Máriához hasonlóan legyünk az Úr szövetségesei
Marc Dumoulin atya, a Vincennes-i Notre-Dame templom plébánosa homíliájában az Angyali Üdvözlet ünnepének evangéliumáról beszél (Lk 1, 26-38). Ha életünk nehéz szakaszába kerülünk, tekintsünk Máriára, emlékezzünk azokra a nagy tettekre, amiket Isten vitt végbe értünk, legyünk az Úr szövetségesei.
Nem ellentmondásos-e ünnepelni az Angyali Üdvözlet ünnepét, Mária feltétel nélküli „igen” válaszát az Úr angyalának, azt az eseményt, amellyel az öröm lépett be a világba – akkor, amikor annyiféle aggodalom árad ránk és kortársainkra, és amikor annyi veszély vesz körül minket? Tekintsünk Máriára, a fiatal szűz leányra, József jegyesére, aki Galilea eldugott településén, Názáretben él, messze Jeruzsálemtől és a politikai és vallási központoktól; egy olyan városkában, amely közel van a pogány vidékekhez, több nemzet találkozási pontjához, egy egzisztenciális periférián, amely mindenfajta vérkereszteződéshez kedvező, kétes hírű hely, olyannyira, hogy egyesek azt kérdezik majd: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). Mégis éppen ide, erre a távoli és valószínűtlen helyre küldi az Úr hírnökét Máriához.
Tekintsünk Máriára
Mária alig képes elhinni, amit hall, teljesen zavarba esik. Őszintén szólva, ez nem az a hely, ahol várták az angyal érkezését, aki így szól: „Örvendezz, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!” (Lk 1,28) Az Úr előnyben részesítette azt, aki kicsiny volt és távoli, és ma is felkeresi azokat, akik kicsinyek vagy szegények, akikben újból és újból újjászületni vágyik, ott, ahol vannak, városi agglomerációkban, bérházakban, irodaépületekben, kórházakban, börtönökben, menekülttáborokban…
Ugyanúgy, ahogyan az Úr megkereste Máriát, hogy közölje vele a világnak szánt örömhírt, úgy cselekszik velünk is, örömének követőivel, ott, ahol vagyunk, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert gyengék vagyunk és nehézségekkel küzdünk. De – kérdezhetjük –, hogyan élhetjük meg az Evangélium örömét ilyen zavaros időkben, fenyegetett városainkban, ebben a konfliktusoknak, politikai válságoknak, éghajlati zavaroknak és járványoknak kitett világban? Lehetséges-e a remény itt és most, ezekben az olyannyira fenyegető időkben?
Újra csak: tekintsünk Máriára. Őt is felkavarja az angyal látogatása. Magába tekint, és azt kérdezi: „Hogyan válik ez valóra, mikor férfit nem ismerek?” (Lk 1,34). Végül eljut a beleegyezésre, kimond egy „igent”, ami teljes mértékben elkötelezi, lehetővé téve az üdvösség tervének beteljesedését. Egy „igent”, amely a világnak visszavonhatatlanul örömet hoz. Mária így szól: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38)
Örömünk védőpajzsunk lett
Ha életünk körülményei nehézzé váltak, ha oda jutunk, hogy magunkban már azt kérdezzük, mit csinál az Úr, miért tűnik olyan távolinak, Máriához hasonlóan emlékezzünk arra, mennyi nagy dolgot tett már értünk, szüleinkért, nagyszüleinkért, mindazokért, akik által ma részünk van abban a kegyelemben, hogy létezhetünk Isten nagy tervében. Emlékezzünk, hogy Isten kegyelméből hatalmas néphez tartozunk, egy szeretetre hivatott családhoz, amelynek a neve: Egyház, egy olyan, több ezer éves családhoz, amely jelen van minden nemzet és minden nép soraiban, és főként itt, közöttünk, plébániáinkon, közösségeinkben, talán vérszerinti családunkban is. Egy nagyon erős kötelék egyesít minket, egy kötelék, amelyet a szeretet táplál.
Végül pedig, ha Máriával együtt hisszük, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1.37), és engedjünk magunkat segítséggel, tanáccsal ellátni, akkor sokkal többel rendelkezünk, mint a saját erőnk és korlátozott forrásaink, hogy szembeszálljunk a megpróbáltatásokkal. „Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek”. (Ne 8,10). Az Úr szövetségeseivé válunk, barátokká és tanítványokká, akiket fáradhatatlanul keres városainkban és útjainkon, hogy leküzdjük a háborúkat, elnyerjük a békét és megtaláljuk az örömet.
Sokan kérdezik: miért nincs itt az Isten? Vagy legalábbis miért nincs jobban jelen, miért nem látható jobban ebben a megzavarodott világban? Mondjuk ki: az Úr nem közöl velünk mást, mint szeretetének megingathatatlan felajánlását, amely mindig elérhető, mindig a kezünk ügyében van. De ez a szeretet hatástalan a mi részvételünk nélkül, a mi „igenünk” nélkül, a mi „így legyen”-ünk nélkül. Ismételjük Máriával együtt: „Legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1,38)
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia