Szerbiai érsek: Miért ne lehetnének változások az Egyházban?

A Vatikáni Rádió interjúja a nemrégiben belgrádi érsekké szentelt Német László verbita atyával, aki egyben az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának alelnöke is.

– Nemrégiben szentelték Belgrád érsekévé. Mit jelent Önnek ez a kinevezés?

Az elején csak stresszt jelentett: mindent nekem kellett megszerveznem. Persze voltak segítőim, de a végén minden ügy nálam kötött ki. És semmire sem volt elég idő, hiszen alig tették közzé november 5-én a kinevezésemet, már december 10-én be is iktattak belgrádi érsekké.

Szinte magától értetődik, hogy olyan érzésem volt, hogy Isten valami egészen különöset tesz az életemben. Verbita szerzetes vagyok, a rendünk pedig nem arról híres, hogy gyakran szentelnének közülünk valakit is püspökké. Európában több százan vagyunk verbiták, mégis csak ketten kaptunk ilyen kinevezést: rajtam kívül egy lengyelországi rendtársam lett püspök. Együtt jártunk a szemináriumba, és én most lettem a belgrádi érsek. Ez nagy öröm volt, a családom számára is. Mindenki felhívott, mindenki velem akart beszélni, és szörnyű volt, hogy nem mindegyik hívást tudtam fogadni. Mégis szép időszak volt az életemben. A kinevezési ünnepség szombati napra esett, és nagyon szép volt .

– A vendégek között különleges emberek is voltak….

Igen. Az ortodox egyház képviseletében Porfirije pátriárka jött el. Ez hihetetlenül megtisztelő a szerbiai katolikusok számára. A két egyház viszonya nem volt mindig a legjobb. Nem voltak éppen vitáink, de Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a háború alatt mégis csak magasra csaptak az indulatok. Hála Istennek, hogy ennek vége van. A pátriárka megjelenése megtisztelő volt számunkra, és a barátság jelének vesszük. 2008 óta ismerjük egymást személyesen. A katolikusok számára és nekem is nagyon nagy jelentőséggel bír, hogy a lengyel és litván barátaim, és Albániából, Boszniából, Horvátországból, Romániából és a szomszédos országokból az érsekek és rendtársaim is eljöttek, így Magyarországról is Erdő Péter bíboros-érsek jelen volt az ünnepségen. Ez nagyon-nagyon fontos volt mindannyiunk számára, és személyesen az én számomra is.

– Horvátország és Szerbia között a mai napig kissé feszült a viszony. Mi a szerepe itt a katolikus Egyháznak?

Szerintem a mi szerepünk a szerbiai egyház erősítésében lehet. A szerbiai Ortodox Egyház és a horvátországi Katolikus Egyház közötti disszonancia az ő problémájuk, nem pedig a mienk. A szerbiai katolikus Egyház közössége kevert, ahol a hívők 70 százaléka magyar anyanyelvű, és csak 30 százalékuk szláv, azaz horvát, bolgár, cseh vagy szlovák eredetű. A mi egyházunk még nem tudta kialakítani a saját profilját. Mindig az egész volt Nagy-Jugoszlávia részeként léteztünk, ahol a szlovén és a horvát katolikus egyház szava volt mérvadó. Most magunkra vagyunk utalva, és a magyarországi és a horvát testvérek segítségére szorulunk. A Magyarországon és Horvátországban kiadott liturgikus könyveket használjuk, ugyanakkor mi mások vagyunk, valami egészen sajátosak, hiszen a mai fiatalok nem magyarul vagy horvátul beszélnek, hanem szerbül, hozzájuk nem állnak közel a magyar és a horvát egyházi szövegek. Erre pedig valamilyen megoldást kell kitalálnunk.

– Ön egyben az Európai Püspöki Konferencia Tanácsának alelnöke is, és ebben a minőségben jött most Rómába. Milyen ügyben jár itt?

Tegnap több megbeszélést is tartottunk. Természetesen felkeressük a különböző pápai hivatalokat, mint ahogy azt minden évben megtesszük. Terveink között szerepel, hogy elmegyünk az államtitkárságra Pietro Parolin bíboroshoz is. Az Európát érintő tervekről szeretnénk beszélni, ugyanakkor most a szinódus európai szakasza is nagyon fontos, amelyet Prágában fogunk megtartani. Erre a prágai találkozóra most állítjuk össze a programot. A Tanács minden tagja négy küldöttel képviseltetheti magát, az elnökkel és három küldöttel. Minden Püspöki Konferencia teljes szabadságot élvez a küldöttek kiválasztásában, akik nők és fiatalok is lehetnek. Remélem, hogy Prágában sokszínű lesz a közösség, és hogy a résztvevők az ottani atmoszférát is az egyház javára tudják majd felhasználni.

– Melyek a fontos kérdések a Világszinódus mostani európai szakaszában?

Számomra fontos lenne, hogy az imádságok között békében tudjunk egymással beszélni: imádkozzunk közösen, hallgassuk meg egymást, és ne az előítéletekkel kezdjünk. Hogy egy példát említsek, ne azzal, hogy Nyugaton vagy Keleten mi nem jó. Ez nem lenne jó jel. A legfontosabbnak azt tartom, hogy testvérekként tudjunk egymással beszélni, egymást elfogadni. Mi egy és ugyanazon egyház vagyunk, ahol nem az történik, hogy valami azért bukik el, mert valaki vagy valamelyik nemzeti egyház olyan témákat pendít meg, amelyek más nemzeti egyházak számára tabunak számítanak. Nekünk nem az a feladatunk, hogy kirekesszük egymást, hanem hogy együtt növekedjünk.

– Éppen a németországi javaslatok váltottak ki kritikát. Mit gondol, Érsek úr, létezik ezekre valami megoldás?

Nem tudom, hogy kell-e egyáltalán megoldást találnunk. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy nyitott vagyok a párbeszédre. Változnak az idők, és Európa átalakulóban van. Miért ne lehetnének változások az Egyházban is? Mindig azt szoktam mondani, hogy a német Egyház az egyetlen Európában, amelynek elég pénze és megfelelő számú képzett egyházi és világi teológusa van ahhoz, hogy a különböző kérdésekkel foglalkozzon. Persze ez nem jelenti azt, hogy a kérdésekre adott válaszaik azonnali és végleges megoldásnak tekintendők, de az a folyamat, amit a különböző témák feldolgozása jelent, jót tehet az egész Egyháznak.

Éppen ezért támogatom, hogy nyugodt hangnemben és békében, ne pedig érzelmi kitörések közepette beszéljünk egymással. Az érzéseket természetesen nem lehet kikapcsolni, de az indokokat együtt kell vizsgálnunk, és nem szabad hagynunk, hogy az érzések és az érzelmek vezessenek minket. Azt hiszem, hogy sok minden segítségünkre lehet, ami mostanában Németországban történik, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a „sensus fidei fidelium”-ot, a hívők hitérzékét sem. A német Egyház része az európai Egyháznak, és majd meglátjuk, hogy a többi európai egyház mint vélekedik ezekről a kérdésekről.

Fordította: Frick József
Forrás: Vatican News