„Nem volt jogom megállni a tengerparti fövenyen ” – René de Naurois páter partraszállása

Miközben a háború előtti hangulat látszik áthatni korunkat, a D-napi partraszállás emléknapjai alkalmából nem hiábavaló közelebbről megvizsgálni, milyen értelmet adtak életüknek azok a keresztények, akik katonailag álltak ellen az elnyomásnak. Egyikük, René de Naurois atya a Kieffer-kommandó tábori papja volt – emlékszik vissza a krónikás, Michel Cool.

A normandiai partraszállás 80. évfordulóját ünnepeltük június hónap elején. Nyolcvan év, az szinte tegnap volt. Egy pár évtized csupán az eltelt évszázadokhoz képest. A történelemhez való viszonyunk egyre inkább múlandóban van. Felgyorsult, a digitális technológia által rángatott tempóban élünk, ahol az egyik hír gyorsan háttérbe szorítja a másikat. Két állandó zsarnok igája alatt szenvedünk: az azonnaliságnak és az érzelmeknek. Képesek vagyunk még, átmeneti benyomásaink csapdájában, a történelem tanulságainak levonására a magunk számára? Nyitottak vagyunk még az előttünk élők tanúságtételeinek befogadására? Emlékeztetve az 1944. június 6-án a normandiai tengerparton megtörtént katonai eseményekre, az elmúlt napokban képek, ünnepségek, kommentárok özönének voltunk a címzettjei. Céljuk, hogy megpróbálják tudatosítani bennünk a négy év megszállást, nélkülözést és szenvedést követően a hazánk szabadságáért kiöntött vér árát.

Egyedül a pokoli golyózáporban

Újságíró életemben kiváltságos voltam, mert találkozhattam azon hősök egyikével, aki azon a történelmi hajnalon partra szállt partjainkon. A vitéz tengerészgyalogos a Szabad Francia Erők katonája volt. A Kieffer kommandóhoz tartozott, ahhoz a francia zászlóaljhoz, amely egyedüliként kapott engedélyt a szövetséges parancsnokságtól Franciaország felszabadításának kulcsfontosságú harcaiban való részvételre. René de Naurois-nak hívták, a tábori lelkésze volt ennek a 177 bátor francia katonának.

A fiatal pap, hogy meneküljön a toulouse-i Gestapo elől, 1942-ben Londonba telepedett át. A Gestapo vadászott rá, üldözte, mert ellenállást tanúsított, mentette a zsidókat a deportálástól. Püspöke, az akkori püspöki kar ritka ellenállási alakja, Saliège bíboros azt tanácsolta neki, hogy „húzzon el Angliába”.

Még mindig a fülembe cseng, ahogy a Párizs melletti Brunoy-ban lévő házában elmeséli, hogyan szállt partra Ouistreham homokján:

„Hónaljig érő tengervízbe ugrottunk. A világ egyik legerősebb hadseregével készültem megküzdeni, egyetlen késsel a zsebemben – ráadásul egy lekerekített hegyű késsel (tette hozzá humorosan)! Azonnali pusztítás következett, sebesültekkel és halálos áldozatokkal. Nem volt jogom megállni a fövenyen, mivel feltételezték, hogy a tábori lelkészek és a szanitécszolgálat fogja gondozni a sebesült katonákat…”

De többi kollégáit gyorsan harcképtelenné tették. De Naurois atya egyedül találta magát a pokoli golyózáporban, feloldozást és szentségeket osztott, anélkül, hogy levette volna szemét a társairól, akik behatoltak Ouistreham utcáiba, hogy felszabadítsák a kaszinót. Az atya rongyos, vérrel borított egyenruhájában sietett segíteni mindenkinek, valamennyi vallásúnak és nemzetiségűnek utolsó pillanataiban. Még a csatatéren fellelhető német katonák agóniájában is. Az egyikük, egy nagyon fiatal német, meghallván hogy a pap német nyelven áldja őt meg, megsimogatta az arcát, mielőtt örökre lehunyta volna a szemét.

Az egyetlen észszerű választás

René de Naurois azért csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz, mert meg volt győződve a “nácizmus gonosz lényegéről”. A német kultúra nagy rajongójaként a háború előtt volt alkalma Berlinben időzni. Felfedezte a koncentrációs táborok világának létezését, és megértette, milyen szinten veszélyes a nácizmus nemcsak Németországra, hanem Európára és az egész világra is. Az első szint az ellenállásba belépéséhez a történtek megértése volt.

A második szint a Vichy-kormány által Hitlerrel kötött fegyverszünet és a megszálló erőkkel való együttműködés politikájának az elutasítása volt. “Az emberiség valamennyi szellemi hatalmassága mind NEMET mondott” – írta Malraux, Antigonéra és Jeanne d’Arc-ra gondolva. A kiszolgáltatottságra kimondott ugyanez a NEM visszhangzott a BBC mikrofonjában 1940. június 18-án. Végül pedig, az ellenállás tűnt René de Naurois számára az egyetlen észszerű és hatékony lehetőségnek a nácizmus visszaszorítására és Európa felszabadítására. A katonai ellenállás volt a botanika és az ornitológia iránt szenvedélyesen érdeklődő pap számára a végső eszköz a túléléshez és a bibliai értelemben vett igazságosság helyreállításához.

Megérteni, elutasítani, ellenállni: ez az életszabály tette lehetővé, hogy René de Naurois csodálatra méltó szabadságharcos legyen. Tizennégy másik pappal és rendtaggal együtt felvették a Felszabadítási Rendbe; őket azóta de Gaulle tábornok “katona-szerzeteseinek” nevezik. A megszállt Franciaországban üldözött zsidók érdekében végzett munkájáért a Yad Vashem emlékhely Jeruzsálemben a “Világ Igaza” címmel tüntette ki. A Kieffer-kommandó tábori papja 2006-ban, századik életévében halt meg. Normandiában, Rainville-i temetőjében, a partraszállás után elsőként felszabadított városok egyikében van eltemetve.

Elutasítani az elfogadhatatlant

De Naurois abbé szerette idézni Charles Péguy-t: “Aki nem adja meg magát, annak van igaza azzal szemben, aki megadja magát”. Számos tudományos művét szentelte az igazságos háború kérdéskörének, és azon pacifizmus bírálatának, amelybe sok keresztény, gondolkodó és egyházi személyiség hajlamos beleesni. “Mi történne a hagyományok, a hűség, a becsület és az áldozathozatal e földjén, ha nem lennének többé olyan emberek vagy nemzetek, akik képesek reménytelen küzdelmeket támogatni?” – kérdezte a szabad Franciaországért harcoló pap. Most, hogy úgy tűnik, egy háború előtti hangulat járja át korunkat, és kerül hozzánk egyre közelebb, talán nem hiábavaló a D-napi partraszállás emléknapjai alkalmából elgondolkodni azon, milyen értelmet nyert azon keresztények élete, akik katonailag álltak ellen az elnyomásnak. Talán egyáltalán nem haszontalan magunkban gyakorolni a történések jobb megértését a világban és körülöttünk. És felkészíteni magunkat arra, hogy elutasítsuk az elfogadhatatlant és adott esetben ellenálljunk neki.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia