Nicosiái Szent Félix: A szegények alázatos testvére – Szentek élete
Nicosiái Szent Félix – kapucinus testvér
*Nicosia (Szicília), 1715. november 5. +Nicosia (Szicília), 1787. május 31.
Világi nevén Amoroso Fülöp János (Filippo Giacomo Amoroso) 1715-ben született a szicíliai Nicosiában. Még születése előtt félárván maradt, mert cipészmester édesapja meghalt. Édesanyja három kicsi gyermekkel maradt özvegyen. A család szegény és nagyon vallásos volt. Mint abban az időben a legtöbb szicíliai fiú, Fülöp sem járt iskolába. Fiatal fiúként Félix Giovanni Cavalieri cipészüzletében dolgozott, közel a kapucinusok rendházához.
Így gyakran volt alkalma meglátogatni a közösséget, megismerni a szerzeteseket és megcsodálni életvitelüket. Minél több időt töltött a szerzeteseknél, annál erősebb vonzódást érzett hogy kövesse őket derűs egyszerűségükben, önként vállalt szegénységükben, vezekléseikben és imádságaikban, emberszeretetükben és missziós lelkületükben.
Húsz éves volt, mikor kérte, hogy laikus testvérként beléphessen a rendbe. Írástudatlan lévén nem lehetett klerikus, de a laikus hivatás jobban is illett szerény, alázatos természetéhez. Kérelmét nyolc egymást követő évben megismételte, és a válasz minden alkalommal elutasító volt. Vágyakozása azonban ettől csak egyre erősödött.
1743-ban végre föl is vették kilencedik próbálkozására a rendbe. Szerzetesi névként a Félix nevet kapta. A noviciátus évében társai között kiemelkedett az engedelmességben, angyali tisztaságban, odaadó vezeklésben és kitartó türelemben. 1744-ben végre letehette a szerzetesi fogadalmat. Félix kolduló testvér lett, feladata az alamizsna gyűjtés volt.
Minden nap az utcákat járta, bekopogtatott a gazdagok ajtaján, adományokat kért tőlük, majd a kapott javakat felajánlotta a szegényeknek szükségleteik enyhítésére. Volt benne valami békés, derűs tapintatosság ahogy házról házra járt. Ha kapott valamit hálásan megköszönte, ha pedig gorombán elkergették, azt válaszolta: „Legyen Isten szerelméért.”
Márciusban minden pénteken kenyéren és vízen böjtölt, és a kóruson kitárt karral térdepelt, elmélkedve a kereszt előtt. Különösen tisztelte az Oltáriszentséget, a mindennapok megpróbáltatásai után is órákat töltött a tabernákulum előtt. Mélységesen tisztelte a Szűzanyát is. Hetven éves elmúlt már, mikor betegségére tekintettel fölmentették a koldulás alól.
De ettől kezdve, 1787. május 31-éig, míg földi élete véget ért, ő volt, aki mindig készen állt bármilyen, különösen a kolostor beteg testvéreinek teendő szolgálatra.
