Rossz szülők szent gyermekei
Apánk és Anyánk kötelező tisztelete nem könnyű olyan körülmények közt, amikor szüleink nincsenek jelen gyermekkorunkban, vagy amikor nem törődnek velünk. Ha szüleinkkel nem éppen jó a kapcsolatunk, jó tudni: számos szent szenvedett attól, hogy szüleik nem törődtek velük, elhagyták őket, nem szerették, sőt semmibe vették őket. Közbenjárásuk által megnyugvást és békét találhatunk még olyan rossz szülő-gyermek kapcsolatokban is, ahol szinte lehetetlennek tűnik a kiengesztelődés.
Citta di Castelloi Boldog Margit (1287-1320) kifózissal, vagyis púposan született. Ráadásul különböző hosszúak voltak a lábai, apró termete volt, és vak volt. Ezek miatt a kis olasz nemes hölgy egész életében nagyon nehezen, mankóval járt. Az igazi tragédia azonban nem a fogyatékosságában rejlett; a valódi tragédiát az előkelő, nemesi származású szüleinek viselkedése jelentette, akik lányukat tökéletlennek és nem kívánatosnak látták. Évekig tartó rejtegetés után bezárták egy kápolna oldalába épített cellába. Végül magára hagyták egy távoli városban, ahol a lány senkit sem ismert. Margit megbocsátott szívtelen szüleinek. Ahogyan megbocsátott azoknak az apácáknak is, akik először befogadták őt a zárdába, később azonban kiutasították, amikor szelíd szentsége felfedte saját lusta bűnösségüket. Élete hátralévő részét mások nagylelkűségéből tengette. Olyan emberek segítették, akik megértették, hogy öröme és bölcsessége által Margit sokkal többet adott nekik, mint amennyit ők neki.
Canossai Szent Magdolna (1774-1835) egy olasz nemesi család négy gyermeke közül volt a legidősebb. Ötéves korában apjuk meghalt, anyjuk pedig két évvel később elhagyta gyermekeit, hogy újra férjhez mehessen. A gyermekeit nagybátyjukra hagyta, aki nevelőnőre bízta nevelésüket. A kis Magdolna nagyon szomorú volt, és bánatában vigaszért Szűz Máriához könyörgött. „Sírtam… Mária előtt – mondta később – könnyek közt kértem a segítségét, és mamának szólítottam!” Bár Magdolna végül márkinő és egy jóhírű vendégház háziasszonya lett, ahol maga Napóleon is többször vendégeskedett, szíve mélyén arra vágyott, hogy a szegényeket és az elhagyatottakat szolgálja. Végül is rangjáról és vagyonáról lemondva megalapította a Canossai Nővérek társaságát.
Szent Laura Montoya (1874-1949) Kolumbiában töltötte gyermekkorát, magányosan, elhagyottan és a szeretetet nélkülözve. Édesapja kétéves korában bekövetkezett halála után Laurát nagymamájára bízták, akihez sohasem kötődött. Annak ellenére, hogy édesanyja élt, Laura árvának érezte magát —különösen azután, hogy nagyanyja elküldte egy árvaházba, amit nagynénje vezetett. Laura ezután egy vallási rendet alapított, amelyik a kolumbiai vadonban élő megvetett őshonos lakosság szolgálatára jött létre. Tette ezt annak ellenére, hogy sokan voltak még az egyházon belül is erősen rasszisták, és olyanok is, akik úgy gondolták, hogy a nőknek semmi keresni valójuk a missziós területeken.
Boldog Jarogniew Wojciechowski (1922-1942) 11 éves koráig együtt élt mindkét szülőjével. Ekkor alkoholista apja elhagyta családját, feleségét egyedülálló anyaként magára hagyva. Jarogniew ekkoriban kezdett el a Szalézi Ifjúsági Központba járni, ahol a papok részéről atyai szeretetet és bölcsességet tapasztalt. Nemsokára Jarogniew-nak ott kellett hagynia az iskolát, és munkát kellett vállalnia egy gyógyszertárban, hogy családját támogassa. Amikor a nácik megszállták Lengyelországot, a Szalézi ifjúsági csoportot feloszlatták, de sok fiatal a nácikkal szembeni ellenállás cselekedeteként titokban továbbra is találkozott. Jarogniew-et négy barátjával együtt letartóztatták, mártírhalála előtt két évet töltött börtönben.
Boldog Marie-Clémentine Anuarite Nengapeta (1939-1964) nem keresztény szülők gyermekeként született a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Hat lánytestvér közt ő volt a negyedik. Az utolsó testvére születése után Anuarite apja elhagyta édesanyját egy másik nőért, remélve, hogy tőle majd fia születik. Anuarite annak ellenére megbocsátott apjának, hogy keményen kellett dolgoznia, hogy anyagilag segítse anyját a család ellátásában. Amikor elhivatottságot érzett a vallási élet iránt, Anuarite az édesanyja, Julienne ellenállásával találta szemben magát. Anyja ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy a lánya otthon maradjon– nem az iránta érzett szeretet miatt, hanem mert szüksége volt a pénzre. Anuarite végül elbújt egy, a városból induló teherautón, és szerzetes lett. A kongói válság idején gyilkolta meg egy férfi, aki meg akarta erőszakolni, de ő ellenállt.
Tiszteletre Méltó Rutilio Grande Garcia (1928-1977) nagy szegénységben született El Salvadorban, hat gyermek legkisebbjeként. A szülei négyéves korában elváltak, és apja munkát keresve Hondurasba költözött. Az anyjáról eltérő beszámolók vannak. Némelyik szerint meghalt, máshol azt említik, hogy elhagyta gyermekeit és új családot alapított. Rutiliót szülei hiányában egyik bátyja és nagymamája nevelte fel. Később mentális betegségekkel küzdött, amit talán az elhagyatottság gyermekkori élményei okoztak vagy súlyosbítottak, de ezek sem akadályozták meg abban, hogy belépjen a Jezsuita Rendbe. Gyermekként szerzett tapasztalatai a szegénységről arra indították, hogy pappá szentelését követően a szegények szószólója legyen. Szókimondása miatt az elnyomó rezsimben megölették. Rutilio meggyilkolása siettette az akkor már érsek Szent Oscar Romero szívbéli megtérését, és vezetett aktív ellenállásához, majd végül mártírhalálához.
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: aleteia.org
