Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Ferenc pápa>Ferenc pápa magyarországi látogatása

Az evangélium útján – Ferenc pápa meglátogatta a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthont

Ferenc papa Boldog Batthyany Strattmann Laszlo Otthon 0429 6
Fotó: Daniel Ibañez/CNA

41. apostoli látogatásának második napján, szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban.

A budapesti Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája azoknak a sajátos nevelési igényű, látássérült, illetve látás- és mozgássérült gyermekeknek az óvodai, általános iskolai nevelését, oktatását, valamint teljes körű ellátását végzi, akik nem foglalkoztathatók együtt a többi gyermekkel. Az itt tanulók közül többen betöltötték a tizennyolcadik életévüket, de más intézményben szinte lehetetlen elhelyezni őket.

A gondozottak énekszóval fogadták a pápát, Jó az Úrban bizakodni énekelték, majd Inotay György igazgató köszöntése hangzott el. Ezt követően zenés műsort adtak a pápa tiszteletére.

Inotay György latinul, a ferences békeimával köszöntötte a Szentatyát:

„Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek;
ahol harag van, oda megbocsátást;
ahol kétség van, oda hitet;
ahol kétségbeesés van, oda reményt;
ahol sötétség van, oda világosságot;
ahol szomorúság, oda örömet.”

Ferenc papa Boldog Batthyany Strattmann Laszlo Otthon 0429 3

Ferenc pápa egy tarisznyát kapott ajándékba, amely a Vatikán és Argentína színeiben pompázik, valamint egy nemezből készült olvasót, amelyre a ferences kereszt, a Tau (Szent Antal kereszt) került. Fehér Anna nővérről szóló olasz nyelvű könyv, és két levél, egy Braille-írással, egy pedig olaszul egy vak kisfiú gyógyulástörténetét írja le.

“Nagyon szépen köszönöm nektek a fogadtatást és a gyengédséget, amivel engem itt fogadtatok. Köszönöm az énekeket, a gesztusokat, a szemeiteket. Nagyon szépen köszönöm Önnek, igazgató úr, hogy ezt a mai találkozót Szent Ferenc imájával kezdte. Ez olyan, mint egy életprogram, mert a szent kéri a kegyelmet, hogy ott ahol valami hiányzik, ott ő valamit hozzátegyen. Ez segíti a realitást, hogy működjön, továbbmenjen az életben. Ez pedig nem más, mint a tiszta evangélium hírdetése. Igazából ő a valóságot befogadja, és azt akarja tovább adni. Sokkal könnyebb lett volna különböző ötleteket, ideológiákat továbbadni. Az evangélium útja ez, Jézus Krisztus útje ez, amit Ön Szent Ferenc imájával fejezett ki. Köszönöm nektek, mindannyiotoknak!”

– fogalmazott a pápa.

Az esemény közös imával majd pápai áldással zárult.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

448228424 978604777606964 7730433032197742235 n Medium

Ferenc pápa

„Az egész Szentírást Isten sugalmazta. Isten szeretetét Isten szavaiból ismerjük meg” címmel tartotta Ferenc pápa új sorozatának harmadik katekézisét a június 12-i szerdai általános...

Durham Cathedral Nave Medium Durham Cathedral Nave Medium

Hangoló

Egy zarándok barátságtalannak találta a durhami katedrálist, mert ott épp egy popzenei koncertre készültek. Mindig is lenyűgözött a brit történelem. Gyermekkoromban felkeltették az érdeklődésemet...

baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium baptism baby cute little feet of a girl at christ 2023 11 27 05 07 14 utc Medium

Nagy kérdések

A neveknek igen nagy jelentősége van. A családneveknek azért, mert gazdag történelmi múltat hordozhatnak, és rámutatnak a szülők és a gyermekek közötti mély kötelékekre....

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi X. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért,...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. A Női TérErő következő adásában Felcser Judit a vendég. Judit daganatos...

Életmód

A szentmise bőséges kegyelemmel tölti el azokat, akik részt vesznek rajta. Miért ne fontolnánk meg, hogy vasárnap mellett hétköznap is elmenjünk szentmisére? Jézus áldozata...