„A tiszta lélek előkelő ház…”
„Az adventben a keresztény hit és gyengéd érzék a Boldogságos Szűzben először a vágyódó lelket tiszteli. Mikor a Boldogságos Szűznek szemérmes és alázatos vallomása után: Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint, az örök Ige testté lett, lángba borította annak a Szűznek szívét és lelkét; minden imája, minden érzelme, minden gondolata egy szent vágyban gyúlt ki: az anyának vágyában azon gyermek után, kit szíve alatt hordozott. Nincs gyengédebb, nincs érzékenyebb szív, mely az emberiség nagy vágyait felfogja, mely a küszködő, reménykedő lelkek dobbanásait megőrizze, mely a hitet, reményt és szeretetet Isten iránt s Messiása iránt hívebben kifejezze, mint a Boldogságos Szűznek vágyódó lelke és szíve. /…/ A Boldogságos Szűznek a vágya az az igazi vágy, amellyel akarta az Isten váratni magát, akarta, hogy várjuk őt, mint testvért és mint gyermeket; azt pedig mástól nem tanulhatjuk meg, csakis a Boldogságos Szűztől. /…./ Ez az a vágy, mely a Boldogságos Szűz lelkében annak a nagy méltóságnak érzetével együtt ébredt, melynél fogva egyik húgunk, a názáreti szűzleány, Isten anyjává lett. Miután pedig ez a legeszményibb vágy, azért a kereszténység ehhez a nagy tanítónőhöz jő és mondja: Édes Boldogságos Szűz Mária, taníts meg minket, hogy vágyódjunk Krisztus Jézus, a világ és a mi lelkünk Messiása után!”
[Prohászka Ottokár homiliája Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, 1894]
hirdetés
„A Boldogságos Szűz a szeplőtelen fogantatásban szeretve tanít eszményt, erényt, és mi is szeretve, tehát könnyen tanuljuk meg azt. Mire fog tanítani a Boldogságos Szűz anyai szeretetével és vonzó hatalmával? Ugye, mindenekfölött arra, hogy a bűntől elpártoljunk. Nem lehet senki a Boldogságos Szűz közelében, nem lehet senki szerető gyermeke, aki halálos bűnben van. Mert ahol halálos bűn van, ott nincs az Isten, ott nincs a Boldogságos Szűz; ahol halálos bűn van, ott a családi tűzhely is üres és hideg, ott a szeretet lángja nem ég. Úgy érezzük magunkat, mintha eltemettük volna édesanyánkat; visszajövünk a házba, de nem vagyunk otthon. Csak azok a lelkek vannak otthon, akik a megszentelő malasztban élnek; csak azok a lelkek bírnak anyával, akik szeretnek; akik nem szeretnek, azoknak nincs anyjuk. Senki, aki a bűnnek rabja, nem lehet Isten gyermeke, mert hideg a szíve és nincs otthon. Már pedig gyermek tűzhely, szeretet, anya, otthon nélkül árva, száműzött. /…/
A Boldogságos Szűz akarja, hogy küzdjünk nemesen és elszántan szenvedélyeink ellen. Ajánlja magasztos példájával, hogy senki se bocsátkozzék oly mélyre, hol már valamiképp kezdődik a bűn, hanem hogy a szeplőtelen fogantatás szeretetéből óvják meg lelküket minden elkérgesüléstől. /…./
Szert kell tennünk a kicsiben való hűségre, mert a kicsiben való hűség, midőn kis dolgokra vigyáz, nehéz bajoktól óv meg. Legyen minden érzésünk, minden gondolatunk egy-egy őrtálló, aki az élet és a lélek házának kapuját őrzi. Ha előkelő, gondosan őrzött házba vezet utunk, ott először csöngetnünk kell, mert a kapu nincs nyitva. Vendéglő és korcsma vagy bűnbarlang mindig nyitva van. Az előkelő házak csukva vannak, aki ki- és bejár, azt szemmel tartják. A tiszta lélek előkelő ház, ahol Isten, a nagy Úr lakik, azért annak van portása, ott előbb csöngetni kell, ha valaki be akar járni. Ott a gondolatok, érzelmek, benyomások nem járnak ki és be, ott a sövény sincs ledöntve, ott csend és rend honol.
Szeressük tehát lelkünket, gondozzuk, őrizzük, neveljük, nemesítsük. Isten lakik bennünk és közellétének, sőt annak, hogy ő az Isten első temploma, boldogító érzete.”
[Prohászka Ottokár homiliája Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, 1900]
„Az Úr dicsősége csillagot és angyali éneket kívánt a magasban, de a földön mit kívánt? Egy tiszta szeplőtelen kebelt,…. édes tejet a szeplőtelen anyából. Ez az anya lesz az Isten egyedül méltó temploma, zavartalan otthona, illatos szentélye! Ez az anya lesz igazán az élők anyja!
Ezt a szeplőtelen fogantatást szívjuk be lelkünkbe és szívünkbe, körítsük tiszteletünkkel, csodálatunkkal, áhítatunkkal, ragaszkodásunkkal, rajongásunkkal. – Szívjuk egyszersmind magunkba a szeplőtelen fogantatásban az Isten nagy vágyát. Mi az Isten vágya? – a lélek szépsége. – Mi az, ami az Isten előtt kiváló? Mi az, amivel mi az Isten szívét elragadhatjuk? Az erkölcsi tisztaság, mely a legszebb koszorú az emberiség fején; az a dicssugár, mely azt hirdeti, hogy a lélek szent és tiszta. – Mi emeli azt a lekonyított fejet büszkén az égre s mindig magasabbra, fel egészen a csillagokig? Ez az erények méltósága. – Mi emeli az emberi szívet, a szomorú emberi szívet? A lelkiismeretnek a tisztasága. A szeplőtelen fogantatás mindezt hirdeti. És mire van inkább a világnak és nekünk, mindnyájunknak szükségünk, mint arra a meggyőződésre, hogy a legszebb, legfenségesebb a szívnek tisztasága, az erénynek hatalma, a kedélynek érintetlensége? Az emberi szenvedélyek felett, mintegy hullámok felett elrohanó és elsikló hajó: az az emberi lélek, melyet meg nem tör a bűn nyomorúsága. A szeplőtelen fogantatásban lelkesüljünk mindnyájan szeretett lelkünk üdvéért. A szeplőtelen fogantatásból értsük meg azt a lelkesülést, hogy az ember ne hagyja magát letapostatni, letiportatni a szeplős lelkek által, ne görnyessze nyakát a szenvedélyek igája alá, hanem hogy iparkodjék szeplőtelenül állni, küzdeni a bűn ellen, először önmagában, azután a nagyvilágban.”
[Prohászka Ottokár homiliája Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén, 1902]
