Segítség! Keresztény vagyok, nem találom a páromat…
Fiatal vagy? Katolikusként élő kapcsolatot ápolsz Jézussal? Vágysz egy párkapcsolatra, ahol a párod is hívő? Rengeteget imádkozol érte, mégsem találsz? Ha ezeket a kérdéseket átérzed, akkor ez a cikk neked szól.
A modern európai társadalmak egyik nagy problémája, hogy az emberek, férfiak és nők egyre nehezebben találják meg az utat egymás felé. A házasságig eljutni ugyanis (saját tapasztalatom szerint is) egy út. Úgy tűnik, hogy ahogyan eltűnnek a régi szokások világunkból, úgy egyre nehezebb a párkeresés. Mondom is a példát. Nálunk magyaroknál létezett a táncház intézménye a vidéki életben (vidék alatta falu világát értem). Itt, ha egy fiú felkérte a lányt egyszer, akkor az egy táncot jelentett. Ha második alkalommal is felkérte, akkor már jelentett valamit: a fiú szeretné kifejezni, hogy a lány szimpatikus számára. Volt tehát egy keret, volt egy szimbolikája annak, ahogyan a két nem közelíteni tudott egymás felé. A hívő katolikus fiatal felnőtt számára is érződik ennek hatása. Manapság nagy fejfájást tud jelenteni az, hogy eldöntse egy szerelmes fiú vagy lány, hogy számíthat-e viszonzásra. Ez a játék nagyon nehéz lehet, fájdalmas és sok időt vesz fel.
Aztán sokszor látjuk, hogy keresztény fiatal férfiak szeretnének feleséget találni, ám sehogy sem sikerül. Azt is többször láttam, hogy a keresztény fiatal nők azért panaszkodnak, mert nincsenek férfias férfiak a közösségekben, a templomokban. Ez egy érdekes jelenség. Mindig mondjuk, hogy megszűnt a katonaság. Antropológiailag a katonaság fontos választóvonal volt: ki kell bírni, át kell vészelni, meg kell edződni. Ez a felnőtté, férfivé válás pontja volt. Ma ez nincs. És talán érződik is. Persze nem lehet a jelenséget egy tengelyre felfeszíteni, de ez is hozzájárulhat. Ott van az ál feminizmus is, amely nem a nők megbecsülését igyekszik elérni, hanem a nők olyatén férfiasodását, amely azt eredményezi, hogy eltűnik a két nem közötti kiegészítő jelleg. Márpedig a kiegészítő jelleg nagyon is fontos. Ezt tudjuk a teremtésből is. Ferenc pápa is mondja, hogy a nőkre rendkívül nagy szükség van, mert pontosan azzal, hogy ők nők, azzal tudnak rengeteget adni a társadalomnak. A vezetésben, a politikában is egészen más szemszöget tudnak képviselni, észrevételeik rendkívül fontosak, mert a férfivilágot finomítják, ha úgy tetszik puhábbá teszik.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Térjünk vissza azonban a párkeresésre. Isten nem helyettünk dolgozik, hanem értünk. Az ima rendkívül fontos, „kérjetek és adatik”, de nekünk is magunkba kell nézni. A modern világunkban későn házasodunk. Minél később házasodunk, annál nehezebb áldozatokat hozni. A házasság felé vezető párkapcsolat ugyanis figyelmességet igényel arra, hogy milyen áldozatokat kell hozni. Meggyőződésem, hogy a házasság attól gyönyörű, hogy áldozatokat kell hozni a szeretet révén. Nem könnyebb út a házasság, mint a szerzetesség, inkább más. Szóval ha a 30-as éveinkben járva keressük a párunkat, és még mindig nehéz találni, akkor magunkba kell nézni. Mi akadályoz engem? Miért nem mond rám senki igent, vagy miért nem tudok én senkire igent mondani? Ezeket a kérdéseket őszintén kell megválaszoljuk magunknak. Gyakran nagy segítség lehet egy jó barát, aki őszintén tud rólunk beszélni kívülről. Ha ellenkező nemű testvérrel áldott meg az Isten, akkor az a legszerencsésebb, ha vele el tudunk beszélgetni. De ehhez alázat kell. Az irreális elvárások az ördög egyik módszere arra, hogy az embert egyedül létre kényszerítse egy életen keresztül. Ez meggyőződésem.
Szóval imádkozni kell. Magamba kell néznem, ha nem találom páromat, mit nem tettem meg? A hívő emberek gyakorta beleesnek abba a csapdába, hogy nem adnak külsejükre, mert az úgysem számít. Tényleg nem számít üdvösség szempontjából a külső, de mégis jobb, ha az első teázásra nem mosdatlan malacként érkezünk, hanem tisztán és normálisan felöltözve. Magunkba kell nézni. Ez a fontos kérdés tehát, amit fel kell tenni magunknak: én együtt akarnék élni önmagammal?
