Napi ráhangoló: Isten a csöndbe öltözve válaszol
Évközi 19. vasárnap
1Kir 19,9a.11-13a; Róm 9,1-5; Mt 14,22-23
„Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél.”
Amilyen vészjósló a vihar előtti csend, olyan titokzatos a vihar utáni. Olyan könnyű, szinte súlytalan, hogy alig lehet észrevenni benne Isten jelenlétét. Nem is nagyon sikerülhet másnak, mint aki maga is átélte azt az egzisztenciális fenyegetettséget, amikor már-már összecsaptak feje fölött a hullámok. Mindennek a végén, a hirtelen beálló csendben még őt is megkísérheti a gondolat, hogy hátha csak érzékcsalódás volt az egész, s feledve – vagy inkább szégyellve? – előbbi kiszolgáltatottságát, elmulasztja, hogy figyeljen Istenre, akihez a viharban önkéntelenül is kiáltott, s aki most a csöndbe öltözve válaszol, hogy meghitt közelségébe vonjon. Pedig Ura ő a természet vad erőinek is, az ő követei a szelek, és szolgái az égető tüzek, de annyira hatalmas, hogy az elemek tombolása sem tudja méltón kifejezni az ő végtelen hatalmát, ezért inkább azt választja jelenléte hordozására, ami a természetben a legkevésbé sem félelmetes.
Az ember tud vihart kelteni, lecsillapítani azonban nem tudja. Ki tudja engedni a palackból a szellemet, de visszazárni nem tudja. Fel tudja korbácsolni az indulatokat és szenvedélyeket, de azután elveszti uralmát fölöttük. Ahol a vihar elül, ahol megnyugszanak a kedélyek, ahol helyreáll a béke, mindenütt az Isten van jelen. Ilyenkor kellene hódolva leborulni előtte, aki uralkodik a természet erői fölött.
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked életünk Hóreb hegyi és galileai-tengeri tapasztalatait. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miután ott visszhangzik bensőnkben bátorító szavad: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”, még inkább felismerjük jelenlétedet az enyhe szellő suttogásában, s még jobban bízzunk Benned a szélvész és a vihar tombolása idején. Növeld bennünk a hitet, hogy szavadra bátran kilépjünk a vízre, mert sem az ellenszél, sem a toronymagas hullámok nem tartóztathatják fel azt, aki hívásodra Hozzád akar menni.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









Tisztelt Szerkesztők!
Akárhogy nézem-számolom, a mai evangélium nem Mt 14, 22-23, hanem 14, 22-33.
2026. augusztus 9.
Tisztelettel: dr. Szabó András
INRI,
vicc. A turista a Holt tengeren szeretne àtkelni. De a motoroshajòs Sokat kér. Meg IS magyaràzza. Uram itt Jézus gyalog kelt àt. A turista kiböki: naja ilyen årak mellett nem is csoda.
Megjegyzendõ, hogy a zsidō teologusok egyetlen egy Jézusi csodàrol Sem àllitjàk Volt, hogy Isteni erövel tette. Mivel szerintùk Minden vallasban vannak csodåk Isteni vagy ördögi segitséggel, a csodatevö szavåra, vagy mozdulatàra. EZ a Joteremtö csidås közbenjåràsat ezért nem igazolja. Egyszoval csodàkkal nem lehet pl. Jézus lstenségét igazolni. Jëzus feltàmadàsakor semmilyen emberi szò vagy mozdulat nem utalt csodavàrò emberi közremüködésre. AZ ugymond lehetetlen feltàmadåsàt senki Sem imadkozta ki a szivén àtszurt Jézusnak. AZ ördögi közremüködës pedig azért kizàrt Mert Mert EZ a feltàmadås lett Volt milliàrdnyi ember Istenélményének tizparancsolatos, hëtszentséges bekessëg és boldogsàgforråssa. AZ ördög pedig evilàgon IS tùlmutatò békesség és boldogsàg helyett, tizparancsolatnak tagadàsàt, Isteni helyett csakis evilàgi emberi igazsàgokat tol elötérbe. Ugymint Istenkisertést, bàlvànyok csakis evilàgi elvezeti örömök imådatàt, csakis evilàgi pénzuralmat és gazdagsàgot kinàl. AZ igazsàgot pedig tagadja…pl. a nyilt tàrsadalmi Minden erkölcsi vélemény relativ egyenragjàt hirdetve.
Ezért a Joteremtö fiànak AZ emberek àltal egyedül a sirkamràban hagyott hullàjàt feltàmasztotta a mennyekböl a földre. AZ ö megdicsöült testében. Aki ezutàn 40 napon àt legalàbb 12-szer megjelent 12 analfabéta zsidò halåsz baràtjànak. Megbizva öket a vilàg e legnagyobb Johirének hirdetésére. Akiket mind ezért ölt Meg a ròmai csåszàri istenemberinek nevezett hazug hatalom…osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.