Sok nő azért akarná késleltetni a házasságot és a gyermekvállalást, mert azok gátat szabnak a céljaiknak.
Gyakran úgy tűnik, hogy az anyaság és az élet egyéb céljai kölcsönösen kizárják egymást. Az első baba megszületése után sok nő feladja egyéb céljait, és teljes mértékben a gyermekének szenteli magát. Jól érzik magukat otthon, és nagyon is elégedettek, hogy a családjukra összpontosíthatnak. Elhatározásuk kielégíti őket, de talán motoszkál bennük az érzés, hogy a nagyobb jó kedvéért lemondtak az álmaikról. Észlelik, hogy áldozatot hoztak, de nem sajnálják.
Más nők egyáltalán nem akarnak édesanyák lenni, mert úgy vélik, nem éri meg az áldozatot. Helyesen gondolják, hogy az anyaság igenis befolyásolni fogja életük további céljainak megvalósítását.
Rendszeresen hallok fiatal nőket arról beszélni, hogy a lehető legkésőbbre ki akarják tolni házasságkötésüket és anyaságukat, sőt néha egyáltalán nem akarnak gyermeket, mert nem tudnák beilleszteni a gyermeknevelést elfoglalt mindennapjaikba. Nem tudnak elképzelni egy olyan életet, amelyben mindenük megvan – nagy ház, sikeres karrier, utazások a világban – és még a gyermeknevelés felelőssége is belefér.
Persze az anyaság mindenre kiterjedő feladat, nyilvánvalóan áldozathozatallal jár. Apaként (ami, elismerem, más tapasztalatokkal jár) teljes bizonyossággal mondhatom, hogy ha szülő lettél, az életed már sohasem lesz ugyanolyan. Az én álmaim is módosultak az évek során. Nem hiszem, hogy bárki meggyőző érveket tudna felsorakoztatni amellett, hogy az anyává válás nincs hatással egy nő életére. Nem könnyű hivatás.
Ezzel ugyanakkor nem akarom azt mondani, hogy olyan hivatás lenne, amely a nőt egyéb álmai feladására kényszeríti.
Is-is helyzet
Előfordulhat, hogy egy-egy híres személy a mikrofonba azt mondja, azért tudott sikeressé válni, mert kihagyta az anyaságot. Leah Darrow katolikus szónok és édesanya erről a jelenségről azt mondta: „A gyermekeink nem jelentenek akadályt az álmaink előtt”.
Úgy látja, nagyon is lehetséges, hogy egy nő nagyot álmodjon, és egy kisbaba nem akadályozza meg azt, amit Isten elgondolt rólunk.
Érvelése nagyon egyszerű. Isten azt akarja, hogy boldogok legyünk. Ha követjük az ő tervét életünkben, és nagylelkűen válaszolunk hívására, álmaink megérlelődnek. Módosítgatjuk őket, új prioritásokat állítunk fel, másképpen kezdünk álmodozni. Talán még magasabbra törő álmaink is lesznek, mint korábban.
A nőknek nem kell elutasítaniuk az anyaságot álmaik valóra váltásához. Igazat szólva, az anyaság sok különböző módon éppen hogy segíti a nőket többi álmuk realizálásában. Álmukat immár valakivel és valakiért valósítják meg.
Néhány anya mérleget von
Megkértem néhány édesanyát, mondja el, hogyan hatott az anyaság az álmaikra. Cori, aki fotós, saját vállalkozással, és más anyákat is foglalkoztat, azt mondta: “Anyának lenni motivációt jelent arra, hogy jól végezzük a dolgunkat. Indok, nem pedig kifogás. Mivel kreatív vagyok, szükségem volt egy „kimenetre”. A gyermekeimen keresztül látom Isten munkáját. Fényképészként szeretem dokumentálni a bennük rejlő ártatlanságot. Jobb megfigyelővé tettek engem.”
Terri, a saját butikot, saját ruhamárkát építő édesanya azt mondja: “Anyukák – megtehetitek! Élhettek örömteli életet egyidejűleg a gyermekeitekkel ÉS az álmaitokkal. Ne törődjetek a benneteket körülvevő kultúrával, amely azt sugallja, választanotok kell. Tűzzetek ki célokat és észszerű elvárásokat. És ne hasonlítgassátok össze magatokat másokkal. Istennel minden lehetséges.“
A babavállalása és az álmok nem zárják ki egymást. Sőt, támogatják egymást, ahogyan egy másik anya, Brittany beszél az anyaságba vezető útjáról: “Fegyelmet és alázatot követel tőlem az a tudat, hogy áldozatokat hozok azért, hogy a gyermekeim nagyszerűek lehessenek”. Brittany elismeri a nehézségeket és a jutalmat is.
Nekem úgy tűnik, hogy pontosan a nehézség eredményezi a jutalmat. Az anyaság olyan, mintha egy cserépedényt kellene feltörnünk, hogy megtaláljuk a benne lévő aranykincset. Amikor együttműködünk azzal, amit Isten kér tőlünk, legyen az anyaság, apaság, elkötelezett egyedülálló élet, szerzetesi élet, vagy egyáltalán bármilyen hivatás, ez az áldozat új narratívát teremt, új történetet arról, hogy kik is vagyunk és hová is tartunk.
Végső soron ez vezet el annak legmélyebb megértéséhez, hogy kik is vagyunk mi, emberi lények, mi a célunk és mi a boldogsághoz vezető utunk. Hát nem az lenne logikus, ha az önismeret, a kreativitás és az önfeláldozás e gazdag talajából álmaink legszebb virágai bontakoznának majd ki?
Írta: Michael Rennier atya
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
