Müller bíboros nyilatkozott Tucker Carlsonnak: „Kereszténység nélkül a Nyugat semmi”
Gerhard Müller bíboros, korábbi magas rangú vatikáni vezető Tucker Carlsonnak adott interjújában hangsúlyozta a kereszténység kulcsfontosságú szerepét a nyugati kultúra megőrzésében, kiemelve az emberi méltóság keresztény védelmét.
Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa védelmébe vette a kereszténységet, mint a nyugati kultúra sikerének központi elemét, úgy nyilatkozva Tucker Carlsonnak, hogy „kereszténység nélkül a Nyugat semmi”.
Carlson egy nagyszombaton megjelent interjúban arról kérdezte Müller bíborost, hogyan látja a nyugati világ jelenlegi helyzetét.
Amikor az ismert, sikeres konzervatív műsorvezető megkérdezte Müllert, hogy szerinte milyen lesz a Nyugat 100 év múlva, a német bíboros azt válaszolta, hogy bár a jövőt megjósolni nem tudja, kész elmagyarázni a vezérelveket, amelyekre szerinte szükség van.
Az egykori kongregáció-vezető úgy nyilatkozott, hogy jobb jövő „csak akkor lehetséges, ha megújul a mi kultúránk, a keresztény életfelfogás”.
„Kereszténység nélkül a Nyugat semmi más, csak egy földrajzi terület, kultúra, lélek és identitás nélkül.”
„Ezért nagyon fontos, hogy a kultúránk gyökereire, a görög filozófiára, a római [jogra] tekintsünk… és ezekkel együtt az Ó- és Újszövetségre, a nagyszerű keresztény és zsidó hagyományra. Bár sokban különbözünk egymástól, nyugati kultúránk alapja azonos” – szögezte le Müller bíboros.
„Az evangéliummal, a jó hírrel tudjuk előkészíteni az Úr útját.”
Müller hangsúlyozta, hogy Krisztus által mindenki számára ott „a remény, hogy nem a rossz dolgok, a szenvedések, a halál” és „a gazdagok és hatalmasok szegényekkel és átlagemberekkel szembeni igazságtalansága lesz az utolsó szó”.
Ehelyett „Jézus Krisztusban miénk Isten utolsó szava, és ő a mi szabadítónk” – mondta.
Müller: Háború folyik a meg nem született gyermekek és az idősek ellen
Müller bíboros azt mondta Carlsonnak, hogy nemcsak „katonai háborúk” léteznek, de vannak „háborúk az emberi élet, a még meg nem született gyermekek és az öregek ellen is”.
A főpap bírálta a materialista „funkcionális gondolkodást”, amely az embereknek azt sugallja, hogy az időseknek „nincs már belső értékük”, mivel gazdasági hasznot már nem hajtanak.
„Ez tökéletesen szemben áll keresztény meggyőződésünkkel – hangsúlyozta. – Mindenkinek van belső méltósága, amelyet soha nem veszíthet el.”
„Szerintem az a helyzet ebben a világban, hogy küzdenünk kell a mindenkit megillető méltóságért is.
Mi [keresztények] mindenki méltóságának hirdetői vagyunk minden országban, és dolgoznunk kell a szabadságért, a társadalmi igazságosságért és minden emberi érték előmozdításáért. Ez az Egyház, minden keresztény, [az egész] kereszténység jelentősége a mai világ és a következő évszázad számára. És azt hiszem, kereszténység nélkül az emberiségnek nincs igazi reménye.”
A harmadik világháború lehet az „utolsó világháború”
Müller bíboros arra figyelmeztetett, hogy a harmadik világháborút el kell kerülni, mert „ha lesz harmadik világháború, azt „utolsó világháborúnak” fogják nevezni.
Gondolatát folytatva kijelentette:
„Ez lesz a vége emberi közösségünknek ezen a bolygón, mert a fegyverek ereje ma oly brutális, hogy véget vethet emberi létünknek.
Ez teljesen ellenkezik Isten akaratával, mi a hitünkben és vallásainkban fennálló különbségek ellenére is testvérek vagyunk, egy Istennek, az Atyának a gyermekei.
A testvériség fogalma Jézus Krisztusban és a keresztény kinyilatkoztatásban mélyült el, de emberi létünk kialakulásának kezdete óta testvérek vagyunk, és mindegyikünknek van apja és anyja, nagyapja, nagyanyja. És így, ha végigfutunk minden nemzedéken, biológiailag és kulturálisan egyazon emberiségben kapcsolódunk össze.”
„Emberellenes hatalmakkal” állunk szemben
Müller bíboros azt mondta Carlsonnak, hogy „emberellenes hatalmak fenyegetnek bennünket, akiknek a párt vagy az ideológia fontosabb, mint a saját népük java és boldogulása”.
„Egyre inkább ki akarják terjeszteni hatalmukat és mindazon gaztetteiket, amelyek háborúkhoz, milliók és milliók szenvedéséhez vezetnek.”
A német bíboros azt mondta, hogy „nagy feladat az az Egyesült Államok számára, hogy egy orwelli állammá válás kísértését legyőzzék. Ha egy párt azt akarja, hogy ideológiája uralkodjék, akkor annak át kell hatnia valamennyi egyetemet és a teljes tömegtájékoztatást. Nekünk az eszmék szabad változatosságára, szabad eszmecserére van szükségünk.”
Az interjú során Carlson megkérdezte Müller bíborost, hogy szerinte igaz-e, hogy Ferenc pápa idején a Vatikán „sokkal jobban látszik igazodni egy progresszív politikát folytató globális politikai irányzathoz, mint a múltban bármikor”.
A bíboros burkoltan bírálta Ferencnek a globalista politikához való igazodását anélkül, hogy közvetlenül megnevezte volna a pápát.
Müller bíboros azt mondta, hogy egy pápának, mint „világszerte elfogadott erkölcsi tekintélynek”, nem szabad azt a benyomást kelteni a világ politikai elitjeiben, hogy „ a pápai tekintélyt felhasználhatják az ún. Új világrend és az Agenda 2030 céljaira, illetve visszaélhetnek vele.”
“[A pápa] folytat bizonyos megbeszéléseket ezzel az úgynevezett elittel, vagy politikusokkal, vagy állami vezetőkkel, de szerintem fontosabb lenne jóra inteni őket, és kimondani, hogy mi a helyes, mi a jó és mi a rossz.”
„És ezért bizonyos távolságot kell tartanunk a politikai vezetéstől, és a hatalom ideológiája mögött rejtőző káros ideológiák határozott ellentétét kell felmutatnunk” – jelentette ki a bíboros.
„Szerintem senki sem képes új világrendet létrehozni csak pénzzel és politikai hatalommal. Úgy gondolom, hogy az úgynevezett önjelölt elitnek nincsenek meg a szellemi és erkölcsi eszközei a világ átformálásához. Csak az anyagi haszon érdekli őket, és ha ezek az emberek a Forbes listáján az első helyen állnak is, az még nem jelenti azt, hogy különleges képesítéssel rendelkeznek a világ irányítására” – foglalta össze gondolatait a bíboros.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: LifeSiteNews
INRI,
minden birodalom összeomlott, amelyik inkább az evilági hatalmára figyelt a 10 parancsolat erkölcsiségének fontossága és fenntartása helyett. A Szentföld/Izrael/Jeruzsálem és a zsidó-és-keresztények Római császárok általi üldözésének megszünte után ca. KR. után 330-tól Európa lett a kereszténység bölcsöje, ahonnan a 10 parancsaolat indult a mindenkiere érvényes erkölcsöt adó világhódító útjára…Közben egy új keresztény szekta a protestantizmus 1517-töl a pápasággal akar(t) leszámolni, mind a mai napig. Minden hatalmi visszaélés ellenére is minden király és császár (politikai államfö) tudta, hogy a 10 parancsolatot nem kerülheti meg…egészen 1640-ig. Az angol, majd a francia forradalamak le akartak a királysággal és egyben a keresztény vallással és a Mo´zesi 10 parancsolattal is számolni…1848-tól a marxizmus / tudományos szocializmus meghírdette, hogy eröszakkal kell a tulajdont felszámolni, az összes királyokat pedig meg kell ölni.. Azonban elöször az egyházakat, mégpedig minen vallások egyházait (zsidó, moszlim, keresztény…stb.) templomrombolásokkal és lelkészek és vallási vezetök, vagy hívek kivégzésével kell végérvényesen megszüntetni…A szovjetúnióban ezt meg is próbálták drákói szigorral több, mint 70 éven keresztül végrehajtani…1920-1989 között…Meg kell mondani, hogy sikertelenül annak ellenére, hogy százezer számra gyilkolták le az egyházi elööjáórokat/híveket és ugyanilyen mértékben rombolták le a templomaikat is…Mivel ekkor sem sikerült még csak ebben az egy országban sem kiírtani a vallásokat/kereszténységet, most a hit és Isten ellenségei új taktikához folyamodnak…Az embereket akarják ki´rtani…illetve számukat olyan “optimális szintre redukálni”, hogy azok általuk irányithatóak maradajanak. Ennek eszközeiként az abortuszt, az öreg-betegek “önkéntes kivégzesét=euthanázia”-t, az azonos nemüek szabad szerelmét=véltelenül se legyen gyerek! és a háborúk szítását akarják (tegyük hozzá látszólag sikeresen) szorgalmazni…Ma már nyíltan a Mózesi 10 parancsoalat teljes elvetését tüzték ki céljuknak, hogy az erkölcsiségét veszettt emberekkel azt tegyenek amit csak akarnak…Ez azonban eddig még senkinek sem sikerült és azután sem fog senkinek sem sikerülni…Az Olsi Mosolygós Madonna és Európa védöszentjei ezt ki fogják imádkozni a mennyei atyánál: Nursiai Szent Benedek. Szent Cirill és Szent Metód, a szlávok apostolai, Szent Brigitta, Sienai Szent Katalin és Szent Edith Stein…