Simoni biboros
|

Simoni érsek, az albániai kommunizmus „élő mártírja”

Ferenc pápa február 14-én a 95 éves Ernest Simoni bíboros, élő albán mártír előtt tisztelgett, aki a kommunista rendszer idején életéből 18 évet kényszermunkán és börtönben töltött.

Tizenegyezer százhét nap fogság, tizenegyezer százhét nap kényszermunka és börtön…

Nos, ez az a kálvária, amelyen Ernest Simoni bíboros keresztülment a huszadik században. Egy, ma már 95 éves „élő mártír”, akiről Ferenc pápa február 14-én, szerdán, az általános audiencia alkalmával mély tisztelettel beszélt.

Ernest Simoni 1926-ban született Albániában. Egyszerű, szegény, de mélyen vallásos családban nőtt fel. Tízéves korában sikerült bejutnia a ferencesek gimnáziumába Troshan városában. Mialatt a fiatalember a tanulmányait folytatta, az államkommunizmust létrehozó Enver Hodzsa került az állam élére. Hodzsa ezután a vallást babonának nyilvánította, és betiltotta. Miközben erősödött a bizonytalanság és az erőszak az országban, 1948-ban a kommunista erők lerombolták a ferences iskolát, és foglyok kínzóhelyévé alakították át.

Az elnyomás ellenére megszületett a fiatalember szívében a papi hivatás választása. A választáson felháborodott rezsim egy eldugott hegyi faluba küldte tanítani, mielőtt kétéves katonai szolgálatra kényszerítette volna. Ernest Simoni kitart elhatározása mellett, bármi történjék is, pap lesz. Végül 1956-ban felszentelik, és a shkodrai egyházmegyében gyakorolja szolgálatát, Albánia északnyugati részén.

1963 karácsony éjszakáján, azon az éjszakán, amikor Krisztus végtelen szeretetében megváltoztatta a világ arculatát azzal, hogy emberré lett, Don Ernest Simoni élete a feje tetejére áll. Az észak-albániai Barbullushban mondott miséjét követően a hite miatt letartóztatják: „a papok a nemzet ellenségei”. Mindenféle igazságszolgáltatás, tárgyalás nélkül halálra ítélik. Büntetését végül 25 év börtönre, és kényszermunkára változtatják.

Krisztus a szenvedése során a fakeresztet hordozta, Don Ernest Simoni pedig egy, sok éven keresztül az albániai bányákban visszhangzó kis csákányt hordozott. Teljes elhagyatottságának bizonyítékát felvéste börtönének falára: „az én életem Jézus”. A kínzások és a szenvedések ellenére, titokban miséket celebrálva és gyóntatva folytatta szolgálatát a foglyok között. 1973-ban ismét halálra ítélték, de a foglyok és a börtönőrök mellette szóló tanúvallomásának köszönhetően megmenekült a kivégzéstől.

1981-ben szabadul meg bilincseitől. Csak a bilincseitől, mert bár többé nem fogoly, Don Ernestet még mindig a „nép ellenségének” tekintik. Ezután Shkodra város szennyvízcsatornáiba küldik dolgozni. Oroszország bukása után, az összes európai kommunista rendszer egymás után elbukik, és végül 1990. szeptember 5-én Albániára is sor kerül.

A hit és az alázat példaképe

Nem gyakori, hogy Ferenc pápa elsírja magát. De Don Ernesttel szemben szabad folyást engedett könnyeinek. Ez 2014 szeptember 14-én, Tirana katedrálisában történt. Ez az ember, akinek kezei az éveken át tartó szenvedés nyomait viselik, erőt talált ahhoz, hogy kimondja:”Mindent megbocsátottam hóhéraimnak, mert ez már a múlt”.

2016-ban, ennek az óriási hitű papnak az életútjától meghatott Ferenc pápa az albán történelem első bíborosává kreálta őt úgy, hogy még csak nem is püspök. Azóta Don Ernest bíborvörösben jár – vörösben, mint a mártíriuma.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 Comments

  1. Bíbor-vörös, ez érdekes. 1. férfinak nem igazán illik bíbor-vörösben járni, 2. a vörös a vér színe, 3. a kommunistáknak is a sajátjuknak tartott színük a vörös. Úgy néz ki, hogy a kommunizmus szimbólumai is talán akaratlanul átvándoroltak az egyház szimbólumai közé is, vagy hogy sértődés ne essék, és a tudatlanságomról valamiképpen nehogy kiállítsak egy igazolványt, ez fordítva is történhetett, amely szerint előbb voltak az egyház és utána a kommunisták szimbólumai: A sarló és a kalapács. A kommunisták a munkásosztály és a parasztság szövetségének a szimbólumát látták a sarlóval és kalapáccsal jelképezett jelenségnek, az egyházban nem látom, hogy ilyen szövetség jelentőség lenne ráruházva a sarlóra és a kalapácsra, de valamiképpen csak, úgyis jelen vannak. Hát, mondhatjuk, hogy főleg a sarló, ez az érdekes görbe alakú mezőgazdasági szerszám, az aratás eszköze. Ezt a kérdést is talán érdemes feltenni, hogy miért éppen a sarló a mezőgazdaságra emlékeztető szimbólum.
    Az embernek egy érdekes jellegzetessége, hogy társítani, hasonlítani, azonosítani szeret, metaforákat szeret alkotni.
    Felnéz az égre az ember, meglátja a fogyó holdat és már az az érdekes “égi tünemény” is hát úgy-e, tudott dolog, hogy a sarlóra emlékezteti. Miért nem valami más mezőgazdasági eszközzel szimbolizálják a közvetlenül az élelem, a test táplálására létező jelenvalóság előállításával foglalkozó, mezőgazdaságnak nevezett emberi elfoglaltságot. A sarló egy kézi mezőgazdasági eszköz. Az ember a saját élelem ellátására vonatkozó, alapvetően a növényvilághoz tartozó élelem-elemeinek az előállításához, újra-meg újra termesztéséhez/termeléséhez, talán nem is használ más kézi és vágásra/metszésre alkalmas mezőgazdasági eszközt. A földnek a vetés előkészítéséhez szükséges eszközei nem éppen kéziek. Az eke régebben állati vontatású volt, a jelenlegi fejlett világunkban már gépi, a föld mélyéből kivont, “fekete aranynak” is nevezett, inkább folyékonynak mondható, olajnak, “kőolaj” elnevezést viselőnek, a különböző finomításokkal való eljárásokkal, energiahordozóvá való átalakításával és az ebből származó energia működtetésével az ember szolgálatába állított erőgépek igénybevételével történik. Egyéb talaj művelésre alkalmas eszközök is jelen világunkban, a nagybani termelésben mind gépi jellegzetességre vannak átállítva. Régebb még létezett a kapa, talajlazító és egyben a gyomnövényeknek számító, a nemes növények elfojtására szakosodott, burján elnevezéssel is megnevezett jelenségeknek a kivágására, a nemes növényeknek a gyomoktól, az elfojtóktól való felszabadítására alkalmas kézi eszköz.
    De talán ilyen érdekes, már az alakjára való tekintettel és rövid, egykezes használatra kitalált és készített eszköze nincs is a mezőgazdálkodásnak, mint a sarló. Az élessége vetekszik a borotváéval, minthogy kell is vetekednie ahhoz, hogy a gabona szárának az elvágására alkalmasnak bizonyulhasson.
    Az írott ige, talán főleg a Jelenések könyvében,- az ítéletet,- annak is, ha jól értelmeztem a végrehajtását szemlélteti, a mezőgazdaságban az eredmény, a termés betakarítására tervezett és kivitelezett,- sarlónak nevezett eszközzel.
    A kalapács, hát az főleg a munkásosztály eszköze, az is félkézi használatra alkalmas és méreteiben is a sarlóhoz közelálló szerszám. A sarló amíg vágásra kiképzett eszköz, addig a kalapács ütési igénybevételekre kialakított általános szerszám, a mezőgazdász részére éppen úgy, mint az iparos részére, az ütési műveletek elvégzésére kitűnően célirányos alkalmatosság.
    A nem írott igében, az egyház által hagyományos módon, a Jézus édesanyával társított fogalom is a sarló. A “szép, mint a hold és fényes mint a nap” kijelentésben is a hold, mint fogyó hold, a sarló alakjára emlékeztet.
    Ha nem tévedek az augusztus 2-án ünnepelt, “sarlós boldogasszony” elnevezés is, az aratás idejével kapcsolatban álló, a termés begyűjtésére emlékeztető társítás, amely az élelmiszerek rövid távon való előállítására emlékeztető gondolatot is magában hordozza. Ha sarló, akkor aratás, ha aratás, akkor cséplés, ha cséplés, akkor ezt követően az őrlés, amelyet már a kenyér nyers- vagy alapanyagának, a lisztnek az előállítására szoktak végezni. Ha liszt, akkor legfőképpen kenyér, de a liszt már a pék- és egyéb, mint a cukrász süteményeknek is az alapanyaga.
    Szépek, találók, egyrészt olyan szívhez szólók ezek az elvonatkoztatások, amelyek az evangéliumban is léteznek a mezőgazdasági legalapvetőbb foglalatosságokkal összefüggésbe hozva. Az Isten országa jó hírének a hirdetése a gabona-mag elvetésével és az érett gabona-növény betakarításával van azonosítva. A Máté evangélista nevéhez fűződő evangélium 13. fejezetében leírt hét, az Isten országát szemléltető példázatból kettő szintén a mag elvetésével kapcsolatban fejti ki az Isten országának emberi fogalmakkal értelmezhető jelenvalóságát.
    “Nézzétek a búza-mezőket, érettek/fehérek az aratásra.”
    Talán a János apostol nevéhez fűződő evangélium és annak is talán, ha nem tévedek a negyedik fejezete leírást tartalmaz egy olyan érdekes aratásról, amelynek esetében más az aki elvetette a magot és más pedig az arató, a termés begyűjtő.
    A nem írott igében találunk egy, a szent Antal életére vonatkoztatott, jelképes, a kalapáccsal azonosított kifejezést is, mint az “eretnekek kalapácsa”, s ezzel a sarlón túl a kalapács is bekerült a készletbe, a jelkép-rendszerbe.
    A sarló, azon túl, hogy az élelmiszer-előállítás eszköze, az a kérdés vetődik fel bennem, amely szerint számításba lehet-e venni a sarlót harci eszközként is? Azt gondolom ilyen békésnek nevezhető harc eszközének minősíthető a sarló, mint az éhség csillapításáért folytatott harc eszköze. A kalapács pedig, mintha nem éppen közvetlen eszköz volna, hanem egyéb eszközök előállításához, kivitelezéséhez szükséges és igénybevehető szerszám.
    Íme két féle szerszám és milyen rengeteg összefüggés, hasonlat azonosítás, elvonatkoztatás, szimbólum, amely az üdvösség történetére is kivetül, időben a kezdetektől, a Jézus Krisztus második megjelenéséig, térben pedig a teljes földkerekséget átfogóan, amelybe az evangélium leírása szerint lehetőségük van a bepillantásra az angyaloknak is.
    Az ember, amikor elkezd elmélkedni, úgy összejönnek a különböző összetevők, a fogalmak egymással való összefüggései, hogy azt sem tudja, melyiket rögzítse írásban és melyiket hagyja ki, hogy ne legyen túl hosszú se, és túlterhelt se a megírott gondolatsor.