a papa tevedhetetlensege

Jó dolog a katolikus egyház? (V. rész)

Nekünk lehet nem kérdés hogy jó dolog-e a katolikus egyház, ám vannak olyan embertársaink, akiknek ez bizony nagy fejtörést okoz. Sok ellentmondás, feszültség, tévhit, álhír és bélyegzés lengi körül az egyház megítélését. A következő 5 részes cikksorozat az Egyesült Királyságban zajlott vitán alapszik, melyben a vitát megvitatva a keresztes háborúk, az inkvizíció, a zsidók, a nők szerepe az egyházban, a térítések, Galileó, a molesztálások, a homoszexualitás, az óvszerhasználat, a pápa tévedhetetlensége, a vagyon témaköreit fogjuk egy kicsit alaposabban pontra tenni. Vagy legalábbis megpróbáljuk. A cikk első része itt, a második itt, a harmadik itt és a negyedik itt olvasható.

Pápa tévedhetetlensége

Még nézzük meg a pápa tévedhetetlenségének a tételét. Ezt úgy támadják sokan, mint Napóleont Waterloonál. Sokan úgy vélik, nagyon helytelenül, hogy ez a tévedhetetlenség mindenre vonatkozik, minden egyes mozdulatára a pápának. Nézzük, mit mond a katekizmus:

 “A római Pápa, a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a hitben, hit vagy erkölcs kérdésében végérvényes tételt hirdet ki (…). Az Egyháznak ígért tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is, amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb Tanítóhivatalt”, főként egyetemes zsinaton. Amikor az Egyház legfőbb Tanítóhivatala segítségével “a hit tárgyául” valamit “mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot” és mint Krisztus tanítását előad, a hívőknek “az ilyen határozatokat hívő engedelmességgel kell fogadniuk”. E tévedhetetlenség “arra a körre terjed ki, ami az isteni kinyilatkoztatás letéteménye”.

Ez tehát azt mondja ki, hogy amikor a pápa hivatalából szól, akkor tévedhetetlen. Másként, ha egy kérdésben döntött, akkor azt nem kérdőjelezik. Felmerül a kritika, hogy ez miféle diktatórikus rendszer. Meg kell magyaráznunk egy dolgot azonban ennek kapcsán. A szentek életében is láthatjuk, hogy mindig is engedelmeskedtek a felettesnek, és végső soron a pápának. Miért? Mert egyikük sem tudta elhinni a hatalmas és szerető Istenről, hogy miután egyszülött Fia felmegy a mennybe, egyedül hagy minket. A szentekben mindig azt az alapvető hitet látjuk, hogy ha a felettesnek nincs is igaza, akkor majd Isten kijavítja őket, ha meg később kiderül, hogy igaza volt a felettesnek, akkor nagyobb értelme volt az engedelmességnek. Nos, meglepő, de az egyház nem egy demokratikus intézmény, nem is lehet. Jézus nem egy házelnök volt, aki a 12 tagú bizottsággal megszavaztatta, hogy mi a szeretet, mi az alázat, milyen a mennyek országa, milyen az igazság, az út és az élet, hanem Ő kinyilatkoztatta. Az egyház alapvető hite tehát, hogy Krisztus mielőtt a mennybe ment, előtte megbízta Pétert, aki a szentlélek segítségével elkezdte az alakuló egyház vezetését. Aztán ezt a stafétát tőle napjainkig mindig átadták. Hiszi az egyház, hogy a hatalmas Isten nem hagyja magára az emberiséget, hanem mindig vigyáz arra, hogy Szent Péter utódja ne tévedjen: így születik a tévedhetetlenség a tanítások kérdésében. Tehát a pápa tévedhet, de mikor Péter utódjaként szól, akkor nem. Ha megnézzük, akkor láthatjuk, hogy nem mindennap teszi ezt, és hihetetlenül megfontoltan.

vatikani muzeum belulrol
Forrás: Best Tour In Italy

A vagyon

Végül utolsó problémánk: miért nem adományozza el az egyház a vagyonát? Dávid Katalin munkáiban olvashatunk arról, hogy korunk egy szimbólum vesztett valóság. Régen természetes volt, hogy valaki, amikor besétál a templomba, akkor értette a jeleket, a szentek kezében tartott tárgyak jelentőségét stb. Mikor az egyház gazdagságára gondolunk, akkor a Vatikán jelenik meg előttünk, a maga monumentális épületeivel. Fontos tudni, hogy az arany, festmények, minden tulajdonképpen Isten dicsőségét hivatottak elmesélni és szimbolizálni. Az egyház legfőbb vagyona a művészeti alkotásokban van, amely tulajdonképpen egyfajta nyelvnek értékelhetünk, amely az evangélium nagyságát hivatott kiemelni a mindennapokból. Olyan ez, mint amikor egy esküvőre nem megyünk farmernadrágban és pólóban, mert az tiszteletlen lenne. A múltban egyértelmű volt, hogy Istennek nem a rosszat adjuk, nem a disznóólat szenteljük fel, hanem templomot építünk, amelyben az anyaghasználattal is megtiszteljük Istent.  Gondoljunk csak bele, valójában ezt az államok irányába is megfogalmazhatnánk: miért nem adják el a parlamenteket, és például fektetik bele az egészségügybe? El tudjuk képzelni, hogy a nemzet katedrálisát, a Duna parton álló parlamentet eladjuk a Kínaiaknak, és ebből pár kórházat építünk?

Azt sem felejtjük el, hogy volt, amikor az egyház visszaélt hatalmas vagyonával, és nem segített ott ahol kellett. Azonban láttuk mit mondott Onaiyekan bíboros. Még egy dolog: pontosan az egyház ellenségei azok, akik nagyon várnák, hogy szétossza vagyonát, mert ha anyagias világunkban ez megtörténik, ahogyan a kedves olvasó is gondolhatja, nem fogja már senki sem komolyan venni az egyházat, és akkor nem lesz Taiwani nagykövetsége a szentszéknek, nem lesz lehetősége pénzt pumpálni a jótékonysági szervezeteibe, intézményeibe, oktatásába stb.

 

Összefoglalás

Végezetül még megjegyezném az irgalmat. Amikor az egyházról beszélünk, nem érdemes szigorúbbnak lenni Istennél. Mint tudjuk, Saul keresztényeket gyilkolt, majd Pál lett belőle, aki rengeteget tett az egyházért: így lett a gyilkosból Szent Pál. Jézus látta, hogy ebből az emberből, aki igencsak bűnös, ki fogja hozni a legjobbat. Amikor tehát az egyházat kritizáljuk hívőként, lennie kell bennünk annyi alázat, hogy elismerjük: ha én odakerülnék, biztosan követnék el hibákat. Ezen írással nem tagadni szeretném az egyház bűneit, hanem megértetni: nem érdemes az egyházat elítélni és elhagyni, érdemesebb megismerni történetét, gondolkodását és útját. Csak ennek utána lehet helyesen megítélni milyenségét. Sokan vannak, akik azt mondják: én hiszek Istenben, de nem az egyházban. Ez voltaképpen olyan, mintha azt mondanánk: én sportoló vagyok, de nem járok edzésre, nem hiszek az edzésben. Az egyház alapvető hivatása a szentségek és az evangélium kiszolgáltatása. Minden ember téved, és nem a papért, és nem a pápáért veszünk részt a helyi egyházi közösségünkben illetve a misén. Szükség van egyfajta nagyvonalúságra bennünk hívekben, hogy Krisztus követése érdekében megbocsájtsunk.                

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük