Müller bíboros: Jézust kell követnünk, és nem a szubjektív vágyainkat kell teljesítenünk
A Kath.net hírügynökség arról tájékoztat, hogy Gerhard Müller bíboros élesen bírálta a szinodalitásról szóló szinódust, amelynek nincs felhatalmazása arra, hogy megváltoztassa Isten kinyilatkoztatását.
Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa a „Világvége” című műsorban interjút adott Raymond Arroyónak (EWTN), amelyben bírálta a szinodalitásról szóló egyetemes szinódus előkészítését, és figyelmeztetett az egyház “ellenséges hatalomátvételére”.
A szinódusi vezetők részéről történtek utalások arra, hogy a szinódus változásokat eredményezhet az egyház tanításában. Jean-Claude Hollerich bíboros, a zsinat általános jelentéstevője az év elején azt állította, hogy téves az egyház tanítása a homoszexualitás bűnösségéről. A nyugati országokból a szinódusnak küldött jelentések több területen (például a homoszexualitás és a nők felszentelése kérdésében) a tanítás megváltoztatására utalnak. A szinódus vezetői olyan egyházról álmodnának, amelynek semmi köze a katolikus hithez.
Müller elítélte a püspöki szinódus vezetősége által kifejtett heterodox gondolatokat. Úgy látja, sok mindennek semmi köze sincs Isten kinyilatkoztatott igazságához, hanem csupán az emberek “önkinyilatkoztatása”, akik úgy vélik, hogy az egyház tanítása olyan, mint egy politikai párt programja: a választók kívánságai szerint változhat. Az emberi értelem akarja eldönteni, mi igaz és mi hamis – mondta a bíboros.
Müller bíboros szó szerint így fogalmazott: “Isten szavára kell hallgatnunk, de a Biblia, az apostoli hagyomány és a tanítóhivatal tekintélye alapján, valamint az összes zsinat alapján, amelyek megállapították, hogy a Jézus Krisztusban egyszer s mindenkorra adott kinyilatkoztatás nem helyettesíthető.”
Müller bíboros nem sok jót mondott Mario Grech bíborosról, a püspöki szinódus főtitkáráról, aki a világ minden tájáról a Vatikánba érkező jelentések összefoglalásáért felel.
Grech nemrégiben utalt arra, hogy a püspöki szinódus radikális változásokat hozhat a házasságról és a szexualitásról szóló egyházi tanításban. Szerinte a tanításban nem könnyen érthetőek az olyan „bonyolult kérdések”, mint az újraházasodott elváltak áldozása és a homoszexuális kapcsolatok “megáldása”. Úgy véli, az egyháznak jobban oda kellene figyelnie ezeknek az embereknek a “lelki tapasztalataira”.
Müller bíboros elítélte Grech téziseit. “Jézust kell követnünk, és nem a szubjektív vágyainkat kell teljesítenünk – hangsúlyozta. – Hogyan lehetséges, hogy Grech bíboros intelligensebb, mint Jézus Krisztus? Honnan veszi Grech a felhatalmazást, hogy relativizálja Isten Igéjét? Az egyház nem változtathatja meg Isten kinyilatkoztatását.”