekkel állok a kész válaszokkal szemben. Nem hallottam, vagy csak nagyon ritkán, azt, hogy “nem tudom, nem tudjuk”. Az “igazság” -nak nevezett kijelentések, dogmák, bármik, számomra visszataszítóak a kirekesztő jellegük miatt.

Az egyházzal…csak az egyházhoz tartozó “hívő” testvéreinkkel van tapasztalatom. Amikor nehéz helyzetben voltam és keresésem, segélykérésem az egyház felé vezetett, kioktatást, szánakozást, megvetést és kétszínű álszentséget tapasztaltam. Akkor vagyok elfogadható, ha azonosulok azzal a szereppel, amit látni akarnak bennem, azt vallom, ami nem sérti a bizonytalanságukat és megfelelek az előregyártott sablonnak.

Előző lelkipásztorral jó, emberi kapcsolatom volt, éreztem az érdeklődést, hitelesnek éltem meg. Szívesen működtem volna együtt vele. Jelenlegi lelkipásztorral nincs kapcsolatom, illetve amikor megkerestem egy ügyben, hivatalos, szinte elutasító volt.”

„Az is gyümölcsöző lesz, ha elindul egy őszintébb viszonyulás az Egyházhoz. Furcsa vélemények hangzanak el a cölibátussal kapcsolatban. Sokan sajnálják az értékes volt-papokat, akik kiléptek családalapítás miatt. Közösségi munkákban fel kellene a tudásukat, szakértelmüket használni. Nagy kár parlagon hagyni őket.” (50 o.)

„Olyan ma a templom, mint egy 65 éves foghíjas ember: vannak üres padok” (60 o)

„Ha módomban állna, minden katolikus ember kezébe adnám a teljes Bibliát, hogy azt naponta olvassák a családban közösen, de egyénileg is. Elengedhetetlenül fontos a rózsafüzér” (61 o)

„egy szinodális Egyházban, ahol mindenki „együtt jár az úton” kevéssé igazolható a papképzésnek az a programja, amely a szeminaristákat egy visszavonult, szinte monasztikus környezetbe szigeteli el, távol mindazoknak a napi életétől és gondjaitól, akinek a szolgálatára majd felszentelést kapnak.” (67 o)

„keresi az elveszett juhokat, ha megtalálja nem megfeddi, hanem ünnepet rendez értük (24/1)

„a fizikai építkezés helyett a közösség építésére fektetni a hangsúlyt. Építhetünk tíz templomot, ha a hívek nem járnak.”

„Főként az idősebb korosztályt nehezen lehet kimozdítani a megszokásból valami újra. A jelszó: igy csináltuk régen, ez volt gyermekkorunkban és a múltat felidéző emlékekre épül sokak Isten- és Egyházzal való kapcsolata. A szinódusi folyamatnak a gyümölcseit most abban látom, hogy valami elkezdődött, a meghallgatás és a közös gondolkodás.” (79)

„Olyan Egyházhoz tartoznék szívesen, ahol minden reggel megbeszélnénk a dolgainkat, napi teendőinket és meghatároznánk a szekér irányát. Egy olyan Egyházhoz, ahol a szolgálat van az első helyen, ahol mindenki betartja (nem lépi át) a saját szerepét.”

„Olyan Egyházhoz tartoznék szívesen, ahol nem a templomokat akarják megtölteni, nem a projektek sikerét nyomatják, nem az embereket használják fel az elképzelések, rend, szokások megtartására, hanem azt keresik, mi jó az embernek.” (88 o.)

„Az egyházi média lassan sem nem kegyes, sem nem kritikus és valahol így nem őszinte. Érthető, hogy fő feladata az evangélium hirdetése, de attól még lehetne tényfeltáróbb és nem magyarázkodó, lehetne sokkal realistább és őszintébb. (…) Nagyon fontos lenne, hogy a mindennapok kérdéseiben és útvesztőiben az olvasók egy hittapasztalatra alapozott őszinte, egyenes és gyakorlati választ és útbaigazítást kapnának” (90 o.)

„öröm, amikor a papok nem egymásról, hanem egymással beszélgetnek” (91 o.)

„Ahol az anyagi dolgokról transzparensen tájékoztatnak mindenkit hitelesen, a papok nem mennek bele önkényesen értelmetlen projektekbe, felújításokba, építkezésbe, ahol a pap nem kell értsen mindenhez is, és nem is kell eljátszania azt, hanem a hívk rendelkezésére álló pásztor és közösséggi tag egyszerre. (…) keresztény pásztorokra van szükségünk, nem menedzserekre, irodistákra, könyvelőre, erdő- és mezőgazdászokra.” (91 o.)

„Szemtanúja voltam, hogy egy olyan ember, aki nem tudta kimondani mostanig, hogy bocsánat, a sok beszélgetés után, hogy szinte mindennap meghallgattam baját, bánatát, ki tudta mondani embertestvérének, akit megbántott, hogy bocsáss meg és kezet fogtak.” (92 o.)

„Az ítélkezés, kritika, az idejét múlt értelmezése az evangéliumi tanításnak, a rigiditás és szigor sokakat elriaszt az Egyháztól, erre jobban kellene figyelnünk, és több figyelmet fordítani például a „vergődőkre”, akik keresik az utat Isten felé. Nem elég csak meggyőzni próbálni őket. Nem manipuláció kell, hanem élhető értékrend és jó példa, olyan, amit szívesen követne az, aki látja.” (140 o.)

„Mindezek alapján olyan érzésem volt, mintha csak számomra lett volna fontos ez az egész. Ezt most nem azért írtam, hogy bárki is szabadkozni kezdjen (megértem én azt is, hogy elfoglaltak az emberek, és azt is, hogy nem gondoltak bele ezekbe), csak szerettem volna tudatni, hogy fájdalommal töltött el, hogy a férjemen kívül senki részéről nem éreztem támogatást ebben a dologban, ami amúgy az egyház ügye. Ugyanúgy nem várok köszönetet sem senki részéről. Azért tettem, mert Isten a szívemre helyezte, és mert fontosnak találtam, csak azt remélem, hogy sikerül majd használni, és pozitív irányú változást fog előidézni.”

AZ ÖSSZETARTOZÁS AJÁNDÉKA

Simon Judit-Gyöngyi

Összetartozunk, mert Te vagy közös bennünk,
habár elhagyottan élsz, fel sem ismerünk,
ha étlen és szomjan vagy, Rád sem tekintünk,
segíts, hadd legyen nyitott mindig a szívünk.

Legyek Ábel, ki meghozza áldozatát,
és nem Káin, ki megmérgezte vágyálmát,
dühében nem lett őrízője testvérének,
hadd legyen fontos számomra minden lélek.

Együtt járni mindig, egy szívvel haladni,
Lelkedből táplálkozni, Téged követni
akkor is, hogyha különbözőek vagyunk,
az örök élet felé együtt haladjunk.

Segíts felismerni a Szentlelked vágyát,
hogy ne kelljen húzzad egyedül az igát,
hadd szegezzük mindig Rád a tekintetünk,
miközben egymás kezét el nem engedjük.

Az üdvösség minden egyes embernek szól,
így nem lehet sosem közömbösségről szó,
felelősség mellettem élő testvérem,
nem csak az én jólétem és üdvösségem.


[1] „pár száz emberrel vagy ezrekkel nem lehetünk szolidárisak, de az Úr azt is kérte: telepítsétek le őket ötvenes csoportokra.”

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

happy women in the park 2023 11 27 04 53 17 utc Medium

Életmód

„Az egyedülállóság összeegyeztethetetlen a boldogsággal. Az egyedülállóság terméketlen. Az egyedülállóság egy vakvágány a szentség felé vezető úton”- halljuk néha. Mindezekkel a hamis és kétségbeesett...

father and son walking in the meadow in the park 2023 11 27 05 30 21 utc Medium father and son walking in the meadow in the park 2023 11 27 05 30 21 utc Medium

Lelkiség

Az idei apák napján ünnepeltük meg azokat a férfiakat, akik megházasodtak, házasok is maradnak, akik védik, tisztelik, szolgálják a családjukat, és önmaguknál is jobban...

cikk cover 2024 07 22 2 Medium cikk cover 2024 07 22 2 Medium

Hangoló

Brad Wilcox: Házasodj meg! Miért kell az amerikaiaknak szembeszállniuk az elittel, erős családokat kovácsolniuk és megmenteniük a civilizációt? című könyvét a mainstream hírcsatornák kritizálják,...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 16. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Kriszti, ékszer disájner, szociális munkás, a Szerelmi Kalandtúra- párkapcsolat erősítő játékok...

Hangoló

Az online közvetítést nézők csak az Eucharisztia illúzióját kapják. A szentmise internetes közvetítése vagy a televízióban való sugárzása azért, hogy az emberek világszerte nézhessék,...