Néhány nap késéssel, de tartalmával mélyen egyetértve közöljük az alábbi cikket.
A Nemzetközi Nőnap, a nőjogi mozgalom középpontja, amikor ünneplik mindazt, amit a női egyenjogúság, a nemek közötti egyenlőség és a reproduktív jogok terén elértek.
A közösségi médiában az #EmbraceEquity hashtag szerint ez minden nő napja, az alacsony és magas nőké, kövéreké és soványaké, gazdagoké és szegényeké, olyan nőké, akiknek péniszük van, és olyanoké, akiknek 46-os a gallérmérete. Csak megmondod, melyik csoportra gondolsz, és a Nemzetközi Nőnap már ünnepli is őket – kivéve persze az anyaméhben fejlődő potenciális nőket, mert azok csak apró kellemetlenségek olyan fontos dolgok útjában, mint hogy esetleg vezérigazgató lehet az anyjukból.
Hát kik is azok a nők, akiket ünnepelnünk kell? Gondoltam, a választ keresve érdekes lenne megnézni azoknak a nőknek a névsorát, akikről a londoni gyerekek tanulnak a középiskolában.
Íme néhány példa a listáról:
Janice Bryant Howroyd, az első afro-amerikai nő, aki maga épített fel egy egymilliárd dollár értékű céget.
Morag Myerscough, londoni művész, aki 2014-ben egy installáció készítésével ünnepelte meg az évet, amelyben az azonos neműek házassága törvényessé vált.
Jill Scott, női futballista, a 2022-es női labdarúgó Európa-bajnokságon győztes angol válogatott tagja.
És persze 2023-ban egyetlen női lista sem lehet teljes férfi nélkül. Ebben az esetben Danica Roam-ról van szó, az első transzgender személyről, aki indult a virginiai közgyűlési választáson.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a Nőnap nevében a nőkre való utalás nem igazán találó. A nők ünneplésére tett jó szándékú törekvések túlságosan nagy része koncentrál olyan dolgokra, amelyekben a nők éppolyan jól teljesítenek, mint bármelyik férfi.
Senki nem tagadja, hogy nagy emberi teljesítmény egy új gyógyszert feltalálni, egy világbajnokságot megnyerni, egy 1 milliárdos céget vezetni és … hm …a virginiai közgyűlési képviselőválasztáson indulni, de egyik dolog sem olyan, amit csak nő tudna végbevinni.
Azoknak, akiknek érdeke a nők ünneplése, nem avval kéne olyan sokat foglalkozniuk, hogy mi mindent tudnak megtenni a nők, hanem inkább avval, hogy kik is a nők.
Sosem volt fontosabb, mint most, hogy újra tudatosítsuk, mi az, amit egy nő jelent, azon kívül, amit csinál. A teljesítmény túlhangsúlyozása elhiteti a fiatal nőkkel, hogy akkor értékesek, ha képesek azonos pályán versenyezni a férfiakkal.
Azt mondják nekik, hogy sikerük érdekében követeljék „reprodukciós jogaikat”, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kiegyenlített legyen a pálya. De az a probléma, hogy ez nem egyenlíti ki a pályát, hanem egyszerűen teljesen felborítja az egyensúlyt.
A nőket manapság arra bátorítják, hogy tekintsék valóságos áldásnak a szexuális forradalmat, ami lehetővé tette számukra, hogy ők is pozíciókhoz jussanak. Eközben azonban a valóság teljesen más. Bármit mondanak is a feministák, ez a saját mivoltunk elleni lázadás többet adott a férfiaknak, mint nekünk, nőknek, és furcsának tűnik, hogy ezt ünnepeljük.
A fogamzásgátláshoz és abortuszhoz való korlátlan hozzáférés igénye csupán megteremti a feltételeket a férfiak számára, hogy könnyen, következmények nélkül juthassanak szexhez.
Amint Dave Chapelle humorista átható éllel megjegyezte:
“Hát ha nektek azt kell megengedni, hogy megöljétek őket, akkor nekünk legalább azt kéne megengedni, hogy sorsukra hagyjuk a kis nyavalyásokat.”
Ezen a hozzáálláson nem kell szörnyülködni egy olyan kultúrában, amely felbátorította a nőket, hogy elfeledjék fizikai és szellemi értelemben vett anyai hivatásukat, és saját testüket használati tárgyként kezeljék, akár az igazgatói tárgyalóban, akár a hálószobában vannak.
1968-ban VI. Pál pápa megjósolta a szexuális forradalom szomorú következményeit. Előre látta az erkölcs általános hanyatlását, a nők iránti tisztelet csökkenését, a kormány erőszakos beavatkozását szexuális kérdésekbe és az emberi test gépként való kezelését.
2023-ban nagyon bátor legyen az a nő, aki tagadni meri, hogy igaza volt. A pornóipar robbanásszerű növekedése elősegítette, hogy megszilárduljon a kép, amely a nőben csak a szexuális aktus tárgyát látja. Fiatal nők tömegeit kényszerítették prostitúcióba és használták ki szexuálisan. A kellemetlen terhességeket elkerülték vagy megszakították, így 1967 óta 10 millió élet veszett el az abortusz genocídiuma során. Ez 2,5 percenként 1 gyermeket jelent 55 éven át. Millió és millió kislány magzatnak az anyja ma buzgón ünnepli a nemzetközi nőnapot, bár a lánya soha nem ünnepelheti.
Önuralomra nem nevelt férfiak ejtik teherbe a nőket, és korábban sosem látott arányban hagyják őket magukra. 1960 és 2000 között Európában és Észak-Amerikában az egyedülálló anyák által nevelt gyermekek aránya több mint háromszorosára nőtt.
És ha ez még nem lenne elég, elkeseredett asszonyok piacot keresnek petesejtjeiknek, vagy béranyaságra vállalkoznak meleg férfiak óhajának kielégítésére.
Mint minden más dologban is, az egyháznak van magyarázata arra, miért kapunk sokszor mást, mint amit vártunk volna. Az egyház az egyetlen, aki igazán megérti az emberi természetet. Tudja, mi Isten terve a mi szexualitásunkkal. Tudja, hogy ha Isten tervébe belekavarunk (bár megtehetjük), annak nem lesz jó vége, de az egyház menti a menthetőt, úgy működik, mint tábori kórház a spirituális csatatéren. Az Anyaszentegyházhoz hasonlóan a nő is életadó.
A nemzetközi nőnap kicsit olyan, mint a Valentin nap, amit a mi kultúránkban minden év február 14-én ránk sóznak. Ha minden nap megbecsülnénk a szerelmet, nem lenne szükségünk erre a figyelemfelkeltő produkcióra. A sekélyes “nemi egyenlőség”, amit a nemzetközi nőnap prókátorai javasolnak, valójában a nemek uniformizálásának követelése.
Az a nő igazi megbecsülése az, ha elismerik egyedülálló hivatását, védelmezik méltóságát, és köszönetet mondanak azért, ahogyan elfogadja a szerelmet, hogy szerelmet adjon cserébe.
„Isten örök tervében a nő az, akiben a szeretet rendje első gyökere számára talajt kapott”
– írta II. János Pál pápa a Mulieris Dignitatem kezdetű apostoli levelében (1988), és valóban a szeretet az – nem pedig a pénz vagy a hatalom – amely mozgásban tartja a világot. Ez az, amit érdemes ünnepelni minden egyes napon.
Írta: Katherine Bennett tanár, London
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: catholicherald.co.uk
