Hány katolikus szent van?
Az Aleteia összegzése kapcsán erre a kérdésre a válaszok nagyon széles skálán mozognak. Az Egyház első évszázadaiban ugyanis tulajdonképpen szabadon adományozták a szent címet mindazoknak – elsősorban persze a vértanúknak -, akik életszentsége közismert volt.
A szentek ügyeivel foglalkozó Vatikáni Kongregáció 1588-ban jött hivatalosan létre a cím szabályozása érdekében, illetve azért, hogy a formális szentté avatási folyamatban erősebb szelekciót lehessen megvalósítani.
A hivatalosan szentté avatottak összesített számát nemigen lehet áttekinteni és pontosan meghatározni. A kérdéssel foglalkozók válaszai 1000 és 8000 között mozognak, és ebben feltehetően nincsenek benne az elmúlt néhány évtizedben szentté avatott személyek. Ők pedig elég sokan vannak: Szent II. János Pál pápa 482, XVI. Benedek 45, Ferenc pápa pedig egymaga 893 személyt avatott szentté. A számok leginkább attól ilyen magasak, mert előfordultak „tömeges” avatások is, mint például amikor Ferenc pápa 2013-ban 800 olasz vértanút nyilvánított szentnek.
Sokan viszont úgy vélekednek, hogy akik a haláluk után a Mennybe kerülnek, azokat is mind szentnek tekinthetjük. Hogy az emberiség eddig élt milliárdjaiból hányan vannak a Mennyben, csak a halálunk után tudjuk majd meg. Sokkal fontosabb, hogy már életünkben törekedjünk arra, hogy mi is közéjük kerüljünk, hiszen ez a vágy nem megvalósíthatatlan, ha szoros kapcsolatban élünk Jézussal.
Lehet-e valaki szent, aki vétkezett?
Vajon a szentté avatott személyek soha nem követtek el semmilyen bűnt? Minden lehetséges módon tökéletesek voltak? Makulátlannak születtek, mint Szűz Mária?
Hát persze, hogy nem. A Szűzanya és talán Keresztelő Szent János kivételével ugyanolyan gyarlók és vétkesek voltak, mint mi. De akkor miért avatták őket szentté? – taglalja Philip Kosloski, az Aleteia újságírója, aki a kérdések megválaszolásában is segít.
Ismerkedjünk meg kissé jobban a római katolikus Egyház szentté avatási szabályaival. A folyamat két szinten zajlik. A legalább öt éve elhunyt személy ajánlását bárki kezdeményezheti, akár természetes, akár jogi személy. Annak az egyházmegyének a püspökéhez kell fordulnia, ahol a jelölt elhunyt. A püspöknek az ügy elindítása előtt ki kell vizsgálnia, tudnak-e az ott élő hívek az illető személy életszentségéről, erényeiről vagy vértanúságáról. A lehető legteljesebben össze kell gyűjtenie minden idevágó írásos forrást, iratot, a jelölt saját írásait és a szóbeli tanúvallomásokat. Vértanúknál nincs szükség egy csodás esemény bizonyítására, de más esetekben igen. Figyelembe kell venni minden olyan érvet is, amelyek a szentté avatás ellen szólhatnak. Nem elegendő az a tény, hogy valaki életében nem volt jelen a bűn: az erények sikeres, hősies gyakorlása számít. A hősiesség ebben az esetben azt jelenti, hogy a szent képes ellenállni a kísértéseknek és a bűnös hajlamoknak.
Amikor minden vizsgálat véget ért, a jelölt életéről és tetteiről összeállított, gyakran igen terjedelmes anyagot elküldik Rómába. Itt zajlik a második szakasz, a szentté avatások ügyében illetékes kongregációban. Nagyon alapos jogászi, történészi és teológusi vizsgálatok és ellenőrzés után, a bíborosok összegző véleménye alapján kerül az ügy a pápa elé. Az életszentséget elismerő döntést egyedüli bíróként a pápa jogosult meghozni, ezután kezdődik adott esetben a csodás események vizsgálata. Ha minden kedvező, elsőként a boldoggá avatásra kerül sor.
A szentek éppúgy tévedtek, vétkeztek, hibáztak, mint mások. Nem voltak tökéletesek. Ami megkülönbözteti őket másoktól, az az, hogy amikor elestek, fel tudtak ismét állni. Felálltak, letörölték magukról a szennyet, és haladtak tovább előre. Ebben kell őket utánoznunk.
