Ferenc pápa 41. apostoli látogatásának második napján, szombaton délelőtt a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott.
A helyszínen képviseltette magát valamennyi katolikus segélyszervezet. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntötte a Szentatyát.
Szentatya!
A kegyelem kiváltságos perceként éljük meg ebben a templomban – amely Árpád-házi Szent Erzsébet, a karitász védőszentjének tiszteletére épült – a találkozás lehetőségét a szegényekkel és elesettekkel, a mások szeretetére szorulókkal és az őket krisztusi szeretettel támogatókkal, akiket a krisztusi szeretet ölel itt egybe.
Prohászka Ottokár püspök már a XX. század elején sürgette a magyarországi egyház felelős és hatékony elköteleződését a rászorulók irányában. Hazánkban 1931-ben alapították meg a Katolikus Karitászt, amely nagy lendülettel végezte munkáját 1950-ig, amikor a kommunista rendszer a szervezet működését betiltotta. Szinte titokban élt tovább a plébániákon ez a munka egészen 1991-ig, amikor újraindulhatott hivatalosan is a Katolikus Karitász, a Caritas Hungarica.
Ez az intézmény sok ezer önkéntessel és sok hivatásos segítő szakemberrel gondozza az időseket és betegeket, segíti a rászoruló családokat, a fogyatékkal élőket, kiveszi részét a szenvedélybetegek gyógyításából, segíti a hajléktalanokat, a hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartozókat, támogatja az üldözött keresztényeket, a menekülteket és a humanitárius katasztrófák áldozatait.
Ez a munka zajlik a plébániákon az önkéntesek szolgálatával, valamint szervezett, professzionális körülmények között, ott, ahol arra szükség van, akár a világ távoli pontjain is, ahol humanitárius vagy természeti katasztrófák helyszíneihez hívják a szakembereket.
A szeretet szolgálatát itt, Szűz Mária országában több más szervezet is segíti, így például a Máltai Szeretetszolgálat, különböző katolikus intézmények és lelkiségi csoportok, közösségek, ahogy a szeretet ökumenikus közösségében más hitvallású szervezetek is.
Kérem, Szentséges Atya, adja áldását arra a munkára, amelyet sokan – még ha nem is lehetnek itt mindnyájan – végeznek az Anyaszentegyház nevében!Szeretettel és buzgó imával kérjük Isten bőséges áldását Szent Péter utódjára, aki eljött, hogy megerősítse testvéreit a hitben és a krisztusi szeretet gyakorlásában.
Isten áldja, Szentséges Atya!
Az esemény elején tanúságtételek hangzottak el. Elsőként Kanalas Brigitta máriapócsi családanya beszélt életéről, és arról hogy hogyan segítette őt a Szűzanya és a görögkatolikus plébániai közössége. Tanúságot tett Jakovlev Oleg és családja akik Ukrajnából menekültek el a rakétatámadásokat ért városukból. A gyerekek előadtak egy dalt is. Végül Kunszabó Zoltán állandó diakónus, közösségvezető és felesége Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapító vezetője tanúságtétele hangzott el.
A tanúságtételeket követően Ferenc pápa mondott beszédet, melyet az alábbiakban adunk közre.
Kedves Testvéreim, jó napot kívánok!
Örülök, hogy közöttetek lehetek. Köszönöm Antal püspök úr köszöntő szavait és köszönöm, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a Magyar Egyház a szegényekért és a szegényekkel végez. A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18). Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki. Az igaz hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs és semmik vagyunk (vö. 1Kor 13,1–13).
A tevékeny szeretet nyelve. Ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt ez a nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, amelynek talapzatán látható, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját. Ez a hit gyönyörű képe: aki „Istenhez köti magát”, mint Assisi Szent Ferenc, akinek életéből Erzsébet ihletet merített, az megnyílik a szegények iránti szeretetre, mert ha „valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1Jn 4,20). Szent Erzsébet, a király leánya az udvari élet jólétében, fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel; mégis, megérintve és átalakítva a Krisztussal való találkozástól, hamarosan elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, és arra érzett vágyat, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon. Így nemcsak a jövedelmét, hanem az életét is a legutolsók, a leprások és a betegek szolgálatára áldozta, egészen odáig, hogy személyesen ápolta és a saját vállán vitte őket. Ez a tevékeny szeretet nyelve.
Brigitta is, akinek köszönöm a vallomását, beszélt nekünk erről. Mennyi megpróbáltatásban, mennyi szenvedésben, mennyi kemény munkában volt része, hogy boldoguljon, hogy a gyermekei ne éhezzenek, és a legdrámaibb pillanatban segítségére sietett az Úr. De – ahogy saját szavaival hallottuk – hogyan is avatkozott be az Úr? Ő, aki meghallja a szegények kiáltását, „az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat” és „fölemeli a megalázottakat” (Zsolt 146,7–8), aligha úgy érkezik, hogy a magasból megoldja a problémáinkat, hanem gyöngédségének ölelésével közeledik, együttérzést ébresztve a testvérekben, akik észreveszik a szükséget és nem maradnak közömbösek. Brigitta elmondta: az Úr közelségének megtapasztalását a Görögkatolikus Egyháznak köszönheti, annak a sok embernek, akik mindent megtettek, hogy segítsék, bátorítsák, munkát találjanak neki, támogassák anyagi szükségében és a hit útján. Ez az a tanúságtétel, amely a kötelességünk: együttérzés mindenki, különösen is azok iránt, akiket szegénység, betegség és fájdalom kínoz. Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, egy olyan egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még a legtávolabb állók is, még azok is, akik nem hisznek.
És ennek kapcsán köszönetemet fejezem ki a Magyar Egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségéért, odaadottságáért: létrehoztatok egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad. És köszönöm, hogy – nemcsak nagylelkűen, hanem lelkesen is – oly sok menekültet fogadtatok be Ukrajnából. Meghatódva hallgattam Oleg és családja vallomását; a „ti utazásotok a jövő felé” – egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól – valójában „az emlékezet egy utazásával” kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben évekkel ezelőtt Magyarországon része volt, amikor szakácsként itt dolgozott. Ennek az élménynek az emléke arra bátorította, hogy családjával együtt elinduljon és ide, Budapestre jöjjön, ahol nagylelkű vendégszeretetre talált. A szeretet emléke, amelyben részesültünk, feléleszti a reményt és az élet új útjaira ösztönöz. Az ember még a fájdalomban és a szenvedésben is bátorságra talál a továbblépéshez, ha megkapta a szeretet balzsamát: ez az az erő, amely segít elhinnünk, hogy nincs minden veszve és lehetséges egy más jövő. A szeretet, amelyet Jézus nekünk ajándékoz és amelynek megélésére hív minket, hozzájárul ahhoz, hogy a társadalomból, a városokból és a szűkebb környezetünkből kiirtsuk a közöny és az önzés gonoszságait és újra feléleszti a reményét egy új, igazságosabb és testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Sokan itt sajnos hajléktalanok, a szó szoros értelmében is: sok kiszolgáltatott testvérünket – akik egyedül, számos testi és szellemi korlátozottsággal élnek, akiket a drogfüggőség tönkretett, akik börtönből szabadultak vagy idős koruk miatt magukra maradtak – érintik az anyagi, kulturális és lelki szegénység súlyos formái, és nincs tető a fejük felett, nincs otthonuk, ahol élhetnének. Zoltán és felesége, Anna tettek előttünk tanúságot erről a nagy csapásról: köszönjük szavaitokat. És köszönjük, hogy elfogadtátok a Szentléleknek azt az indítását, amely arra hívott benneteket, hogy bátran és nagylelkűen egy hajléktalanokat befogadó központot hozzatok létre. Mélyen megérintett, hogy az anyagi szükségletek mellett figyelmet fordítotok az emberek lelki sérültségére és méltóságára, gondoskodásotok kiterjed a magányukra és azért vívott küzdelmükre, hogy szeretettnek és befogadottnak érezzék magukat a világban. Anna azt mondta, hogy „Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyítja, hiszen az ember belülről épülhet újjá” – vagyis újjászületik, amikor megtapasztalja, hogy Isten szemében ő szeretett és áldott. Ez vonatkozik az egész Egyházra is: nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat.
Testvéreim, arra bátorítalak benneteket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljetek. Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak vitt. Így van ez veletek is: amikor vállalkoztok arra, hogy kenyeret vigyetek az éhezőknek, az Úr kivirágoztatja az örömöt és az általatok nyújtott szeretettel illatosítja be életeteket. Kívánom, hogy az Egyházban és a hazátokban mindig hordozzátok a szeretet illatát és arra kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok értem. Köszönöm.
