Megbékélt-e Istennel halála előtt Napóleon?
Száműzetését töltve Szent Ilona szigetén, I. Napóleon sokat elmélkedett hitén és a kereszténységen. Végrendeletében, amelyet halála előtt néhány nappal fogalmazott meg, így szólt erről: „Az apostoli és római vallásban halok meg, amelynek kebelében több mint ötven évvel ezelőtt megszülettem.”
A Szent Ilona szigetén töltött hatéves száműzetése alatt, 1815 és 1821 között Napóleon újra átgondolta saját életét, és a hozzá hűséges tisztekkel folytatott hosszú beszélgetések során feltárta hitét és legbensőbb meggyőződését.
„Ezekből a beszélgetésekből egy meggyőződéses katolikus ember képe rajzolódik ki, akiben megérlelődött a hit” – idézte fel szentbeszédében Antoine de Romanet atya, a fegyveres erők püspöke a Napóleon halálának 200. évfordulóján celebrált szentmisén. „Kidolgozta Isten létezésének hatékony, saját tapasztalatain alapuló bizonyítékát, és szenvedélyes lélekkel elmélkedett Jézus Krisztus személyéről és életéről, a keresztről, az Eucharisztiáról, a keresztény hit és az iszlám vallás, a katolikus hit és a protestantizmus viszonyáról.”
A császár ezt mondta Bertrand tábornoknak: „Ön a győzelmeim miatt hisz bennem, nos, én a világegyetem miatt hiszek Istenben. Azért hiszek benne, amit látok, amit érzek. […] Igen, létezik egy isteni ok, egy szuverén ok, egy végtelen lény, ez az ok az okok oka, ez az ok az értelem teremtő oka. […] Nézem a természetet, csodálom, és azt mondom magamnak: van egy Isten… Létezik egy végtelen lény, aki mellett én, Napóleon, minden zsenialitásommal együtt, valóban semmi, egy tiszta semmi vagyok.”
Napóleon különösen erős szavakat használt a kereszténység leírására. „A felületes elmék hasonlatosságot látnak Krisztus és a birodalomalapítók, a hódítók és más vallások istenei között. Ilyen hasonlóság nem létezik. A kereszténység és bármely vallás között végtelen távolság van.”
A nagy stratéga nem tagadta meg önmagát, és a Julius Caesar és Nagy Sándor által alapított hatalmas birodalmakról is elmélkedett. „Hány évig állt fenn Caesar birodalma? Milyen sokáig emelte magasba Nagy Sándort katonáinak lelkesedése? […] Népek jönnek és mennek, a trónok leomlanak, de az Egyház megmarad! Mi az az erő, amely megtartja ezt az Egyházat, amelyet a század haragjának és megvetésének dühöngő hullámai támadnak? Mi az a kar, amely ezernyolcszáz éven keresztül megvédte az Egyházat a viharoktól, amelyek elnyeléssel fenyegették? […] Jézus szavai és cselekedetei világítanak, Jézus változatlan és nem részrehajló. Mondják, hogy a fenségesség az Istenség egyik vonása; hát vajon milyen nevet lehet adni annak, aki magában egyesíti a fenséges összes vonását? És Krisztus legnagyobb csodája kétségtelenül a szeretet uralma. Mindazok, akik őszintén hisznek benne, érzik ezt a csodálatra méltó, természetfeletti, felsőbbrendű szeretetet.”
1821 márciusától kezdve Napóleon már érezte, hogy ereje fogyatkozik. Naponta hallgatott misét, és kérte az oltáriszentség kihelyezését egy monstranciában. 1821. április 21-én, nagyszombaton megkérte Szent Ilona-i káplánját, Vignali apátot, hogy halála után testét ravatalozzák fel egy halotti kápolnában, és mondjanak érte misét naponta, amíg nyugalomra nem helyezik.
Halálos ágyán Napóleon megkapta az utolsó kenetet, és életében először a kiengesztelődés szentségében is részesült. „Zárja be az ajtót, és ne mondja meg senkinek” – mondta ünnepélyesen a káplánjának. Május 5-én hajnalban, 5 óra 49 perckor I. Napóleon kilehelte lelkét. „Az apostoli és római vallásban halok meg, amelynek kebelében több mint ötven évvel ezelőtt születtem” – írta végrendelete elején.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
