Jó dolog a katolikus egyház? (IV. rész)

Nekünk lehet nem kérdés hogy jó dolog-e a katolikus egyház, ám vannak olyan embertársaink, akiknek ez bizony nagy fejtörést okoz. Sok ellentmondás, feszültség, tévhit, álhír és bélyegzés lengi körül az egyház megítélését. A következő 5 részes cikksorozat az Egyesült Királyságban zajlott vitán alapszik, melyben a vitát megvitatva a keresztes háborúk, az inkvizíció, a zsidók, a nők szerepe az egyházban, a térítések, Galileó, a molesztálások, a homoszexualitás, az óvszerhasználat, a pápa tévedhetetlensége, a vagyon témaköreit fogjuk egy kicsit alaposabban pontra tenni. Vagy legalábbis megpróbáljuk. A cikk első része itt, a második pedig itt míg a harmadik itt olvasható.

hirdetés

Molesztálások

A gyerekmolesztálást kell ezek után megnéznünk. Itt két dologról kell beszélnünk: arról hogy az egyház miért nem irtotta ki magából hamarabb eme borzalmat, illetve arról a tévhitről, hogy a cölibátus okozza a pedofíliát. Gondoljunk csak bele. Pedofilok mindig is voltak, sajnos mindig is lesznek. Ha egy ilyen személy űzni akarja sötét vágyait, leül gondolkodni: hova menjen, hogy tegye amit akar? Természetesen mehet tanárnak, de mehet papnak, mert ez még jobb, hiszen jobban megbíznak benne. Napjainkban egyébként látjuk, hogy rengeteg tanárról is derülnek ki sötét dolgok. Maradjunk azonban az egyháznál. Amint Ann Widdecombe elmondja, a botrányok kirobbanása körül, még nem volt benne biztos az orvostudomány, hogy pontosan kezelhető vagy nem a pedofília. Ha megnézzük a magyar törvénykönyvet, akkor a pedofília maximum büntetése 10 év szabadságvesztés lehet. A New York Times 2014 október 5-én megjelent cikkében[1] is azt olvashatjuk, hogy a pedofíliával kapcsolatos kutatások nem a legjobban haladnak, mert az állam nem a megelőzésre, hanem a büntetésre fókuszál. Mindezek által ne értse félre a kedves olvasó, óriási tragédia a molesztálások esete az egyházban, ám az egyház lépett ebben az ügyben, és elkezdte e „belső inkvizíciót” az elkövetők ellen. Hála Istennek, hogy elkezdte, és saját magát is elkezdte tisztítani. A jelek szerint történt olyan, hogy amikor papokról kiderült, hogy pedofilok, akkor a püspökök ahelyett, hogy kirúgják őket, inkább elhelyezték őket. Hogy ez mennyiben igaz vagy sem, nem lehet teljesen tudni, az azonban kikövetkeztethető, hogy nem vették elég komolyan a kérdést. De látszólag a törvénykezés sem tudja pontosan miként kezelje eme borzalmas elkövetőket. Egy szó, mint száz: igen, történtek tévedések az ügyek kezelésében, és szerencsére Ferenc pápa meghirdette a zéró toleranciát ebben az ügyben.

A cölibátus nem okozója a pedofíliának. Ha ez igaz lenne, akkor a pápától a helyi plébánosig mindenkinek pedofilnak kéne lennie. Ez azonban nem így van. Igazából ez az érv arra szolgál, hogy bizonyítsa: a papi nőtlenség idejét múlt dolog. Érdekes ez is, miként a nők érdekeinek védelme az egyházban. Amikor valaki vállalja a papságot, akkor tudja, és fogadalmat is tesz: nem nősül meg, lemond a szexuális életének gyakorlásáról. Miért? A tévhit szerint azért, mert az egyház meg akarta tartani a vagyonát, és ezért vezették be. Érdemes lenne utánajárni egy picit annak, hogy mit mond Szent Pál. Nagyon ajánlja a cölibátust, mert aki házas, az nem az Isten dolgaira figyel, hanem házastársára. Ez normális is. Krisztus is lemondott a szexualitásáról, hogy teljességében tudja életével véghezvinni az Atya akaratát. A cölibátust nem támadni kell, aki nem akarja vállalni, senki sem kötelez rá. Bárki, aki közelebbről ismer papokat és ők gyakorolják mélyen a cölibátust, tudják, hogy ez egy óriási ajándék a részükről, amit értünk hívekért tesznek. Azt az energiát, amelyet saját családjuk érdekében használnak fel, az Istenkapcsolatuk érdekében használnak fel. Egy családos embernek nincs ideje napi több órát elmélkedni azon, hogy miként a legjobb élni, de ha elmegy egy paphoz, vagy szerzeteshez, akkor megkaphatja készen a választ. Ugyanolyan ez, mint hogy nem mindenkinek van autógyára, ezért ha autót akarunk, elmegyünk és vásárolunk a gyártótól. Tehát a papi nőtlenség esetében nem azokra kell hallgatni, akik nem ismerik mélyen az okait és hasznát. Azokat kell megkérdezni, akik benne vannak. Az egyház egyébként megváltoztathatja ezt, amennyiben akarja. Érdekes egyébként, hogy a modern világunk, amely annyira természetesnek tartja a kapcsolatokat és válásokat, olyan nagyon tud harcolni a papok házasságáért, de erről ne többet.

A homoszexualitás

A következőt mondja az egyház katekizmusa:

„A homoszexualitás olyan férfiak vagy nők közötti viszony, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. A századok folyamán és különböző kultúrákban nagyon eltérő formákat öltött. Pszichikai eredete nagyrészt föltáratlan. A hagyomány a Szentírásra támaszkodva — mely úgy mutatja be a homoszexuális kapcsolatokat, mint súlyos eltévelyedéseket — mindig vallotta, hogy “a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek”. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”

Rögtön hozzáteszik (!):

„Nem elhanyagolható azon férfiak és nők száma, kiknek homoszexuális hajlama nagyon mélyen gyökerezik. E hajlam, mely objektíve rendetlen, többségük számára próbatétet jelent. Tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Az ilyen személyek arra hivatottak, hogy valósítsák meg életükben Isten akaratát, és amennyiben keresztények, egyesítsék az Úr keresztáldozatával az állapotukból adódó esetleges nehézségeket.”

Úgy érzem, ez merőben más, mint amit Fry kiérezni enged szavaiból. Az egyház nem ítéli el a homoszexuálisokat, pusztán annyit mond, hogy objektíve rendetlen. De álljunk meg egy picit. Ki mit ért az elítélni szó alatt? Érdekes módon ez a kis szó is okozza, hogy sokan elfordulnak a katolikus egyháztól. Elítélni valamit azt jelenti, hogy rossznak tekinteni, illetve a vallásos nyelvezetben azt jelenti, hogy akit elítélnek, az a pokolba jut amennyiben nem hagy fel cselekedeteivel. A mindennapi nyelvhasználatban azt jelenti, hogy valakit olyannak tartani, aki nem ember, embertelen, állati, méltatlan bármire is. Gyakorta történik meg, hogy egy homoszexuális próbál az egyházhoz közeledni, de beleütközik egy hívő katolikusba, aki nem mélyen ismerve a hitét, egy ilyen személyt megaláz állapota miatt, majd ebből az következik, hogy a jövevény örökre elfordul, mondván: ha ezek ilyenek, akkor nekem nincs itt helyem. Pedig az az adott személy nem a katolikus hitet képviselte ott, nem is a Krisztusi szeretetet. Tehát az egyház voltaképpen megállapítja, hogy a homoszexualitás nem természetes állapot, de ez nem jelenti azt, hogy az ilyen egyéneket bármi módon meg kell alázni.

Az óvszerhasználatról

Sokan mondják: az egyház ne akarjon befurakodni a hálószobámba. Jogos kijelentés. De nem hasznos ennyivel lezárni. Ki az, aki azt várja az egyháztól, hogy mondja a következőt: kedves asszonyok és férfiak, nyugodtan használjátok ki egymást, csak használjatok óvszert. Miért mondom ezt? Hitchens és Fry elmondása szerint az óvszer megoldja a betegségek problémáját. Egyébként kutatások alapján bizonyítható, hogy nem jelent garanciát az óvszer. Az egyház azonban azt mondja, hogy a szexualitás az egy intim dolog, amelyet nem osztunk meg mindenkivel, hanem csak a házastársunkkal. Nos, van akinek ez nem tetszik. Azonban sokan szenvednek attól, hogy egyik párkapcsolatból a másikba ugrálnak, és valamiféle inflációját érzik a szexuális együttlétnek. Az egyház, bár sokakat meglephet, úgy tekint az emberre, mint egy legfőbb érték. Ezzel egyetemben úgy tartja, hogy ezt az értéket nem szabad értéktelenné tenni azzal, hogy egyik kapcsolatból a másikba szaladva megüresedünk. Alapvető kritika, hogy modern korunkban miért várja el az egyház ugyanazt, mint 200 évvel ezelőtt? Akkor én is kérdezhetem, hogy sokan miért várják el az egyháztól, hogy 200 évvel ezelőtt olyan szinten legyen, mint ma, amikor az elkövetett hibákról gondolkodunk. De visszatérve: azért várja el az egyház ugyanazt, mert ugyanúgy működünk. A szexuális aktus, amely nem teljesen átadó szeretet keretei között történik (tehát házasság), előbb utóbb fájdalommal jár együtt. Aki nem hiszi, kérdezzen meg olyan embereket, akik nagyon szeretnék vissza a szüzességüket. E ponton felhívnám a figyelmet, az egyház tanítása és a társadalmi folyamatok problémájára: nyugaton egyre jellemzőbb, hogy 30 éves korban házasodunk meg. Antropológiailag nem annyira helyes dolog ez, hiszen ez egy körülbelül 15 éves önmegtartóztatást igényel, amely valóban nehézkes (itt nem ellentmondok a cölibátusnak, mert ott születik egy elköteleződés, azt tehát más). 50 évvel ezelőtt még természetes volt megházasodni a 20-as éveink első felében, ami meglehetősen könnyítette az igaz kivárásának nehézségeit. Modern korunkban azonban rettegünk az elköteleződéstől, ezért 30 évet várunk általában, ha nem többet. Nos tehát, az egyház azt mondja, hogy az óvszerhasználat nem megoldás, nemcsak azért mert semmi garanciát nem biztosít, hanem azért is, mert ezzel elzárná a születendő élet lehetőségét. Hiszen az egyház szemében egy cselekvés akkor helyes, ha az az élet felé visz. Nagyon más tehát, mint azt a tévhit híreszteli.

Cikkünket folytatjuk.

[1][1] https://www.nytimes.com/2014/10/06/opinion/pedophilia-a-disorder-not-a-crime.html