295. nap: Izrael várakozásai
Korszak: Makkabeus-felkelés
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük ezen az új napon az igédet. Segíts, hogy meg is éljük! Segíts, hogy szeressük az igédet, hogy szeressük a te akaratodat és meg is tegyük azt minden erőnkkel! Jézus nevében kérünk. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Hát, ez a Makkabeus Simon valóban nagyszerű ember! Igazi ajándék a zsidóknak. A mai részben van egy nagyon kedves sor, ami a Hamilton című zenés darabban is elhangzik, amikor George Washington távozik az elnöki székből és elhagyja az irodáját: „Mindenki szőlője és fügefája árnyékában ült, nem volt, aki rettegést keltett”.
Ebben az időszakban Izraelt nem fenyegeti az ellenség. Most a jogaikat és a szuverenitásukat őrzik, azonban ez az állapot csak körülbelül 100 évig fog majd tartani. Ugyanakkor nagy ajándék, hogy kimondhatják: „talán itt van az idő, amikor Isten helyreállítja a királyságát, amit engedett összeomlani a mi bűneink miatt”. Rossz hírem van. A válasz: nem. Nem most fogja Isten helyreállítani a királyságát.
A cikk a hirdetés után folytatódik…
Gondoljunk bele, hogy a Makkabeusok, Júdás, Jonatán, Simon és minden zsidó testvérük a görögök ellen harcoltak. Végre egy független, önálló jogokkal rendelkező nép lettek. Arra gondolnak, hogy Isten most felemeli Dávid leszármazottját és a trónra helyezi. Azt hiszik, hogy ez fog következni. Legyőzik a görögöket, a rómaiakkal szövetségre lépnek, gondolhatják, hogy onnan sem fenyeget veszély. Isten pedig egy örökké tartó királyságot ígért. Azt mondhatnák a zsidók: „Azt ígérted, Uram, hogy álalunk nyer áldást a föld. Ennek kell következnie, csakis ez történhet most.” Erre számítanak.
Persze, mi tudjuk, hogy ekkor még nem ez a terve Istennek. Tudjuk, hogy bejönnek a rómaiak és nem lesznek már olyan barátságosak a zsidókkal szemben. Izrael nem lesz az a helyreállított szuperhatalom, amit ők elképzeltek. De ebből a látszólag elhagyatott népből – amely gyenge volt, de Isten szerette őket –, ebből a népből fog a Királyok Királya kiemelkedni. Ha te akkor és ott éltél volna velük, Jézus születése előtt pár évszázaddal, ezt mondtad volna: „Most biztos, hogy egyre nagyobb politikai hatalmunk és befolyásunk lesz itt a földön”.
De szembe jött a valóság és igazából egyre durvább elnyomás és pusztítás következett. Isten nem támasztott újabb Júdásokat, Jonatánokat, Elizeusokat, Dávidokat vagy Simonokat. Ehelyett maga lépett be a történelembe. Isten közülünk való lett; a következő, a legnagyobb jel pedig a feltámadás lesz. Erre a verzióra senki sem gondolt. Hihetetlen.
Milyen gyakran mondjuk Istennek, hogy most ezt vagy amazt fogom tenni holnap, mire Ő elmondja, hogy „nem, nem az történik most, amire te gondolsz. Olyan dolog történik majd, ami sokkal nagyobb áldást hoz az életedre, mint amit valaha is el tudtál volna képzelni, amire soha nem számítottál”. Ez ismerős lehet mindannyiunk életében. Én legalábbis megtapasztaltam, milyen az, amikor Isten nagyvonalúan felülmúlja az elképzeléseimet.
Sirák fia könyvével haladunk tovább, aki ismét a bölcsességről beszél. Ha valaki igazán sokat tud, akkor azt is tudja, hogy miként kell élni. Az a bölcsesség, amely körültekintő és megfontolt, magába foglalja a tudást, hogy hogyan éljük minden tekintetben helyesen az életünket. Például a 34. fejezetben ezt olvassuk: „Aki sokat utazott, annak gazdag a tudása, a tapasztalt férfi értelmesen beszél. Keveset tud, aki semmit sem tapasztalt, de aki sokat járt-kelt, nagy tudást szerzett. Amíg úton voltam, igen sokat láttam, többet, mint amennyit el tudnék mondani. Sokszor forogtam halálos veszélyben, de megmenekültem ilyenféle módon” (Sir 34,9-12). Ezt úgy is érthetjük, hogy nincs minden tudás a kisujjamban, de sok gyakorlatias tudásom van, és el tudom dönteni mi a helyes az adott helyzetben. Tudom, hogy az a megfelelő döntés, amit megteszek, vagyis mindent összevetve, ha valaki körültekintő, akkor képes arra, hogy jól cselekedjen a megfelelő időben és a megfelelő módon.
A 35. fejezet Isten imádásáról beszél. Nagyon erőteljes az a rész, amikor az igaz ember áldozatáról szól Sirák fia. „Kedves az igaz ember áldozata, nem felejti el az Úr, amit felajánl neki. Dicsőítsd meg az Urat nagylelkűségeddel, s ne légy fukar, amikor első termésed feláldozod” (Sir 35,6-7). Vagyis, ne legyél szűkmarkú az Úrral szemben. Majd így folytatja: „Mosolygó arccal hozd minden adományod, s légy vidám, amikor a tizedet adod” (Sir 35,8). A következő vers nagyon különleges, mert egyértelműen leírja, hogy milyen az Isten: „Úgy adj az Úrnak, ahogy ő ad neked, adakozó kedvvel, tehetséged szerint” (Sir 35,9). Isten mindent megad nekünk, tehát te is légy adakozó, úgy adj, ahogy Ő ad neked. „Mert az Úr megfizet: hétannyit ad vissza” (Sir 35,10). Így határozza meg Isten jóságát. Te is ilyen adakozó szívvel imádd az Urat, mert majd visszafizeti. „Hagyd a vesztegetést, azt nem fogadja el” (Sir 35,11). Ez nagyszerű! Először azt mondja Isten, hogy „legyél nagylelkű és én megáldalak”, de utána azt mondja, hogy „ne akarj megvesztegetni”. Milyen gyakran láthatjuk magunkat is ebben a helyzetben… Sok mindent odaadunk neki és sok mindent megteszünk érte, azután pedig megmondjuk neki, hogy mi mit kérünk cserébe. De Isten azt mondja: „Add nekem ingyen! Ne várd a viszonzást, és én megáldalak. Ne vesztegess meg! Ne azért adj, hogy bebiztosítsd és befolyásold az én viszonzásomat!”. Mindannyiunknak ott van a szívében ez a kereskedői mentalitás. Miért? Mert megtört szívünk van.
Isten arra hív, hogy őrizkedjünk ettől. Ne akarjuk megvesztegetni Istent, és őrizkedjünk a számító, zsoldos lelkülettől.
Ehhez pedig imára van szükségünk, mert ez is része a szívünk sebzettségének – és persze van még bőven más is.
Én imádkozom értetek ezért, és kérlek, ti is imádkozzatok értem!
