A Ferenc pápa által meghirdetett szinodalitásról szóló szinódus kontinentális szakaszának gyűlését, konferenciáját február 5 és 9. között tartották Prágában. Az eseményt az Europai Püspöki Konferenciák Tanácsa, a Cseh Püspöki Konferencia és a prágai Érsekség koordinálta. Ezzel kapcsolatos beszámolóink itt és itt olvashatók, illetve közöltük Roland Noé, a kath.net portál főszerkesztőjének véleménycikkét. A kontinentális szakasz konferenciája kapcsán Német László SVD nagybecskereki érsek-metropolita atyával beszélgettünk, aki az Európai Püspöki Konferencia Tanácsának alelnökeként vett részt a kontinentális konferencia elnökségében.
– Volt egyetemi, főiskolai oktató, egyetemi lelkész, szerzetesrendi tartományfőnök, egyházi diplomata szentszéki külképviseleten, kapott egyházi “hivatalnoki” feladatot (MKPK titkára, Európai Püspöki Konferencia Tanácsának alelnöke). Melyik feladat áll érsek atyához a legközelebb? Miért?
Verbita missziós szerzetes vagyok. Ebből a lelkületből élek és végeztem minden eddigi szolgálatomat úgy, hogy az az emberek javára legyen, hogy emberek ne széthúzzanak, hanem konstruktívan együtt gondolkodjanak, egymást tiszteletben tartsák, egymást ne bántsák, függetlenül attól, hogy ki mit gondol, mit hisz, milyen a bőrszíne vagy a nemi identitása, és közben megtalálják Istent az életükben.
– Most ért véget Prágában a Ferenc pápa által meghirdetett szinódus kontinentális szakaszának konferenciája. Mi a véleménye a szinodalitásról szóló szinódus folyamatáról és a legutóbbi prágai ülésről?
A prágai találkozó egy nagyon szép tapasztalat volt. Az európai püspöki konferenciáka először gyűltek össze, úgy, hogy minden küldöttségnek 4 tagja volt és először beszéltek ezek a helyi egyházak végre arról, hogy mit jelentene számukra a szinodalitás, milyen égető kérdésekkel találkoznak társadalmaikban és mi lehet ezekre a kérdésekre az egyház tanításával, Jézus Krisztus örömhírével egybecsengő lehető legjobb válasz vagy megoldás.
– Mi a véleménye a német Szinódusi Útról?
Tisztelem és becsülöm mind a német útkeresést, mind bármely más helyi egyháznak az útkeresését és végtelenül hálás vagyok nekik azért, hogy a számtalan kihívás mellett, mellyel otthon szembesülniük kell, még jut idejük arra, hogy a határaikon túl templomokat, iskolákat, kórházakat építsenek a világ minden táján. Azt a hihetetlen teológiai tudást, ami német nyelvterületen rendelkezésükre áll, igazán fel se tudjuk mérni. A II. Vatikáni zsinat óta egy olyan teológiai fejlődés indult el Németországban, melynek ismerete nélkül nem érthető az a fajta vitakultúra és egyházi válaszkeresés, mely előtt mi gyakran értetlenül állunk. Engedjük, hogy megoldásokat keressenek, ha valamit befejeznek, még mindig mondhatjuk, hogy ez jó, elfogadható vagy nem, és mit jelent az számunkra.
– Mit gondol, hova vezet a német Szinódusi Út?
Nem vagyok próféta, nem tudom, hová vezet. Remélem, hogy pozitív eredményekhez. Hiszem, hogy a Szentlélek őket is vezeti. Én inkább azzal vagyok elfoglalva, amiért közvetlen felelősséggel tartozom, az pedig a szerbiai egyházmegyékben zajló szinódusi folyamat megvalósítása.
– Törés mutatkozik a németek által képviselt álláspontok (szexualitás, nők pappá szentelése, cölibátus megszüntetése) és az egyház többi régiójának álláspontja (például a magyar, a román, a lengyel) között. Áthidalható ez a törés?
Fontos volna körültekintőbben nézni a világegyház és az európai egyház helyzetére. A nagy „németezés” a fenti két valóságban biztos nincs helyén. Írország, Svájc, Belgium, Franciaország, Skócia, Portugália, Ausztria számára ezek a témák sürgetőek. És ezek csak európai Püspöki Konferenciák. Ehhez jöhetnének még a nem-európai Konferenciák is. A lengyel, a cseh és a szlovák hozzászólások éppúgy érdekesen kritikus hangnemet ütöttek meg, és tematizálták a pasztoráció valamint a tanítás közötti feszültséget, különösen azon a téren, amely emberek kiközösítésére és kirekesztésre vonatkozott. Meglepően közel voltak ezek a hozzászólások árnyaltságaikban és differenciált látásmódjukban a „nyugati” meglátásokhoz. Az is igaz, hogy a nők pappászentelése nem volt igazán nagy téma Prágában. A nagy téma a nők helyzete volt az egyházban, és az, hogy ők miért nem vehetnek részt az egyházi döntéshozatalban, ha már méltóságukban és keresztségüknél fogva egyenlőek a férfiakkal. Tárgyaltuk a nők diakónussá szentelésének a kérdését, hogy mi ennek az akadálya, hogy van az, hogy valaki nemi identitása miatt eleve nem vehet fel egy szentséget a hét közül. A szexualitás nem volt téma a szinóduson. Az igen, hogy szexuális orientációtól függetlenül többszörösen kifejeztük azt, hogy szeretnénk, ha az egyház mindenkinek otthona lenne, és nem közösítenénk ki – vagy ami még rosszabb, nem bélyegeznénk meg – embereket azért, ahogy élnek, ahogy szeretnek és szenvednek. A szenvedő embert kell meglátni minden életút mögött és azt, hogy mennyi szenvedést okozunk mi magunk az embereknek, amikor gyűlölködünk. Ez nem krisztusi.
– A Svájci Püspöki Konferencia közleményében olvashatjuk: “A felszólalók egy olyan befogadó egyház mellett állnak ki, amely feltétel nélkül befogad és valódi helyet ad mindazoknak, akiket elhanyagolnak, ideértve a gyakorta a társadalom peremére szorulókat, például a nőket, a fiatalokat, az LMBTQIA+ csoportot.” Az LMBTQIA+ egyének befogadása összhangban van a katolikus tanítással?
Természetesen. Az, hogy az egyház mindenki otthona akar lenni, és hogy embereket nem kirekesztünk, hanem elkísérünk, nem ítélünk el embereket, hanem őket meghallgatjuk, ez a krisztusi tanítás. Nem értem, mit veszítünk, ha végre elkezdjük félelem nélkül megtapasztalhatóvá tenni Isten végtelen és túláradó, elképzelhetetlen szeretetét minden egyes ember iránt. Azok iránt is, aki nem az én, az ön vagy a harmadik elképzelése szerint él. Az igazságnak állandó keresése a feladat, nem feledve, hogy az igazság az mindig az út is egyben, ahogy Jézus tanította. Mindenkinek a közös útja.
– A magyarországi 444.hu és egy magát katolikus teológusnak hirdető hölgy Önt arra használja fel, hogy a szexuális szabadosság béli nézeteiket, valamint politikai álláspontjukat hitelesítsék egyházi oldalról. Ön mit gondol a ma hirdetett szabadságról, szabadságjogokról (pl. genderelmélet, vagy genderideológia)?
Azt, hogy sajnos nagyon sok dolog összemosódott a kommunikációs világban. Azokat a gondolatokat, melyeket Rita képvisel, fontosnak tartom, a móddal, ahogy ezeket képviseli, nem értek mindig egyet. Rita nem magát teológusnak hirdető hölgy, hanem Perintfalvi Rita katolikus teológus, aki a grázi egyetemen post-doktorátusi asszisztens, a Szentszéknél jegyzett teológiai doktorátussal rendelkezik. Örüljünk és becsüljük meg a kritikus gondolkodást, az visz előre bennünket és a világot, ezt igyekezzünk beépíteni az egyházba, mert jó meglátásaik vannak. Különösen a nőknek. Mindig is szerettem kikérni a nők véleményét és örvendetes, hogy jól felkészül teológus nők is dolgoznak az egyházban. Jól megfér itt mindenki. Tiszteljük egymást és ne kérdőjelezzük meg egymás szakmaiságát. Rita teológus voltának az elvitatásakor tulajdonképpen egy a bécsi egyetem teológia fakultásának a kompetenciáját is megkérdőjelezzük, amely kánoni doktorátust adott neki. Ami pedig a bejegyzését illeti: nyilvánosan elhangzott szavakat és gondolatokat mindenkinek joga van úgy magyaráznia, ahogy kedve van. Én, amikor nyilatkoztam a Szemléleknek, tudatában voltam, hogy nem mindenki fogja a szavaimat úgy értelmezni, ahogy én azokat értelmezem. A genderelmélet néha ideológiai maszlag tud lenni, másrészt azonban és ez sokkal fontosabb, valós tudományos eredményeken nyugszik. Ma már általánosan elfogadott orvostudományi tény, hogy nem minden ember születik férfinak vagy nőnek, sőt van, aki férfi testben születik, de nőnek érzi magát és fordítva. Vannak olyan emberek, akiket a nőket és férfiakat jellemző fiziológiai valóságtól eltérő érzelmi vagy hormonális állapot jellemez. Ettől függetlenül, ezek az emberek épp úgy Isten gyermekei, mint Ön vagy én, ugyanazzal a méltósággal rendelkeznek, Jézus értük is meghalt és feltámadt és ezért ugyanazzal a tisztelettel kell őket kezelni, mint bárki mást.
– Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európában az Egyház a szexuális visszaélések okozta sebek gyógyítása miatt és az elvesztett hívek visszaszerzése céljából liberálisabb, befogadóbb akar lenni. Ez lenne a megoldás? Fogadjuk el az abortuszt, nősülhessenek a papok, ismerjük el nemváltoztatás szabadságát, áldjuk meg az LMBTQIA+ párokat?
Sajnálom, hogy kérdésében ennyire összemosódnak a dolgok. Mindegyik téma, amit említ, egy külön fejezetet érdemelne. Még nem találkoztam olyan katolikus egyházzal, amely az abortusz elfogadását hirdetné. Ami pedig a szexuális visszaélések okozta sebek gyógyítását illeti, szeretném, ha a mi egyházaink is követnék ezt a gyakorlatot. Ezek a sebek az egy, isteni Egyház, Isten népének súlyos sebei. Nincs külön német vagy nyugati Isten népe. Engem mindig ledöbbentenek ezek a „nyugatra” tolt problémák. A nyugati társadalom és kultúra abban különbözik, hogy ott egy politikus vagy pap sem élhet vissza azzal a „hatalommal”, melyet Isten vagy a nép ruházott rá. Értem ezalatt az egész társadalmat vagy Isten népét. Ott számon kérik és kikérik maguknak azt, hogy anyagiak terén, erőszak terén ne történjenek visszaélések. Ez dicséretes. Gyakran a politikusok, de némely egyházi vezetők is úgy bánnak az emberekkel, ahogy akarnak, mindenfele következmény nélkül. Ezt nem lenne szabad az egyháznak eltűrnie. A szexuális visszaélés az Egyházban nem szabadosságról szól, hanem az emberi bűnről, amitől mi keleten se vagyunk óvva. Az, hogy nálunk ez egy agyonhallgatott téma, az a mi társadalmunkat alakító kultúránk (lásd Hodász András kilépését a papi szolgálatból) eredménye. Az, hogy Nyugaton ez nem hallgatható agyon, az meg az ő kultúrájuk. Amúgy az emberek „visszaszerzésén” mi is gondolkodhatnánk. Nyugat ért a statisztikából és gondolkodik, tervez 10-15 évre. Nézzünk szét a templomainkban, hogyan fogynak az emberek, hogyan távolodnak el a fiatalok az egyháztól. Beszélgessenek egyszerű hétköznapi, nem feltétlenül egyházias fiatalokkal. Rögtön megmondjak, hogy számukra a befogadás, az egyenlőség egy alapérték, az, hogy a nők nem lehetnek papok, ezt a fiatalok nem értik már, amikor nők államokat vezetnek és nem is rosszul. Nem kell mindig a Nyugatra rászállni. Van nekünk elég bajunk, csak ezekről hallgatunk.
– A Ön, mint belgrádi érsek-metropolita megáldaná két férfi vagy két nő kapcsolatát, ha katolikus szerelmespár erre kérné?
Erre nem tudok válaszolni, ha kérni fogják tőlem, akkor majd értesítem, hogy hogyan döntöttem. A katolikus egyház tanítása szerint, minden személyt meg lehet áldani. Állapot áldásról a katolikus egyházban még nem hallottam.
– Hogyan lehet Európában erősíteni a katolicizmust? Ami világméretekben erősödik, az Európában gyengül – mi erről a véleménye?
Az emberség erősítésével, akkor, ha egyre inkább krisztusian viszonyulunk az emberekhez. Mindenki mellé leülünk es hallgatjuk őt. Tanulunk tőlé. Az utcai koldustól, az LGBTQIA pluszosoktól. Jézus mindenkivel beszélgetett és mindenkihez volt egy jó szava, aztán pedig mindannyiunkért meghalt a kereszten és feltámadt. Ki vagyok én, hogy válogassak az emberek között? Jézusian az emberek mellett lenni. Afrikában rendtársaim a poligámiával küszködnek, hogyan mondják meg egy keresztelkedni vágyó maszáj férfinak, akinek 5 felesége és 40 gyermeke van, hogy egyet válasszon ki és a többit bocsássa el? Sehogy.
– Melyek a belgrádi főegyházmegyében a legtöbb örömet adó eredmények és a legtöbb fejfájást okozó gondok?
Tisztelem és becsülöm az ortodoxiával folyatott párbeszédünket, melyet én magam is szívemen viselek. Nagy az értelmiségi nemzetközi közösség és ez szép. Sokan vagyunk sokfélék ebben az egyházmegyében.
– A szerbiai hívek hogy viszonyulnak a szinódushoz? Milyen üzenetekkel gazdagították az Egyház kontinentális közösségét?
A mi delegációnk három témát emelt ki: a fiatalokat, a nők szerepének erősítését az egyházban és a környezetvédelmet. Amúgy se a belgrádi, se a nagybecskereki egyházmegyében nem új a szinódusi tapasztalat, hiszen egyházmegyei szinódusokat fejeztünk be és most zajlik a szinódusi határozatok implementálása. Tehát mi kicsit előrébb járunk tapasztalatban és kíváncsian várjuk a világegyház szinódusi munkájának eredményét.
– Milyen lesz az Egyház 15-30 év múlva?
Remélem, egy olyan hely, ahol az ember megszólítva érzi magát azért, mert elsősorban nem ítélkező emberekre talál benne, hanem szerető krisztusi emberekre. Remélem, olyan egyház lesz, amely nem elítél, hanem elkísér, aki nem kirekeszt, hanem befogad.
Köszönjük a beszélgetést. Életére és szolgálatára Isten gazdag áldását kívánjuk!
