Jó dolog a katolikus egyház? (III. rész)

Nekünk lehet nem kérdés hogy jó dolog-e a katolikus egyház, ám vannak olyan embertársaink, akiknek ez bizony nagy fejtörést okoz. Sok ellentmondás, feszültség, tévhit, álhír és bélyegzés lengi körül az egyház megítélését. A következő 5 részes cikksorozat az Egyesült Királyságban zajlott vitán alapszik, melyben a vitát megvitatva a keresztes háborúk, az inkvizíció, a zsidók, a nők szerepe az egyházban, a térítések, Galileó, a molesztálások, a homoszexualitás, az óvszerhasználat, a pápa tévedhetetlensége, a vagyon témaköreit fogjuk egy kicsit alaposabban pontra tenni. Vagy legalábbis megpróbáljuk. A cikk első része itt, a második pedig itt olvasható.

hirdetés

Nők az egyházban

Nézzük a nők diszkriminálását az egyházban. Míg idáig arról beszéltünk, hogy a jelen állapotának visszavetítése a múltba nem hoz sok jót, úgy azt is tudnunk kell, hogy létezik a jelenség, amelyben a társadalom zajló folyamatait, belevetítik az egyházba. Eszerint sokak számára érthetetlen és sértő, hogy nem szentelik a nőket pappá. A jelen korunkban elkezdődött a folyamat és mozgalom, melyben a nőket igyekeznek teljesen egyenlővé tenni a férfiakkal. Ez főként a hatalmi struktúrákban érvényes, de jellemző minden területen, hogy bármiféle nemi megkülönböztetésnek véget kell vetni: katonaság, rendőrség, tűzoltóság, politika, oktatás, egészségügy stb. Ugyanezt várnák el sokan az egyháztól is, melynek legfőbb szimbóluma a női papság lenne, hiszen ha megtörténhet a nők felszentelése, akkor ugyanolyan hatalommal bírhatnak akár egy férfi pap. Érdekes módon, akik kritizálják emiatt az egyházat, nem feltétlenül utánajárás után teszik, hanem sokkal inkább „örökölt kivetnivaló” számukra. Mit értek ezalatt? Bárki, aki mélyen utánajár, hogy miért nem lehetséges a női papság, az minden bizonnyal megérti, hogy ezt nem lehet a női jogok sérelmeként értelmezni. Az előzőkben láthattuk, hogy Ann Widdecombe miként nyilatkozott a kérdésről. Ahogyan mondja, teológiai lehetetlenség a női papság. Lehetetlenség, hiszen a pap személye Krisztust hivatott képviselni. Krisztus, furcsa vagy sem, férfi volt. Emellett a tanítványok között sem volt nő. Ellenben a Szűzanyára szeretném felhívni a figyelmet. Furcsa azt az egyházat vádolni nőgyűlölettel, amelyben jóval modern világunk előtt olyan tiszteletnek örvendhetett egy nő, amelyet akkoriban a szekuláris világ nem adott meg nekik. Még nem is beszéltünk a rengeteg női szentről, akiket a 2000 év folyamán kapott az egyház és mélyen tisztelt.

Véleményem szerint, aki nem érti a kérdést, nyugodtan szánjon annyi időt, hogy elmenjen egy női szerzetesrendbe, és érdeklődje meg tőlük (hiszen ők a legérintettebbek), hogy akarnak-e papok lenni? Hiszen nagyon érdekes a jelenség: bár sokan nem hisznek és nem is ismerik az egyház tanítását, történetét stb. eszeveszetten tudnak harcolni (kívülről) a női papság érdekében. Vannak ugyan nők, akik azt mondják, hogy miért mondja meg más nekik, hogy lehetnek, vagy sem papok? Ez a dolog köztük és Isten között dől el, nemde? Modern korunkban jellemző, hogy a lázadás a válasz minden olyan kérdésben, amikor valójában mélyen kellene megvizsgálni a dolgokat. Mások azt kérdezik: Hol írja a szentírásban, hogy nem lehet egy nő pap? Pál egyértelmű útmutatást ad ebben egyébként. De a logikai problémát felvillantanám: hol írja a szentírásban, hogy a papokat és lelkészeket teológiára kell küldeni? Hol írja az evangéliumokban, hogy legyen nő pap? Hol írja a szentírás, hogy legyen a papoknak személyi azonossági igazolványa? Az egyháznak van egy hagyománya, amely egyben útmutatást ad a kérdések kezelésében. A szentírást nem lehet kontextusból kiragadva értelmezni, oda kell egy hagyomány is, amely értelmet ad a szövegnek. Miért is? A szentírás nyelvben maradt ránk. A tudomány szerint 30 évente lehet tapasztalni jelentősebb eltéréseket a nyelvhasználatban: azaz egyes szavak kicserélődnek, új értelmet nyernek. Ha tehát a szentírást elkezdjük értelmezni, mint ha egy ma írott szöveg lenne, akkor abból óriási félreértelmezések lennének. Íme egy példa: „Talpra magyar, hí a haza!” Petőfi Nemzeti dalában a hí szó régies formája a hív szavunknak. Biztos? Valójában nem. Bár most így érzékeljük, akkoriban a hí éppenséggel újdonságnak számított. Ez csak egy szó, és nem 2000 év körüli szövegről beszélünk. Ügyelni érdemes tehát.

Térítések

Nézzük a dél amerikai őslakosság erőszakos megtérítésének a kérdését. A spanyolok és portugálok igyekeztek kiépíteni birodalmukat, miután feltalálta Kolumbusz Amerikát. A két állam, elkezdte a dél-amerikai lakosság áttérítését saját államvallására, a katolicizmusra. Ezt olyan módon tette, hogy bizony nem mindenki önszántából tért át. Sokakat megöltek. Az egyház misszionáriusokat küldött oda és ezáltal bűnrészessé vált. Ám voltak olyan esetek, hogy például a Jezsuiták védték meg az őslakosságot attól, hogy elvigyék őket rabszolgának. Azonban itt is fontos: nem szabad mai világszemlélettel visszatekinteni. Északabbra találjuk az Egyesült Államokat, ahol nagymértékben folyt az indiánok kiirtása, és ebben az akkori protestáns gondolkodás is közrejátszott. A felsősséget nem annyira az egyházban érdemes tehát keresni, hanem a kor gondolkodásában és az egyének felelősségében. Mondjuk ezt azért, mert vannak esetek ahol, mint fentebb írtuk, a Jezsuiták például védelmezték az őslakósokat a gyarmatosítóktól (lásd az 1986-os A misszió c. filmet.) Olyannyira, hogy egy időre kiűzték őket Dél-Amerikából emiatt. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a guadalupei Szűzanya történetéről, amely folytán nem erőszakkal, hanem akaratlagosan tértek át helyi lakósok.

Az afrikai rabszolga kereskedésről szintén elmondhatjuk, hogy komplex téma, ahol megtaláljuk a katolikus és protestáns, tehát az egész európai civilizáció felelősségét. Ne feledjük el, hogy az egyház emberekből áll, tehát az emberek erkölcsi fejlődésének mértékében tudja befogadni az evangélium üzenetét. Tehát, igen, a katolikus egyház ellenezhette volna első perctől hivatalosan a rabszolgaságot és kereskedést, azonban nem tette. Akkoriban ez nem is tűnhetett olyan borzasztónak. Gondoljunk bele: eddigi világtörténelem során sokkal több ideig volt természetes a rabszolgaság, mint a jelen korunk állapota. A szentírásban azt olvashatjuk Szent Pál elmondásában, hogy a szolgákat emberként, tisztelettel és szeretettel kell kezelni, de nem beszél arról, hogy ideje felszabadítani őket. Írásaiból az érezhető, hogy rövidesen véget érni gondolta ezt az állapotot. Az egyház története folyamán tehát, találunk időszakokat mikor a szolgák elleni túlkapásokat igyekezett megállítani, de találunk időszakokat, amikor a túlkapásokat maga követte el. Az tény, hogy modern korunkban az egyház hivatalosan elítéli a rabszolgaságot. A nyugati világ lassan megérett arra, hogy belássa: a rabszolgaság nem normalitás. El fog jönni egy idő, amikor belátjuk azt is, hogy a kínai áruk fogyasztása sem etikus, hiszen ott egy modern rabszolgaság folyik, azonban erről még egyelőre hallgat a nyugati világ, mert nem érné meg neki pénzügyileg. Ha azonban majd Kína nagyon erős lesz, és emberi jogokra hivatkozva befejezi a nyugati világ a kereskedelmet, akkor meg fogják vádolni az egyházat, hogy miért nem emelt szót ez ellen sokkal hamarabb. Egyébként gyakran történt ez így. Mi a válaszunk erre? Az egyház napjainkban is ügyelnie kell, hogy olyat ne tegyen, amelyben egymás ellen uszítja az embereket. Kínában a katolikusok üldözöttek, de ugyanakkor napjainkban a Vatikán az egyike azon kevés országnak, amelyek diplomáciai kapcsolatot tartanak fent Taiwannal (érdemes ennek utánanézni). Kína úgy tartja, hogy aki Taiwant elismeri, az ellenség. Európából senki más nem ismeri el a szigetországot, és az USA sem. Tehát ezért mondjuk, hogy amikor a katolikus egyház múltbeli cselekedeteit értelmezzük, akkor érdemes nagyon mélyen tanulmányozni a kérdéseket. Az egyház sokszor helyileg értelmezhetetlen dolgokat kell tegyen, hogy világszinten az üldözötteket, szegényeket, kirekesztetteket segítse.

Galileónak igaza volt

 Ez nem is kérdés. De természetesen, mint eddig minden történetünk, ez is sokkal komplexebb. 1610-ben már sokan mondták, hogy a föld a nap körül forog. Kopernikusz már 1543-ban kiadta erről híres munkáját. Galileónak igaza volt ugyan, de tökéletes tudományos bizonyítéka erről nem volt, és elkezdte megkérdőjelezni a szentírást. Átvitte teológiai síkra is a kérdést. Ennek okáért felkérték Bellarmin Róbert jezsuita bíborost, hogy foglalkozzon az üggyel: írt Galileónak egy levelet. Ebben felhívta figyelmét arra, hogy konkrét tudományos bizonyítékot nem tud felmutatni. Hiszen nem tudott felmutatni Arisztotelész által felvázolt parallaxist (a csillagok egymáshoz viszonyított változása különböző irányokból nézve, ilyet egyébként csak 1838-ban találtak). Ugyanakkor Galileo azt is állította, hogy a nap forgása a föld körül az egy tökéletes kör, nem pedig ellipszis, annak ellenére, hogy Kepler munkája ezt bizonyította. Visszatérve a levélre, ezért írta azt Galileónak, hogy amennyiben erre talál tudományos bizonyítékot, akkor valóban szükséges átértelmezni néhány dolgot az írásokban. Ameddig tehát nem tud ilyet felmutatni, jobb, ha csendben marad. Galileo nem maradt csendben. Úgy hiszem más kép ez, mint amiről sokan tudnak. Galileót nem végezték ki, nem kínozták. A per alatt luxus lakosztályt kapott, majd később házi őrizetben élt. Itt tudta előteremteni elméletének alapjait. Nem szabad levegőből kapott érvek alapján konklúziókat levonni a múltról tehát.

Cikkünk folytatódik!