Szent Eufrázia: A császári udvarból Krisztus konyhájáig – Szentek élete

Szent Eufrázia (Eupraxia) – szűz

* Konstantinápoly, 380 körül + Egyiptom, 412 körül

         Konstantinápolyban született 380 körül.

         Nagy Teodósziosz keletrómai császár (379-395) rokonát, Antigonoszt különleges hűsége jutalmául szenátorrá nevezte ki. Isten gazdagon megáldotta javakkal, s ő maga vagyonának jó kezelője volt. Ahol csak tehette, segített a szükséget szenvedőkön. Hitvese, Eufrázia semmiben sem maradt mögötte. Miután Isten egy leánykával ajándékozta meg őket, mindketten lemondtak házastársi jogukról, hogy testvérként Krisztusban egyedül csak Istenért éljenek.

         A kislány a keresztségben édesanyja nevét kapta, és mint Szent Eufrázia  él tovább az Egyházban. „Szent gyökérből fakadt szent sarjként” nőtt föl. Alig volt egyéves, amikor apja, Antigonosz meghalt, s anyja a császár és a császárné oltalmába ajánlotta: „Antigonosz emlékére, aki ragaszkodott hozzátok, fogadjátok el, vigyázzatok rá, s ti legyetek apja és anyja!”

         Amikor a kis Eufrázia ötéves lett, már eljegyezték egy tekintélyes szenátorral. Nemsokára egy másik szenátor megkérte özvegy anyjának kezét. Hogy minden további kérlelésnek útját állja, az anya leányával együtt elhagyta a császárvárost, és Egyiptomba ment, ahol férjének kiterjedt és gazdag birtokai voltak. Eljutottak Belső-Théba szerzeteseihez is, egyik helyről a másikra vándoroltak, s közben az anya gazdagon osztogatta az adományokat.

         Anya és leánya végül egy nagy női kolostor közelében telepedett le, és mindketten úgy érezték, nagyon vonzódnak a szerzetesi élethez. Egy napon a kolostor elöljárónője próbára akarta tenni a hétéves Eufráziát, s a következő beszélgetés folyt köztük:

         – Eufrázia úrnőm, szereted-e kolostorunkat, és minden nővérét?

         – Igen, nagyon!

         – Ha szeretsz minket, akkor maradj velünk, és viseld a mi szerzetesi ruhánkat!

         – Ha nem szomorítanám meg vele anyámat, soha többé nem hagynám el ezt a helyet!

         – Kit szeretsz jobban: minket vagy a vőlegényedet?

         – A vőlegényemet nem ismerem, ő sem ismer engem; titeket azonban ismerlek és szeretlek is. De mondjátok meg ti is: kit szerettek, engem vagy őt, a ti vőlegényeteket?

         – Szeretünk téged is és a vőlegényünket, Krisztusunkat is.

         – Akkor én is szeretlek titeket és a ti Krisztusotokat.

          Anyjának szívébe markoltak e szavak.

„Úr Jézus Krisztus – mondta imádságában Te viseld gondját ennek a gyermeknek, mert Utánad vágyódik, Neked szenteli magát.”

         Másnap felvették Eufráziát a kolostor apácái közé.

Anyja pedig e szavakkal áldotta meg leányát:

         – Az, akivel eljegyezted magad, tegyen méltóvá jegyesi lakhelyére!

         Néhány nappal később a kolostor főnöknője megjövendölte Eufrázia anyjának közeli halálát. Az anya azonnal magához hívatta lányát, és így szólt hozzá:

         – Gyermekem, az elöljárónő megmondta nekem, hogy Krisztus hív engem, és közeli már hazatérésem napja. Vagyonomat és apádét is átadom kezedbe. Oszd szét jól, hogy mennyei örökséghez juss általa.

         Majd vigasztalni kezdte az anyjától búcsúzó kislányt:

         – Lányom, Krisztus az atyád és a vőlegényed, nem vagy sem zarándok, sem árva, s a főnöknő az anyád. Sohase gondolj arra, hogy császári vérből való vagy, ne gondold, hogy nekik kellene téged szolgálniuk! Légy szegény ezen a földön, hogy gazdag légy majd a mennyben!

         Alig vált ismertté a császárvárosban Antigonosz özvegyének halála, amikor az a szenátor, aki Eufráziát ötéves korában eljegyezte, levélben fölszólította őt, térjen vissza hazájába, hogy megtarthassák a lakodalmat. Eufrázia azt válaszolta: „Krisztushoz tartozom, lehetetlen, hogy megtagadjam őt”.

         A kolostorban Eufrázia az imádságnak és a szolgáló szeretetnek élt. Ő, aki „császári vérből” való volt, mindenkinek szolgálója lett. Rendben tartotta a nővérek hálótermeit, vizet merített a kútból és a konyhába hordta, fát gyűjtött és főzött.

         Élete nem volt mentes a kísértésektől sem.

         A kolostorban mindenki szerette Eufráziát, csak egy Germána nevű apáca irigyelte kegyelmi adományait. Ezért egy napon Eufráziát képmutatónak nevezte, és a szemére vetette, hogy csak azért tesz mindent, hogy a főnöknő halála után ő legyen majd az utódja.

         Most megnyilatkozott Eufrázia igazi alázatossága. Germána lábához vetette magát, s kérlelte:

         – Bocsáss meg, nővérem, és ha így látod, imádkozz értem!

         Amikor pedig Germánát, amint a kolostori regula megszabta, magatartása miatt kizárták a nővérek közösségéből és a közös asztaltól, Eufrázia szüntelenül kérte, hogy vegyék vissza a nővérek közösségébe.

         Évek múlva egy napon a főnöknő kinyilatkoztatást kapott „Isten szolgálójának, Eufráziának” közeli haláláról. Hogy a közösségnek ne okozzon szomorúságot, titokban tartotta, s csak a halála előtti napon tudta meg Eufrázia, milyen közel van hozzá az Úr.

         A főnöknő vigasztalta:

         – Az Úr él, és Krisztus, a királyod méltóvá tesz téged a mennyek országára!Amikor közeledett az elválás órája, a nővérek az oratóriumba vitték Eufráziát. Mindnyájan könnyek között búcsúztak el tőle, aki úgy szolgált nekik, mintha a szolgálójuk lett volna. Így kérték:

         – Gondolj ránk, Eufrázia nővér, mert az Úr megáld és szeret téged.A nővérek imája közben halt meg Egyiptomban 412 körül. Anyja sírjába temették, és magasztalták Istent, hogy újabb nővérük van az Úrnál.