Szent Ágnes Tsao Kou Ying története, aki ketrecbe zárt állat módjára halt meg

Ágnes, ez a fiatal kínai világi keresztény nő 1856-ban halt mártírhalált a francia Auguste Chapdelaine misszionárius atyával együtt, aki őt missziós útra küldte. II. János Pál pápa a szentek sorába iktatta, egyházi ünnepnapja március 1-jén van.

Európában a 19. század közepén, és már előtte is hosszú idők óta, a nagyvárosokban kialakult az a családi szórakozás, hogy „menazsériába”, vagyis állatkertbe jártak az emberek, hogy rácsodálkozzanak a ketrecbe zárt furcsa és egzotikus állatokra. A Csing-dinasztia idején Kínában is ismert volt ez a fajta mulatság, csakhogy sokkal demokratikusabb módon, hisz a birodalom minden városában gyakorolták, a közönség szórakoztatására kiállított teremtmények pedig emberi lények voltak… Többnyire köztörvényes bűnözőkről volt szó, akiket így tartottak fogva, amíg kivégzésükre vártak, s ez néha olyan sokáig elhúzódott, hogy egyesek ezekben a különleges börtönökben haltak meg, hóhér segítsége nélkül.

A ketrec okozta kínszenvedések

Ketrecben lenni valójában önmagában is egy megpróbáltatás, hosszú, fájdalmas, sőt gyötrelmes, és ha soká tart, senki sem éli túl. Ezek a bambuszvázból készült kalitkák éppen csak akkorák voltak, hogy egy felnőtt állni tudjon bennük, vagy kicsivel kisebbek. Szinte lehetetlen volt akár ülni is bennük, nemhogy lefeküdni és megpróbálni elaludni. Magasra felfüggesztve az ítélőszék előtt, mindenféle védelem nélkül a hideg és a rossz időjárás ellen, a halálraítéltek ki voltak szolgáltatva a kíváncsiskodóknak és a járókelőknek, akik tetszés szerint sértegethették vagy szeméttel dobálhatták meg őket.

1856 februárjának végén a Guangxi tartomány Xilin megyéjében található Baijiazhai-ban a szokásostól eltérő volt a látványosság. Két ilyen felfüggesztett ketrecbe zártak egy francia papot, Auguste Chapdelaine atyát a párizsi külmissziótól és egy 34 éves kínai nőt, Agnes Tsao Kou Yinget, vagy Cao Guyinget (ki, hogyan akarja a nevét írni). Hogy mi volt a bűnük, amiért mindketten halálbüntetést kaptak? Az evangéliumot hirdették olyan területeken, ahol a kereszténység tiltott volt.

Bár a Szenthagyomány tanúsága szerint az első missziós erőfeszítéseket a Középső Birodalom felé már Tamás apostol megkezdte, Kína sohasem nyílt meg igazán Krisztus előtt még a számos későbbi kísérlet ellenére sem: először a nesztoriánus rítusú perzsa keresztények próbálkoztak, majd a 16. századtól kezdve a jezsuiták, akik jó kapcsolatokat ápoltak az „Ég Fiának” udvarával. Igaz, 1692-ben Peking általános türelmi rendeletet adott ki a katolikusoknak, miáltal a megtérések megszaporodtak, a megkereszteltek száma pedig meghaladta a 300 000-et, de 1717-ben Kang Hi császár betiltotta a keresztény igehirdetést, utódja pedig 1724-ben minden hittérítőt kiutasított, kivéve a jezsuita tudósokat, akiknek csodálta a tudományos képességeit.

Ez a szimpátia sem tudta megakadályozni, hogy 1723-ban olyan üldözés törjön ki, amely többé nem szűnt meg. Néhány év alatt a kínai katolikusok fele vagy meghalt, vagy hitehagyott lett.

Gyermekhittan

Ágnes azon családok egyikének leszármazottja volt, akik minden nehézség ellenére hűségesek maradtak Krisztushoz. Családja eredetileg Szecsuánból származott, de Guizhou-ba menekültek, ahol kevésbé üldözték a keresztényeket. Ebben a tartományban született Ágnes 1821. április 28-án Wujizhai városában, és titokban lett megkeresztelve. Bár papból kevés volt, és a szentségekhez való hozzáférés nehézségekbe ütközött, a lány kiváló keresztény nevelésben részesült. A szülei halálának idején épp serdülőkorba lépett.

A kivételesen erős szolidaritásnak köszönhetően szerencsére az üldözött katolikus közösség fennmaradt, az árva pedig, aki Xingyiben vállalt munkát, ebben a városban támogatásra is lelt. Bai püspök, akit meglepett a lány intelligenciája és jámborsága, a kitartás hittanát tanította neki. Ágnes 1839-ben a helyi templomi közösségben talált magának férjet. Férje egy nemrég megtért fiatal földműves volt, aki két évvel az esküvőjük után eltűnt, talán mártírhalált halt; a gyermektelen Ágnest ezután a sógora és a sógornője elűzte a házból, mert nem akartak együtt élni egy kereszténnyel.

A közössége ismét a segítségére sietett, egy szintén özvegy nő befogadta. A két nő varrási munkákból tartotta fenn magát. Ágnes hittanórákat adott gyermekeknek, akikre vigyázott, amíg szüleik dolgoztak; kevéske szabadidejében pedig különböző karitatív tevékenységeket végzett. Élete új fordulatot vett, amikor 1851-ben egy francia hittérítő érkezett Xingyibe.

Auguste Chapdelaine, aki 1814-ben született a Cotentin-félszigeten (Cherbourg környéke), eleinte az egyházmegyei papsághoz tartozott, majd az Annales de la foi (A hit évkönyvei), a párizsi külmissziók kiadványának inspirációjára csatlakozott azokhoz a papokhoz, akik a Távol-Kelet evangelizációjának szentelték magukat, és akiknek gyakran a mártíromság volt a sorsuk. Miután még csak kis ideje volt Kínában, szembesült a misszió nehézségeivel, a még el nem sajátított nyelvvel és a feladat nagyságával, ezért elöljárói tanácsára úgy döntött, hogy a terepet és a bujkálás titkait jól ismerő világi hívőkre támaszkodik, akiknek segítségét a külföldi papság részben igénybe vehette, rájuk bízva az apostolkodás bizonyos feladatait.

Világi misszionáriusok

Az egyik ilyen kényes és veszélyes feladat az, amikor egy megbízható keresztény férfit vagy nőt, néha egy házaspárt küldenek el olyan falvakba, ahová a pap nem tud rendszeresen elmenni. Ott az illető átveszi a helyi közösség vezetését, katekézist tart, újszülötteket keresztel, ha nőről van szó: lányokat tanít varrni, főzni és gyermekgondozásra, erősíti a kölcsönös segítségnyújtást, imaórákat vezet, ápolja a betegeket és az időseket, dinamizálja a plébánia közösségét. Gyakori, hogy példája nyomán többen is megtérnek. Aztán ezt a célt elérve, beleegyezik abba, hogy mindent otthagy, hogy valahol máshol kezdje újra. Chapdelaine atya ezt javasolta Ágnesnek. Ő elfogadta a küldetést, és 1852-ben Baijiazhaiba költözött, ahol négy éven át fáradhatatlanul Isten és keresztény testvérei szolgálatának szentelte magát.

1842-től kezdve, és azután, hogy Peking és a nyugati hatalmak között zajló első ópiumháború végét szerződéssel pecsételték meg, a kereszténységet megtűrik a nyugatiak számára hivatalosan nyitott kikötőkben, hogy ezek gyakorolhassák vallásukat. De a valóságban a misszionáriusok, dacolva a veszélyekkel, mindenfelé elmentek a kínai hatóságok nagy nemtetszésére, akik dühösek voltak, hogy engedményeket kellett tenniük a „fehér ördögöknek”. 1855 végén, hogy véget vessenek a kereszténység terjedésének, újraindult az üldözés. 1856 februárjának közepén több tucat hívőt tartóztattak le Xilin térségében. Köztük Chapdelaine atyát és Ágnest is.

„Jézus, szeretlek!”

A kínzással való fenyegetések miatt majdnem mind megtagadták Krisztust. A normandiai misszionárius, egy Laurent nevű kínai fiatalember és Ágnes kitartottak. Laurent belehalt a kínzásokba. A hitoktatót és a papot ketrecekben felfüggesztették az ítélőszék előtt. Auguste Chapdelaine február 26-án halt meg. Nem lefejezve, ahogy az ítélete szólt, hanem az elszenvedett bánásmód következtében.

A helyi elöljárók, abban a meggyőződésben, hogy a támogatójától megfosztott Ágnes összeomlik, váltakozva hol erőszakkal, hol a szabadulás ígéretével ostromolták, hogy tagadja meg hitét. A fiatal nő kitartott. A szemtanúk szerint az egyetlen mondat, amit kiszedhettek belőle, ez volt: „Jézus, szeretlek! Jézus, segíts rajtam!” Makacssága láttán a sorsára hagyták. Ágnes március 1-jén halt meg: vagy az elszenvedett nélkülözések vetettek véget életének, vagy lelőtték. Csak Isten tudja. 2000. október 1-én avatták szentté Chapdelaine atyával és száz másik kínai vértanúval együtt.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia