Kanári-szigeteki püspökök a migrációról: „Tehetetlennek érezzük magunkat”
A kanári-szigeteki két egyházmegye püspökei az Afrikából oda irányuló migrációról tárgyalnak, amely kérdéssel valószínűleg XIV. Leó pápa is foglalkozik majd júniusi látogatása során.
A Kanári-szigetek egyházmegyéinek püspökei megosztották a bevándorlással kapcsolatos aggodalmaikat mindössze néhány héttel XIV. Leó pápa spanyolországi útja előtt, amely a szigeteken fog véget érni.
A Kanári-szigeteken az afrikai bevándorlás okozta nyomás olyan helyzetet teremtett, ami miatt már Ferenc pápa is szeretett volna ellátogatni a szigetekre. Ezt a vágyát most utódja, XIV. Leó pápa fogja teljesíteni, aki június 11–12-én ellátogat a szigetekre, miután a június 6. és 10. közötti napokat Madridban és Barcelonában tölti.
Eloy Santiago, Tenerife püspöke elismerte, hogy az a tény, miszerint a szigetcsoport „Európa déli határa és egyben az afrikai kontinensről induló bevándorlás érkezési pontja”, olyan valóság, „amely gyakran lehetetlen feladat elé állít minket”.
„Hiányoznak az emberi és gazdasági erőforrásaink ahhoz, hogy kezeljük ezt a drámai helyzetet. Tehetetlennek érezzük magunkat a halálos atlanti-óceáni útvonallal szemben” – magyarázta Santiago a sajtóval tartott találkozón.
Az első, mindössze két afrikai bevándorlót szállító hajó 1994-ben érkezett. Az azóta eltelt több mint három évtized alatt emberek ezrei – többnyire fiatal férfiak – érték el a Kanári-szigetek partjait, hogy jövőt teremtsenek maguknak. Mások, több ezren, a tengerbe vesztek a próbálkozás során.
A Szentatya látogatása „támogatást és motivációt” jelent, és „felhívja a figyelmet erre a szörnyű drámára” – tette hozzá a tenerifei egyházmegye püspöke.
A Kanári-szigetek (köztük Gran Canaria, Lanzarote, Fuerteventura és La Graciosa szigete) püspöke, José Mazuelos szintén reményét fejezte ki, hogy „a Szentatya foglalkozik majd az üggyel, hogy kiderüljön, lehetséges-e felszámolni az atlanti útvonalat”, bár azt is megjegyezte, hogy a pápa jelenléte a szigeteken lelkipásztori jellegű, és az egyház életének más aspektusait is magába foglalja.
„Nem mintha a pápa azért jönne a Kanári-szigetekre, hogy a migráció kérdését fegyverként használva politikailag megfenyítse az egyik vagy a másik oldalt” – hangsúlyozta.
Mazuelos azt is felvetette, hogy sok embert „fel kellene tenni egy ’cayuco’-ra (egy nagy, lapos fenekű, fából készült csónakra), hogy öt napot töltsenek az Atlanti-óceánon, éjjel-nappal, élelem nélkül, hogy megértsék, mit csinálunk, amikor [a migránsok] ideérnek, ” – mondta azokra utalva, akik kritizálják a katolikus egyház munkáját, amikor befogadják, megvédik és a társadalomba integrálják őket.
Mazuelos megjegyezte, hogy ha a származási országok fejlesztési segélyt kapnak, hogy megszüntessék azokat az okokat, amelyek miatt oly sokan elhagyják az otthonaikat, akkor „felelősségre kell vonnunk őket, és fel kell lépnünk az embercsempész maffia ellen”.
Továbbá támogatná, hogy „alternatív módokat találjanak arra, hogy a migránsok jöhessenek munkát vállalni”. Példaként említette, hogy a 20. század második felében a spanyolok legálisan vándoroltak ki közép-európai országokba „a megfelelő munkavállalási dokumentumokkal”.
Elgondolkodott azon, hogy vajon ugyanez az eredmény elérhető-e az afrikai migrációval kapcsolatban is, bár elismerte, hogy ez a megközelítés „kissé idealista”.
Caya Suárez, a kanári-szigeteki egyházmegye Karitászának főtitkár asszonya, aki jelen volt a találkozón, azt mondta, hogy „a pápa látogatása nemcsak a migránsok befogadásának elismerése, hanem felhívás az atlanti útvonalon életüket vesztett áldozatokért való imára is” – becslése szerint ezek száma 2020 óta meghaladja a 19 000 embert.
XIV. Leó pápa látogatásának részleteire várva
XIV. Leó pápa kanári-szigeteki látogatásával kapcsolatban eddig két nagyszabású mise megtartását erősítették meg. Mazuelos meggyőződését fejezte ki, hogy legalább az egyik összejövetelen személyes tanúságtételek is elhangzanak majd, mivel a katolikus egyház fontosnak tartja, hogy „emberi arcot adjon” a migráció valóságának.
El Hierro szigete a tenerifei egyházmegye része, és a szigetcsoport egyik olyan helyszíne, ahol ez a valóság a leginkább kézzelfoghatóvá vált. Csak tavaly 25000 migráns érkezett a 9000 fős helyi lakosság mellé.
A főpap – tudatában annak, hogy „El Hierro lakossága türelmetlenül vár” egy lehetséges pápai látogatásra – rámutatott a realitásra: az időzítés és a szükséges logisztika miatt „bár nem lehetetlen”, de „nehéz” lesz egy ilyen látogatás lebonyolítása.
Fordította: Eiben Ingeborg
Forrás: EWTN News








