„Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt elsőként ismerte fel saját kicsinységét (vö. Lk 1,48), és az Úr alázatos szolgálójává vált (vö. Lk 1,38).”
Ferenc pápa 2015. nagyböjti üzenetéből.
Mind a négy evangéliumban megtalálható, hogy asszonyok álltak Jézus keresztje alatt. Látta a kereszt alatt Szent Anyját és a tanítványt, akit szeretett. Nem lesz most az Ő szívében fájdalom? Azt látni szenvedni akit szeretünk. Letekint a keresztről s látja szenvedni azt az ártatlan teremtményt, aki láthatólag egyenlőre semmit se ért a dolgokból. Azt látja aki az angyal szavára befogadta őt, aki kilenc hónapig hordozta, aki a betlehemi éjszakán a világra szülte, aki Őt, az Isten Fiát emberségében felnevelte: Jézus Szívét hatalmas szenvedés hatja át, helyet cserél a szenvedés Jézus és Mária szívében. Látta a szeretet tanítványt, Jánost, csak egyet a tizenkettő közül. Az egyik Őt elárulta, a főapostol megtagadta, akire ráépíti az Ő Egyházát. Csak Mária és János van ott, mind a ketten némák, bennük maga az Egyház áll ott, és utolsó rendelkezéssel szövetséget létesít a Szent Szűz és az ő testvérei, a keresztények között. „Asszony, íme a te fiad” (Jn 19,26), és rátekint az ott álló tanítványra: „Íme a te anyád” (Jn 19,27). mennyire vagyunk Mária gyermekei, mennyire akarunk hasonlítani ránk, van-e kapcsolatunk ezzel az égi édesanyával? Az utolsó végrendelete, a legnagyobbat akarta nekünk adni, s odaadta az Ő Édesanyját. Mária pedig a bűntelen Ember helyet minket bűnösöket kap meg. Micsoda csere ez, és mégis Jézusnak ez a végakarata.
Az igazi tanítvány, aki az Úrral való szeretetközösségben tanítvány, nem feledkezhet meg az asszonyról: Máriáról, az Egyházról. A tanítvány újra és újra feladatul kapja, hogy Máriát személyesen és az Egyházban is „befogadja a sajátjába”, így teljesítve Jézus utolsó megbízatását.
Ez a végrendelet létrehozza Mária és a tanítvány között azt a szövetséget, amely nem a testen és a véren alapszik, hanem a hit és a Lélek által az ő Titokzatos Testében áll fenn.
Az igazi tanítvány:
- Nemes lelkű szolga: ne vagyunk hősök, a feladatok amelyekkel megbíznak bennünket, nem ránk erőltetett kényszer. A szolgálat nemessé teszi azokat akik gyakorolják, aki szabadságát abban látja, hogy oda tudja ajándékozni önmagát. Nemes ember aki mások méltóságát tiszteletben tartja, függetlenül az egyéntől. Ha ezeket nem tanuljuk meg, akkor csak állszolgák vagyunk. Ez egy közösségre is érvényes lehet. Hogyan beszélünk az idősekkel, a jelöltekkel, egymás bűneiről???
- Kommunikációs képesség: Meg kell tanulni a párbeszéd szépségét – közölni és befogadni is képes lenni. Hajlamosak vagyunk, hogy mi másokat evangelizáljunk, de bennünket hagyjanak békén. A közösségben fontos, hogy legyen mellérendelés és rugalmasság, legyen készség a dialógusra, a párbeszédre, de sokszor ennek útjába áll a félelem és a bizonytalanság. Tudjuk meghallgatni egymást közösségen belül, ne kelljen máshol keresnem magamnak egy olyan társat, aki meghallgat. Érteni és érezni a dolgokat. Tudjam a másik helyebe belehelyezni magamat.
- Együttműködő készség, mobilitás: Zarándokok és jövevények vagyunk a földön, legyek mobilis, helyezhető: mind a közösséget, mind a betöltött helyet illetően. Mi előharcosai vagyunk ennek a Jézus által elkezdett vándorlásnak az Atya háza felé. Az Istennek szentelt személy elveszíti teljesen prófétai hivatását, mely életének a szíve közepe, ha nem mond le teljesen a tulajdonról. Nem kell sajnálni magunkat. A szőlőt amelyet dolgozunk néha túlságosan magunkénak akarjuk.
- Türelem, kitartás, bátorság: ma felgyorsult világunkban próbálunk olyan módszereket kitalálni, amelyek gyorsan hatnak, de nem adnak értelmet az életnek. A lelkipásztori munkában csak türelemmel, kitartással lehet eredményeket, tartós eredményeket elérni. Ilyenkor Isten szeretetének vagyunk a tanúi a világban, aki engedi, hogy a búzával együtt a konkoly is felnőjön. Legyünk szelídek mások hibáival szemben. Bármilyen egyszerű munkánk van, ha azt szeretetből, türelemmel tudjuk végezni akkor missziózunk, apostolkodunk.
Életünk és missziónk evangéliumi minősége először is attól függ, hogy Jézus eleven, provokatív emlékezete tudunk-e lenni? Ebben a világban, amely úgy él, mintha Isten nem létezne, prófétai jelül kell szolgálnunk arra nézve, hogy Isten az egyedüli Úr, és nem tűri a bálványokat. Ebben a világban, amely Istentől megvonja a jogot, hogy a társadalomban felszólaljon, életünknek Őbenne kell alapot nyernie, missziónknak az Őiránta való szenvedélytől kell sugároznia.
Mennyire vagyok Mária gyermeke? Mennyire akarok hasonlítani rá? Van-e kapcsolatom ezzel az égi édesanyával?
