A méhbangó egy ritka orchideaféle a somogyi mezőkön. Nem olyan, amiért bárki fizetne egy fillért is a virágárusnál, hiszen olyan aprócska, hogy szinte nem is lehet észrevenni a tarka réten ezt az arasznyi száron növő, borsószemnél alig nagyobb virágot. A messze földről hozott, szintetikus táptalajon nevelt színpompás és hatalmas orchideák mellett pedig bizonyára még nevetségesen is nézne ki a virágbolt kirakatában; ám ritkább és különlegesebb valamennyinél, az eszmei értéke felér a bolti raktár felével.
Böjte Csaba ebben a könyvében Istennek ezekről a kis virágokhoz hasonlatos ajándékairól ír, amik itt vannak körülöttünk, csak meg kell látnunk őket, azokról az emberekről, akik itt élnek velünk, csak fel kell fedeznünk őket. Teszi ezt irigylésre méltó hittel, barátsággal, szelídséggel, humorral és bizakodással. Nem életvezetési tanácsokat ad, nem akar fennkölten prédikálni, vagy szigorúan számonkérni. Történeteket tár elénk, mondandóját elsősorban a saját életéből vett példákkal megerősítve. Ezek – hasonlatosan Jézus példabeszédeihez – kézzelfoghatóvá, érthetővé és átélhetővé teszik az egyébként sokszor elvontnak tűnő erkölcsi tanításokat, értelmezik saját helyünket és szerepünket a teremtett világban. Elképesztően erőteljes, személyes hitvallás ez (felkiáltójellel a címében), az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom megvallása, ami soha nem enged csüggedni, még a sokszor felmerülő kétségek ellenére sem.
Csaba atya ferences szerzetes, aki az erdélyi Déván alapított árvaházat, ami mára méltán elismert, több városban is működő intézményből álló hálózattá nőtte ki magát. Évtizedes áldozatos munkája során számtalan nehéz sorsú gyereket fogadott be és nevelt fel. Nem erre az életre vágyott, nem ezt a feladatot várta a Jóistentől, de amikor szemben találta magát vele, elfogadta. A záró történet éppen arról szól, ahogyan ez a küldetés elkezdődött, ahogyan a misztikus élményre váró fiatal papnak „megjelent Jézus Krisztus egy cigánypurdé képében”.
Böjte Csaba arra hív, hogy vegyünk részt Isten szeretetet ajándékozó tervében. Vegyük észre a feladatokat, amiket és akiket Isten az utunkba küld. Azokat legfőképpen, amiket nem könnyű meglátni, hanem le kell hozzájuk hajolni. Mint a méhbangó pici virágához.
Írta: Kruppa Gábor
Forrás: Magvetés, a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség időszakos lapja. XXXII. évf. 2. szám. p.8.
Josefayerbrider
2024. július 8. at 20:21
INRI,
korunk élö szentje ö. Emberfeletti munka, küzdelem, szervezęs, Istenre hagyatkozās s talán ugyanilyen fontos! Mindez ferences derü-vel. Boldogan eröszakmentesen. Okosan. Nem csak szépeket mond…- ez benne a fantasztikus, pedig a ‘dolga’ csak ez lenne…Tudtad, hogy nem lehet magán tulajdonuk? Frenc testvér és Osli mosolygos Madonna könyörögj etek érettünk.