Isten minden nemzet és minden nép számára békét kíván – Leó pápa beszéde a konzisztórium lezárásakor

Leó pápa szombaton este a vatikáni szinódusi aulában lezárta a június 26-27-én megrendezett rendkívüli bíborosi konzisztóriumot. A Szentatya első gondolatait a heves földrengés által sújtott Venezuela lakosságához intézte, majd beszédét prófétai békefelhívással zárta: „Nem az erőszaké lesz az utolsó szó!”

A kétnapos rendkívüli konzisztóriumon a világ minden tájáról érkezett 178 választó és nem választó bíboros vett részt. A bíborosok, közöttük Német László SVD bíboros, belgrádi érsek, négy ülésen elmélkedtek, imádkoztak és osztották meg gondolataikat. Az utolsó, szombat délutáni ülésen a bíborosok kötetlen beszélgetést folytattak a Szentatyával. A vártnál hosszabb ideig tartó eszmecserét követően XIV. Leó pápa beszédével lezárta a két napig tartó találkozót, amely a januári rendkívüli konzisztórium után a második állomása volt a jövőre folytatódó útnak, amelynek időpontját a Szentatya az év vége felé határozza meg. A konzisztóriumról megállapította, hogy értékes pillanat volt, de az egyház életében nem maradhat elszigetelt esemény.

Beszéde elején Leó pápa mindenekelőtt az egész Bíborosi Kollégium nevében együttérzését fejezte ki a heves földrengés által sújtott venezuelai lakosságnak. Mindannyian imádkoznak az áldozatokért, családjaikért és mindazokért, akik e tragédia következményei miatt szenvednek. A pápa az Úrra bízta a mentési munkálatokban résztvevőket, és kérte, hogy a nemzetközi közösség szolidaritása ne csökkenjen e kedves nemzet iránt.

Leó pápa hálát adott az elmúlt napokért, megköszönve a bíborosoknak, hogy a szabadság, a testvériség és az egyházi érzék lelkületével vettek részt a munkában. Együtt keresték az Úr akaratát, azzal a meggyőződéssel, hogy Krisztus továbbra is működik egyházában: „Ő az, aki előttünk jár, összegyűjt minket, testvéreinken keresztül szól hozzánk, és elvezet minket a küldetésben” – mondta XIV. Leó pápa, hangsúlyozva, hogy számára a remény forrása volt látni azt, hogy a különböző helyi egyházakból, kultúrákból és helyzetekből érkező bíborosok meghallgatják egymást, és együtt keresik azt, ami leginkább szolgálja az Evangéliumot.

A Szentatya felidézte, hogy a konzisztóriumot az Irgalmas Szamaritánus példaképével kezdték, aki megáll sebzett testvére mellett, mélyen meghatódik, és gondoskodik róla. Záróbeszédben a pápa az emmauszi tanítványok evangéliumi képével vett búcsút a bíborosoktól. Őket is szomorúság és csalódás kíséri, de az Úr útitársukká válik, meghallgatja kérdéseiket, lángra lobbantja szívüket, és átalakítja útjukat. Az elmúlt napokban a bíborosok is együtt jártak, meghallgatták egymást, és az Úr, újra felgyújtva a reményt szívükben, most visszaküldi őket közösségeikbe, hogy új szemlélettel haladjanak előre.

A szinodalitás kérdésére vonatkozóan a pápa megállapította, hogy nem elsősorban a döntési jog meghatározásáról van szó, hanem arról, hogy „Hogyan őrizzük meg együtt azt az ajándékot, amelyet az Úr az egyházára bízott?”. Amikor ez a kérdés kerül a megkülönböztetés középpontjába, akkor a hatalom, a közös felelősség és a döntéshozatal kérdései is megkapják a nekik járó helyet, a küldetés és az evangélium iránti közös hűség fényében. A pápa arra kérte a bíborosokat, hogy meggyőződéssel kísérjék ezt az utat helyi egyházaikban, mindenkit bátorítva a részvételre, hogy egyházaink egyre inkább növekedjenek az evangéliumi életmódban.

Utalással Mario Grech bíboros, szinódusi főtitkár szavaira, a pápa rámutatott, hogy a szinodalitás nem csupán ülések sorozata, vagy egy munkamódszer, hanem egy lelki stílus, amely a találkozásból születik, a meghallgatásban növekedik, és a megkülönböztetésben érlelődik. A találkozóknak nem a száma, hanem evangéliumi minősége az alapvető. Amikor alázattal teret hagynak a Szentléleknek, akkor a beszélgetések a megtérés helyszínévé válnak, ahol együtt növekedünk az Úr iránti hűségben.

A pápa utalt a témákra, amelyeket az elmúlt két nap ülésein a bíborosok érintettek. Ezek közül a következőket emelte ki: a háborúk, az erőszak, a szegénység, az igazságtalanságok által okozott szenvedések, továbbá a magány, a kapcsolatok válsága, a reménytelenség. A Szentatyára különösen nagy hatást gyakorolt, ahogyan a bíborosok, felfedve korunk egyik legmélyebb sebét, a fiatalokról beszéltek, akik szenvedésükben olykor eljutnak az öngyilkossághoz vezető végső kétségbeesésig. A Szentlélek működését felismerve hallgassák meg őket és családjaikat, ez egy olyan út, amelyen az Úr továbbra is megtéríti az Egyházat.

Ahol a családot támogatják és kísérik, ott a kapcsolatok, a szolidaritás és a remény iskolája virágzik; ahol viszont megsérül vagy elszigetelődik, az egész társadalom viseli ennek következményeit. Októberben a keleti egyházak vezetőivel és a püspöki konferenciák elnökeivel megrendezett találkozón értékelik majd a tíz évvel ezelőtt megjelent „Amoris laetitia” k. apostoli buzdítás óta megtett lépéseket, néhány család részvételével, akik megosztják tapasztalataikat.

A világ sebeiről szólva a pápa a béke és a háború kérdését is érintette, amely szintén a szívben dől el. A háború bennünk születik meg, amikor a gyanakvás felváltja a bizalmat, a félelem a reményt, de ugyancsak szívünkben szól hozzánk továbbra is Krisztus és megtérít bennünket. Egy megbékült szívből fegyvertelen szavak, új kapcsolatok és olyan béke születhet, amely képes eljutni a népekig is.

A második ülésszakról szólva Leó pápa megállapította, hogy a bíborosok nagyon világosan megértették a Magnifica humanitas enciklika egyik alapgondolatát: a háború nem csupán az államok közötti konfliktus. Sokkal korábban keletkezik, egy olyan hatalmi kultúrából, amely áthatja gondolkodásmódunkat, kapcsolataink megélését, a hatalom gyakorlását, valamint a gazdaság, a technológia és még a vallás használatát is. Ha ez a válság gyökere, akkor a válasz az együttműködés és a párbeszéd kultúrájának újjáépítése, amely képes új erőt adni a multilateralizmusnak is, hogy a népek újra együtt keressék az egész emberi család közös javát.

Ezen az úton elengedhetetlen a közéletben aktív világi hívők hozzájárulása: szükségük van az egyházi közösség közelségére és támogatására ahhoz, hogy megélhessék a „politikai szeretetet”. Maga az együttműködés kultúrája is az ökumenikus és vallások közötti párbeszéd révén fejlődik, amely nem gyengíti keresztény identitásunkat, hanem képessé teszi arra, hogy együtt szolgáljuk a közjót és a békét – fejtette ki beszédében Leó pápa.

A sokféle erőszakkal szembeni erőszakmentes válasz kérdése, amely Jézus cselekvésének szemlélődéséből fakad, nem a konfliktus elkerülését jelenti. Nem mond le az igazságról, de nem hajlandó a másikat ellenséggé tenni: azzal kezdődik, hogy saját magunkat fegyverezzük le. Ez tárja fel Húsvét logikáját, amelyben a szeretet erősebbnek bizonyul a gyűlöletnél, és a megbocsátás megtöri a bosszú ördögi körét. Ez a Keresztre feszített és Feltámadt Jézus ereje: egy olyan erő, amely nem pusztítja el az ellenséget, hanem lehetővé teszi, hogy újra testvérként tekintsünk rá. Több csoport is hangsúlyozta ehhez kapcsolódva, hogy célszerű tovább mélyíteni a jogos önvédelem témáját, figyelembe véve a szükséges teológiai és lelkipásztori szempontokat.

A megbeszéléseken az a kívánság is elhangzott, hogy az egyház társadalmi tanítása egyre inkább váljon közösségeink élő örökségévé, amely arra neveli az egyházat, hogy evangéliumi módon élje meg a valóságot és felelősségteljesen irányítsa cselekedeteit. A témák között a pápa felsorolta a közjó kérdését is, amelyről megállapították, hogy egy olyan valóság, amelyet együtt kell újra felfedeznünk. Az egyház, Krisztusban gyökerezve arra kapott meghívást, hogy megőrizze a találkozás és párbeszéd helyeit, ahol a közjó megújult kultúrája kialakulhat, amely felismeri minden ember sérthetetlen méltóságát, a mindenkire vonatkozó kölcsönös felelősséget, a szegényekben meglátja Isten reményének főszereplőit.

Az egyháznak a mai világban betöltött felelősségéhez kapcsolódik a tanúságtétel, a lelkiismeret formálása, valamint a testvéri és hiteles közösségek építése. Ez a tanúságtétel a Krisztussal való találkozásból, Igéjéből és a szentségekből fakad, amelyekben az Úr képessé tesz bennünket arra, hogy az evangélium erejével szolgáljuk a világot. Az Egyház egyre inkább váljon azzá, amit hirdet. Csak erre alapozva lehetnek gyümölcsözők a struktúrák, intézmények szükséges reformjai is. Az egyház meghallgat és párbeszédet folytat. „Ha továbbra is együtt keressük az Úr akaratát, és hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen minket, biztos vagyok benne, hogy közösségünk egyre gyümölcsözőbbé válik az egyház küldetése és az egész emberi család szolgálata szempontjából” – mondta Leó pápa, leszögezve, hogy ezek a napok megerősítették az egyház jövőjébe vetett reményét.

A Szentatya rámutatott a konzisztórium leghitelesebb jelentésére, miszerint a bíborosi kollégium összegyűlik Péter utódja körül, hogy a kölcsönös meghallgatás és a közös megkülönböztetés során a Szentlélek segítse a pápát az Egyház vezetésében. A misszió szolgálatában álló közösségi élmény olyan életmód, amelyet az egész egyházban hirdetnünk kell, hogy minden megkeresztelt részt vehessen a szeretet civilizációjának építésében és a közjó szolgálatában – mondta a pápa, hozzátéve, hogy ez a konzisztórium nem maradhat elszigetelt esemény. Az egész egyházban olyan tereket kell teremteni, ahol Isten népe meghallgatja egymást, együtt imádkozik, megkülönböztet és halad előre útján. Ez a szinodalitás és ez lesz a lelkisége az Amoris laetitia-nak szentelt következő találkozónak is. A cél, hogy egymást meghallgatva, együtt tanuljuk meg meghallgatni az Urat.

A pápa beszéde végén megismételte a konzisztórium egyhangú felhívását, amely a föld minden népének szól: „Isten minden nemzet és minden nép számára békét kíván. Ezért nem törődhetünk bele az erőszakba. Nem az erőszaké lesz az utolsó szó. Isten a történelem során folyamatosan megnyitja a kiengesztelődés és a béke útjait. Felelősségünk, hogy bátran járjuk ezeket az utakat, és segítsünk a világot ennek felismerésében”.

XIV. Leó pápa szívből jövő köszönetét fejezte ki minden résztvevőnek, mindazoknak, akik lehetővé tették ezeket a munka és testvériség jegyében eltöltött napokat, amelyek során ismét felismerhette azt a munkát, amelyet Krisztus továbbra is végez népe között és a világban. A konzisztórium gyümölcseit az Egyház Anyja közbenjárására bízta: Szűz Mária tanítson meg bennünket arra, hogy a sokféleségben megőrizzük az egységet, és alázattal, bátran és reménnyel szolgáljuk a béke evangéliumát.

Forrás: Vatican News