10 éve történt, mégis elevenen él a fájdalom. 2011. január 1-jére virradó éjjelen 21 ember halálát és 79 sérülését okozta egy merénylet Egyiptomban, egy alexandriai kopt templom előtt. Az esemény mélyen megrázta az akkor 20 éves kopt keresztény fiatalembert, Kiro Khalil-t. Nincs szó, amellyel kifejezhető lenne az a borzalom, amelyet a fiatalember átélt. Ő ugyan túlélte a terrorista támadást, de családjának három tagját elvesztette.
A támadás után Kiro Khalil diszkrimináció és halálos fenyegetések áldozatává vált. El kellett hagynia szülőhazáját, és Németországban talált menedéket. De útközben rátalált a boldogság, és nemrégiben megházasodott. Florian Ripka, a Szükséget Szenvedő Egyház (AED) nevű pasztorális karitatív szervezet német irodájának főigazgatója a megbocsátás erejéről, ellenségeink szeretetéről és az üldöztetésnél is erősebb hitről beszélgetett vele.
Ön túlélt egy templommal szemben elkövetett támadást. Mikor volt ez – és mi történt?
Elvesztettem családom legközelebbi tagjait a Szent Márk és Szent Péter templom elleni támadás folyamán (Al-Qidissine templom) szülővárosomban, Alexandriában. Ez 2011. január 1-jét megelőző este történt. A templomban voltunk, hogy hálát adjunk Istennek a lezáruló esztendőért. Hazainduláskor, nem sokkal éjfél után, egy autóba rejtett bomba robbant a templom előtt. 21 ember vesztette életét és több százan megsebesültek. A halottak között volt az édesanyám, a nővérem és az egyik nagynénim. Marina húgom súlyosan megsérült. Őt harmincháromszor kellett megműteni.
Elvesztette hozzátartozóit. Hogyan türtőzteti fájdalmát és dühét, amit az agresszorokkal szemben kellene éreznie?
Gyermekkorom óta gyűlölet és diszkrimináció tárgya vagyok, csak azért mert keresztény vagyok. Gyakran szóban is zaklattak az iskolában, egyszerűen csak Kiro keresztnevem miatt, ami egy hagyományos keresztény keresztnév. Édesanyám gyermekkoromtól fogva arra tanított, hogy szeressem embertársaimat függetlenül attól, hogy hogyan bánnak velünk. «Szeresd felebarátodat, mint önmagadat»: édesanyám beírta szívünkbe ezt a Jézusi parancsot. A támadás után nagyon sokat segített nekem ez fájdalmamban.
Végtére is, a hite az oka, amiért Önt és családját megtámadták. Soha nem kételkedett Istenben?
Egyáltalán nem. Az újévi vigilián 4.000-en gyűltünk össze a templomban. Közülük három családtagom lett vértanú. És bár furcsának tűnik, ahelyett hogy engednék a kétségbeesésnek vagy azt kérdezném önmagamtól, igazságtalan-e Isten, amiért ilyen dolgot megenged, én ezt kegyelemnek tartom.
Nem sikerült azonosítani a támadás elkövetőit, sem a megbízóikat. Mit gondol a merénylőkről?
Szánom a támadás elkövetőit. A szélsőségesek nagyon erős nyomás alatt élnek. Úgy vélik, hogy erőszakos tetteket kell elkövetniük másvallású emberek ellen, mert azok Istennek tetsző cselekedetek. Ezeknek az embereknek vér tapad a kezeikhez. Hogyan élhet ilyen bűntudattal egy személy? Úgy képzelem, ők ugyanúgy szenvednek a támadás következményeitől, mint én.
Ön ma Németországban él. Szabadon megélheti itt a hitét? És mit gondol, milyen kihívások érik az itteni hívőket?
Németországban nagy a szabadság. Természetesnek veszik. Néha úgy érzem, hogy a hit idővel elmúlik, elgyengül. Gyakran előfordul, hogy az egyház különösen olyan helyeken marad eleven, ahol üldöztetésnek van kitéve. Egyiptomban a keresztények meghalnak azért, hogy joguk legyen megélni a hitüket. Itt, Németországban a templomokat bezárják vagy múzeumokká alakítják át. Ez nagyon elszomorít.
Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia.org
