Szent Ágoston azt mondja, ha meghal valaki közületek, hitetek legyen a feltámadás, reményetek a viszontlátás, szeretetetek pedig az emlékezés. Hogyan gyászoljon a XXI. század kereszténye, mit tegyünk, ha meghal egy családtagunk?
- Végső küzdelemben levő családtagunkat vegyük körül szeretettel, igyekezzünk mellette lenni haldoklásában. Érintsük meg a kezét, imádkozzunk vele vagy mellette, olvassunk a Szentírásból.
- Ősi hagyomány, hogy ha meghal közeli családtagunk, gyertyát gyújtunk és háromszor a fülébe mondjuk Jézus nevét, ahogy ez a régi szertartás-könyvekben elő volt írva.
- Temetés szervezésénél legnagyobb hangsúlyt az egyházi szertartás, a közösen elmondott imádság és gyászmise kapjon. A családban különösen is figyelni kell arra, hogy a megrendülés mellett, igazi együttérzés, egymásra figyelés, segítőkészség legyen bennünk egymás iránt.
- A sírás enyhíti a fájdalmat. Ha közvetlenül érintettek vagyunk, ne fojtsuk vissza a sírást. Hagyjuk, hogy érzéseink nagyon őszintén feltörjenek, adjuk ki magunkból a fájdalmat. Másoknak sem ajánlatos ilyent mondani: „Most erősnek kell lenned… most ne sírj!”. Ellenkezőleg. Álljunk meg a síró mellett, maradjunk csendben, érintsünk meg, vagy mondjuk inkább ezt: „Itt vagyunk, támogatunk, veled sírunk…”.
- Halottal kapcsolatos hivatalos ügyintézésben vagy temetés előkészítésében (hivatalokban, plébánián, a ház körül vagy az udvarban) (ahogy hajdanán Székelyföldön a komák, távoli rokonok pontosan tudták ilyen helyzetben mi az ő teendőjük) legyünk érzékenyek a segítségnyújtásban, hogy ne a közvetlen családtagokra nehezedjen minden feladat.
- Halál-esetben a családnak megnövekednek a kiadásai. A szélesebb rokonság és a közösség megteheti (ahol ennek hagyománya van), hogy figyel arra, hogy csupán 1-2 virágkoszorú kerüljön a sírra, a temetésen részt vevők azonban adakozhatnak belátásuk szerint, hogy azt összegyűjtve, temetés után a családnak átadják.
- Ha meghal közeli családtagunk, összejön a család minden tagja. Éberen vigyázzunk arra, hogy szeretetben, békében és egységben maradjunk mindenben egymás között, kerüljük a vitatkozást.
- Koporsó mellett (virrasztó imákon vagy temetés előtt) imádkozzuk a fájdalmas rózsafűzért. Olvassunk fel a Szentírásból vigasztaló Igéket, különösen Jézus feltámadásáról és az örök életről.
- Koporsó mellett állva engedjük, hogy ott legyen bennünk a hiányérzet okozta szomorúság, a veszteség okozta félelem… ezek érzések… szabad legyenek… Ugyanakkor arra is törekedjünk, hogy helyet találjon bennünk és közöttünk a hitünk: hisszük, hogy aki meghalt, él. Csak átment „odaát”. Valljuk meg hitünket, hogy él bennünk a remény: Jézus felvette őt országába… Hogy ne gyászoljunk úgy, mint akinek nincs reménye.
- Elkezdődik bennünk a gyászmunka. Próbáljuk meg elengedni halottainkat. Mondjuk ki: „Istenem, elfogadom, legyen meg a Te akaratod!”. Hagyjuk, hogy Isten végbevigye tervét. Bizalommal adjam át a szeretett személyt Isten örökkévaló irgalmának. Ebben legyen fokozatosság: temetés napján, hat hét után, egy éves évfordulón, esetleg elhunyt szeretteink születés- vagy névnapján jöjjünk össze a családban, kérjünk szentmisét a plébánián, imádkozzunk együtt!
- Halottak napján keressük fel elhunyt szeretteink sírját, tisztítsuk meg a sírhantot, vigyünk virágot, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, de mindenekelőtt imádkozzunk az Élet Urához, aki számára nincsenek halottak, hisz Isten számára mindenki élő. Imádkozzunk gyakran a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
- Halottak napja körül otthon is gyújthatunk egy esti imánál mécseseket, elhelyezhetünk egy lila kendőt, esetleg fényképeket, szerre és név szerint felidézve elhunyt családtagjainkat. Hozzátéve: „Adj, Uram, örök boldogságot neki(k)!”
[bws_pdfprint display=’pdf’]
Hozzászólás Facebook fiókkal (böngészőbe való bejelentkezés után)
