Leó pápa katekézise az egyház imádságáról: az ima megszenteli mindennapi életünk idejét

Augusztus 5-én, Havas Boldogasszony ünnepén XIV. Leó pápa a Szent Péter bazilikában tartotta meg a szerdai általános kihallgatást, tovább folytatva a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium liturgikus konstitúciójának elemzését, melynek során a „liturgikus imádság egyházi dimenzióját” értelmezte.

Pál apostol értelmezése szerint a Szentlélek tanít minket imádkozni – kezdte katekézisét a Szentatya. Pünkösd napja óta a Lélek az Egyházban él és Ő inspirálja minden tevékenységét, különösen is az imát. Az első közösség élete, amely Jézus húsvétja után Jeruzsálemben született, a feltámadt Úr által megadott Lélekben való élet. „Attól kezdve – ahogy a Zsinat tanítja – az Egyház sohasem mulasztotta el, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére összejöjjön, hogy olvassa azt, „ami az egész Szentírásban róla szólt” (Lk 24,27), ünnepelje az Eucharisztiát, melyben „halálának győzelme és diadala megjelenik”,[19] s egyben hálát adjon „Istennek elmondhatatlan ajándékáért” (2Kor 9,15) Krisztus Jézusban, „dicsősége dicséretére” (Ef 1,12) a Szentlélek ereje által” (SC 6).

Napjainkban a hatékonyság és a fogyasztói mentalitás uralta helyzetben az ima haszontalannak és jelentéktelennek tűnhet. Egy olyan világban, ahol a tudomány és a technológia azt állítja, hogy mindenre választ ad, az ima a valóságtól való menekülés egyik formájának tűnhet. Továbbá, még sok keresztény családban is az ima már nem öröklődik tovább, és sokan kockáztatják, hogy azt összekeverik egy újabb, pszichológiai jellegű, a személyes jólétet célzó technikával. Az ima azonban, mint emberségünk alapvető dimenziója, megérdemli, hogy újra felfedezzük igazságában – buzdított Leó pápa. A Sacrosanctum Concilium konstitúció azonban komolyan vette ezt a követelményt. Ez nagyon tetszett Szent VI. Pál pápának, aki a II. Vatikáni Zsinat által elsőként jóváhagyott dokumentum kihirdetésekor kijelentette: „Isten áll az első helyen; az ima az első kötelességünk; a liturgia a nekünk megadott isteni élet első forrása, lelki életünk első iskolája” (Szent Péter-bazilika, 1963. december 4.).

A Konstitúcióban az „ima” kifejezés valójában az egész liturgiára utal. Ez kulcsfontosságú szempont, mert ez vezette a liturgikus reformot azáltal, hogy a hívek aktív részvételét helyezte az imádság középpontjába. A liturgia elsősorban a találkozás isteni kezdeményezésének a helyeként jelenik meg, aki Fiában, „a testté lett, Szentlélek által felkent Igében” (SC, 5) közeledik az emberiséghez, akinek „Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban, a Szentlélek egységében” válaszolhatunk, vagyis „annak az imának köszönhetően, amelyet Krisztus, a Testével egyesülve, az Atyához emel” (SC, 84). Éppen ezért Szent VI. Pál pápa hevesen vágyott arra, hogy az Eucharisztiától elválaszthatatlan zsolozsma, vagyis az Egyház napi nyilvános imája mélyen áthassa, éltesse, vezesse és fejezze ki az egész keresztény imát, és hatékonyan táplálja Isten népének lelki életét (vö. Laudis Canticum apostoli konstitúció).

Ahhoz, hogy ez a vágy megvalósuljon, az Imaórák Liturgiáját, vagyis a zsolozsmát egyre inkább be kell fogadni és meg kell élni a megkeresztelt emberek és közösségeik hétköznapi életében. Sokak számára ez forma, akik szeretnének megtanulni imádkozni, főként a katekumeneknek, a keresztény ima útját és iskoláját kínálhatja. Minden héten és minden nap az Eucharisztia és az Imaórák Liturgiája az Egyház életének lélekzetvétele, amely a Szentlélek áramlását indítja el az egész Testében. Ebben az imában Krisztus „az egész emberiséget egyesíti magával, és csatlakozik hozzá, hogy felemelje ezt az isteni dicsérő éneket” (SC, 83); így napról napra egyre inkább összekapcsolódunk a húsvéti misztériummal, és hasonlóbbá válunk Őhozzá.

Leó pápa Szent Ágoston tanítását idézte a zsoltárok imádságáról: „Amikor imádságban Istenhez szólunk, ne válasszuk el a Fiút Őtőle; és amikor a Fiú Teste imádkozik, ne válassza el a Főt önmagától. Legyen testének egyetlen Megváltója, a mi Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia az, aki imádkozik értünk, aki imádkozik bennünk, és akihez mi imádkozunk. Ő imádkozik értünk, mint a mi papunk; imádkozik bennünk, mint a mi fejünk; Hozzá imádkozunk, mint a mi Istenünkhöz. Ismerjük fel tehát a mi hangunkat Őbenne, és az ő hangját mibennünk” (85. zsoltár ért. PL 37, 1081). Az Eucharisztiához kapcsolódva, melynek fényét mintegy meghosszabbítja, az Imaórák Liturgiája megszenteli mindennapi életünk idejét: reggel hittel és hálával kezdjük a napot; délben a hűség erejét kérjük a fáradságos munkánk közepette; este, munka után, vecsernye-ima kíséri a naplemente pillanatát; éjszaka Isten békéjére bízva alszunk el. Minden Imaóra a remény cselekedete: földi zarándoklatunk során virrasztunk, és az egész Egyházzal együtt várjuk az Úr dicsőséges visszatérését – zárta katekézisét Leó pápa.

Forrás: Vatican News