Katolikusok fiatalok egy csoportja tiltakozott az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) LMBTQ miséjén, mire a rendőrség kivezette őket – FRISSÍTVE
Augusztus 3-án a Megtestesült Boldogasszony templomban, számos LMBTQ-identitású hívő vett részt, akik LMBTQ-misére gyűltek össze. A szentmise a Világtalálkozón megtartott LMBTQ-központú rendezvénysorozat része volt, melyet a Szivárvány Katolikusok Globális Hálózata és egy helyi portugál LMBTQ csoport szervezett.
A csak „imádkozás pillanataként” meghirdetett szentmisét eredetileg máshol tartották volna meg. A szervezők azt mondták a sajtónak, hogy a hangos ellenállás miatt az eredeti plébániai gyülekezet félt otthont adni az LMBTQ-misének és a rendezvénysorozatnak.
A fősodratú portugál média és a heterodox katolikus sajtó szerint augusztus 3-án 15 óra körül, pár perccel a meghirdetett mise előtt „ultratradicionalista katolikusok” vonultak be a templomba, tiltakozásképpen az LMBTQ-mise ellen.
Amikor a templomon kívül gyülekező csoport belépett, „egy feloldozó, jóvátételi imát” imádkoztak fennhangon az egyházban létező LMBTQ ideológiából eredő „halálos bűnök” ellen.
A Visao c. portugál lap azt írta, hogy a tüntetés szervezői azt állították, hogy az akció „békés kezdeményezés volt”, amely „nem a meleg közösség ellen irányult”.

„Személy szerint, egyénenként ezekkel az emberekkel kapcsolatban semmi kifogásunk sincs” – mondta Rafael da Silva szervező.
„A mi ellenségünk az maga az ideológia, és az a néhány pap, akik ezt az ideológiát védelmezik azzal szemben, aminek a Katolikus Egyháznak lennie kellene, illetve Isten akaratával szemben.”
Az LMBTQ-mise egyik celebrálója a nyíltan homoszexuális James Alison atya volt, akinek papi életét az egyház szexuális erkölcsről szóló tanításának elutasítása jellemzi. Elmondása szerint a tiltakozók „hosszú mantillát (kendőt) viseltek, és feszületet tartottak kezükben. A szentmise alatt egyre hangosabban beszéltek, hogy zavarják, elfojtsák a papok és a gyülekezet hangját – állt a National Catholic Reporter által közzétett közleményben. A Visao megjegyezte, hogy a mise még nem kezdődött el, amikor a tiltakozók beléptek a templomba.
„Szörnyen sajnáltam ezeket az embereket, akiket a gyűlölet e szörnyű ideológiához vezetett” – mondta Alison a Reporternek. „Egy fura, elidegenedett világban élnek, és nem tűntek boldognak. Elsősorban szomorúságot éreztünk irántuk.”
Azt is hozzá tette, hogy a történtekért nem a tüntetőket hibáztatja. Kijelentette: „Az értelmiségi szerzőket hibáztatom, akik úgy tűnik, hogy vállalják is ezért a felelősséget”.
A tiltakozás nem tartott sokáig. Hamarosan megjelent több, mint 24 portugál rendőr, akik a helyszínen a karhatalom erejével elvezették a tüntetőket.
A Visao szerint a tiltakozókat „rendbontással, ill. istentiszteleti esemény megzavarásával” vádolhatják a portugál hatóságok.
Alison atya azzal érvelt, hogy a tiltakozás annak volt köszönhető, hogy az emberek azt hitték, hogy a prominens LMBTQ-párti jezsuita James Martin atya koncelebrál a szentmisén. A LifeSite beszámolója szerint Martin atya részt vett az Ifjúsági Világtalálkozón, és a lisszaboni jezsuiták központjában beszélt a résztvevőkhöz. Martin atya azonban az augusztus 3-i délutáni szentmise előtt már elutazott. Ez a tény nyomon követhető az atya közösségi oldalain.
Amint a tiltakozásról megjelent a hír, Martin atya felfedte igen szoros kapcsolatát a lisszaboni LMBTQ csoporttal. „Egy LMBTQ katolikus csoport tagjaival vacsoráztam azon az estén, mielőtt elhagytam volna Lisszabont. A csoport tagjai már örömmel várták a másnapi misét” – mondta.
Az eseményre a média képviselői nyomban „ráugrottak”, és kiemeltek néhány gondolatot Ferenc pápának a rendezvényen elmondott beszédéből. A pápa számos alkalommal kifejtette azon meggyőződését, hogy az egyház „mindenkié”, az összegyűlt IVT-résztvevők pedig csatlakoztak a „todos, todos, todos”, azaz „mindenki, mindenki, mindenki” énekléséhez. Augusztus 3-i beszédében Ferenc pápa ezeket mondta:
Mindenki, mindenki, mindenki! Az Egyházban mindenki számára van hely! „Atyám, dehát én egy nyomorult vagyok, nekem is van helyem? Mindenki számára van hely! Most együtt, mindenki, ismételje meg velem a saját nyelvén: Mindenki, mindenki, mindenki! Nem hallom jól: mondjátok újra!! Mindenki, mindenki, mindenki! Ez az Egyház, mindenkinek az édesanyja. Mindenkinek van itt helye. Az Úr nem mutogat ujjal senkire, hanem kitárja karjait. Érdekes: az Úr nem ismeri ezt a mozdulatot (ujjal mutogatás), hanem csak ezt (szélesre tárja karjait). Mindannyiunkat átölel. Megmutatja nekünk Jézust a kereszten, aki szélesre tárta karjait, hogy keresztre feszítsék és meghaljon értünk.
Alison atya maga sem mentes az ellentmondásoktól. Sok éven át a papi cölibátusa alóli feloldásért lobbizott a Vatikánban, azzal érvelve, hogy ő maga az egyház homoszexualitásról szóló tanításának téves elfogadása alapján csatlakozott a papsághoz.
A nyíltan homoszexualitás-párti pap 2010 körül levelet kapott a Kléruskongregációtól, amelyben tájékoztatták az esetleges laicizálásáról, mivel megtagadta az együttműködést a korábbi laicizálási próbálkozásokban.
Ezen a döntésen feldühödve levélben fordult a pápához, és kérte, hogy hagyják figyelmen kívül a Kongregáció döntését. A pápa ezután telefonon felhívta Alisont, és úgy tűnt, elfogadja a homoszexuális papot, mondván:
„Azt akarom, hogy mély belső szabadsággal járj, Jézus szellemét követve. Én pedig neked adom a kulcsok hatalmát. Érted? Neked adom a kulcsok hatalmát.”
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Lifesitenews.com
Frissítés
A cikkben említett 12 tradicionalista katolikus hívő, akik tiltakoztak az Ifjúsági Világtalálkozón szervezett LMBTQ mise ellen, tettükért akár egy év börtönbüntetést is kaphat – adja hírül a LifeSiteNews hírügynökség. „Azzal vádolnak minket, hogy félbeszakítottunk egy istentiszteletet” – mondta Rafael de Silva, a tiltakozás szervezője, aki hozzátette, hogy nem tudták, hogy tiltakozásuk bűncselekményt képez. Nem mise alatt „törtek be” a templomba, hanem a mise kezdete előtt már bent voltak. A portugál titkosszolgálat jelenleg telefonjaikat, üzeneteiket és cselekedeteiket vizsgálja. Egyébként nem hiszi, hogy valóban börtönbe kerülnének, hanem azt gondolja, hogy a rendőrség csupán rá akar ijeszteni az emberekre, hogy megakadályozza az ilyenfajta mozgalom terjedését, és feltehetően megelégszenek egy pénzbüntetéssel.
Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!’
INRI,
A Ferenc pápa, 2023 januárjában világosan elmondta, hogy a homoszexualitás bűn, de nem bűncselekmény. Megj: Büncselekmény=Országonként változó, egy adott országban elkövetett világi-törvényszegés, amely világi-büntetöjogi felelösségrevonással is jár (börtön, pénzbirság stb.)
Ferenc pápa jóváhagyásával a katolikus egyház 2021-ben deklarálta, hogy katolikus pap nem áldhatja meg azonos neműek élettársi kapcsolatát vagy házasságát, mert „Isten nem adhatja áldását bűnre”.
Az egyház ismeri a Föbünök fogalmát is (egyik sem büncselekmény és mégis kizárja az elkövetöt a megszentelö kegyelem állapotából-aki katolikusként abban szeretne élni az el kell fogadja magára nézve kötelezö normának (mert mindent megtehetek, -de nem itt katolikusként-, mert itt a katolikus egyház normáját el kell fogadjam, ha az akarok lenni- vagy más egyespölethez, egyházhoz vagy ideológiához kell akkor átigazoljak, ahol ezt is elfogadják.) Megj: Ez minden önkéntes szervezetben alapszabály!:
Föbünök:
1-kevélység (superbia) – büszkeség, gőg,
2-fösvénység (lat. avaritia, gör. φιλαργυρία/filargüria ) – kapzsiság, zsugoriság,
3-bujaság (luxuria) – érzékiség, (minden házasságon kívüli nemi aktus)
4-irigység (invidia),
5-torkosság (gula) – mohóság, falánkság,
6-harag (ira),
7-a jóra való restség (acedia) – lustaság.
A szentmise azon katolikusok közös eucharisztia ünnepe, akiket ott a bünöktöl való szabadulás vágya és azoktól a jövöben való elhatárolódás szándéka köt össze. A szentmise nem a 7 föbün valamelyikében maradni szándékozók közös “bün-megünneplése”. A mise nem a “fajtánkénti-közös bünöket ünneplök” összejövetele, hanem minden bünös ember elött nyitva áll, akik a bármely büneiktöl az egyház tanításának elfogadásával és segítségével szabadulni akarnak az egyház általi-Isten elötti megigazulás szándékával…Tehát “a jövöben is elkövetni szándékozott bünök köré szervezödött katolikus egyházi csoportok” alapvetöen illegitimek és ellent mondanak a katolikus egyház és a pápaság szándékaink és a Jóteremtö törvényeinek. Ilyen közös bünben élni vágyó ember-csoportok természetesen alakíthatnak saját klubokat, egyleteket, müvésztelepeket, egyházakat maguknak és ott a saját szabályaik szerint élhetnek, de mégegyszer-nem itt a katolikus egyházban-.
“Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért…”
I. Timóteus 2:4-6a
.
“A szent város kapuit nem zárják be soha…
Nem jut oda be sem tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug…”
Jelenések 21:25, 27 (részlet)
.
“Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
Máté ev. 22:14
INRI,
tessék mondani mit csinál ez ügyben a szentatya Ö-eminenciája a Római Ferenc Pápa és az álatal kinevezett illetékes megyéspüspök, nomeg az azáltal kinevezett plebános? Akikinek a dolga (lenne) ilyen “homómiséknek” a katolikus templomokban nem helyet adni…A plebánosok a pápa és katolikus katekizmus követeiként vezetik a plebániát, tehát annak a szándéka szerint kell ott rendet teremtsenek. Ök is ismerik a hét föbün, a halálos bünök és a bocsánatos bünök a Római Katolikus Katekizmusban való meghatározásait. A fenti cikk ezt írja: “A homóatya aki ennek a homómisének egyik celebrálója a nyíltan homoszexuális James Alison atya volt, akinek papi életét a katolikus egyház szexuális erkölcsről szóló tanításának elutasítása jellemzi…2023 Augusztus 3-án a Megtestesült Boldogasszony templomban, számos homo-identitású hívő vett részt, akik homo-misére gyűltek össze. A szentmise a katolikus Világtalálkozón megtartott “homo-központú rendezvénysorozat” része volt, melyet a “Szivárvány Katolikusok Globális Hálózata”—/Megjegyzés: ilyen pápai vagy püspöki diszpozícío´ju (engedelyezett katolikus) “Hálózat” és “homo-központú rendezvénysorozat” nem létezik!/, és egy helyi portugál LMBTKÚ csoport szervezett—> (ilyen létezik, de nem katolikus!). Bocsánat ez az egész olyan abszurd, mintha egy gyémántkereskedésbe (az egyházat szimbilizálom vele gyémántnál is értékesebb tanításaival!) az alaklmazott eladó (a homóatyát sziombiolizálom vele, aki a tulajdonos távollétét kihasználja) behívná korrupt barátait tobzódni az ékszereket magukra aggatni. Amikor pedig bejönnének a tulajdonos barátai a betolakodókat illegális tetteikre figyelmezetetni (ök pedig az egyházhü barátok akik a tulajdonos értékeinek védelmére kelnek), akkor bejön a Rend-Öre (rendör akinek a tulajdonost kell védenie a lopkodóktól) az elviszi azokat akik a tulajdonost és érdekeit jogosan védik…söt a rendörök a korrupt eladó-alkalmazottat (homóatyát) és barátait védik meg a törvényességet követelö gyémántbolttulajdonos barátaival szemben. A bünelkövetö tolvaj lesz akit a rendör még a védelmébe vesz a tulajdonát védökkel szemben. Itt nem arról van szó, hogy valamilyen tulajdonos kizsákmányól valakiket (alkalmazottait), akik jogosan követelnek forradalmi-kártérítést. (Ez a kommonizmus áldozataira nézve jogos is lenne.) Itt arról van szó inkább, hogy valakik a “kultúrális hóbortjukat” ami egyébként hálószobatitok, mert személyes szexuális aktus) másokra akarják eröltetni, hogy azok még dícsérgessék is öket érte “a halálos bünbenmaradsái vágyukat ünneplö szentmisén.” Ami illegális, ellenkezik a Római Katolikus pápai és katolikus telógiai összes elöírással és Isten akaratával. Természetsen ellenkezik a Jótermtö és a zsidó-keresztény teológiai elöírásokkal is, a világ teremtésének kezdete óta. (ez a zsidóknál 5781 év óta áll fenn, nálunk keresztényeknél 2023 éve, mivel csak azóta létezünk keresztényként). Nehány bibliai idézet a témával kapcsolatban (bár sokan akik egyházi embrenek tartják magukat ennek is fittyet hánynak):
Lásd; Szent István társulati katolikus biblia, egyébként egyzik Dr. Norman Lamm rabbi (A Yeshiva University volt rectora) idézeteivel
Lev 18, 22-24
22Ne hálj férfival, úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog. 23Ne hálj együtt semmiféle állattal, attól tisztátalanná válsz. Az asszony se adja oda magát állatnak, hogy vele háljon. Ez undok dolog. 24Ne tegyétek magatokat tisztátalanná semmiféle ilyen tettel. Így szennyezték be magukat azok a népek is, amelyeket elűztem előletek.
Lev 20, 13
13Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.
Embertársaink egy része szeretne egyes Biblia szerinti bűnöket a katolikus tanítás szerinti egyik szentség (házasság) rangjára emelni.
Ez enyhén fogalmazva “fából vaskarika”.
Máté ev. 7:13-14, 21.
“A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta.
Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.
Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát…”
Római levél 12:9
“Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz.”