woman 2048905 1280

Honnan tudhatjuk meg, hogy gyermekünket zaklatják-e az iskolában?

Az iskolai bántalmazás áldozatai nagyon ritkán panaszkodnak rossz érzéseikről. Gyakran igen nehéz a szülőknek megtudni, hogy gyermekük céltáblája-e osztálytársainak. Az iskolai bántalmazást szenvedő gyermekeken öt jel figyelhető meg, amelyek felkelthetik gyanúnkat.

Az iskolában bántalmazott gyermekeknek gyakran szégyenérzetük van és félnek osztálytársaik megtorlásától. Nem könnyen fordulnak őszintén szüleik vagy a tanárok felé. A bántalmazott gyermek úgy gondolja, hogy problémáit majd megoldja egyedül. Legtöbbször igyekszik rejtegetni kínos helyzetét szülei elől attól való félelmében, hogy csalódást okoz nekik. Egyébként nem könnyű egy felnőtt számára különbséget tenni egy iskolai bántalmazási helyzet és „a szünetekben előforduló holmi kisebb nézeteltérések” között.

Akkor hát hogyan tudhatjuk meg, hogy gyermekünk iskolai zaklatás áldozata-e? Általánosságban figyelemmel kell lenni minden magatartási változásra. Ne dramatizáljunk, de ugyanakkor ne vegyük semmibe a tényeket. Gyanú esetén lényeges, hogy beszéljen a gyermekével és arra buzdítsa, hogy legyen bizalommal valamelyik idősebb személyhez. Az iskolai bántalmazást szenvedő gyermeken észlelhető néhány tipikus jel, amelyek felkelthetik gyanakvásunkat, és amelyekről az alábbiakban írunk.

1. A gyermek nem akar elmenni az iskolába

Az iskolai bántalmazásnak következményei vannak a gyermek mindennapi életére. „Egy iskolás gyermek, akinek hirtelen nincs kedve iskolába menni, vagy húzza a lábát, nem iskolakerülő” – magyarázza Nora Fraisse a „Stop au Harcèlement!”[Stop a bántalmazásra] című útmutatójában. Valóban figyelemmel kell lenni erre a rossz hangulatra, amire jellemző lehet a reggeli felkelés nehézsége, az iskolai tanulmányi visszaesés, a kedv az otthon maradásra, az aggodalom az iskolabuszra való felszállástól, a késések vagy pénzkérések. A gyermek kérheti, hogy kísérje el a szülő kivételesen az iskola kapujáig, a kapu elé, addig, amíg a kapu rácsát ki nem nyitják. Vagy hogy jöjjenek érte délután.

2. A gyermeken kék foltokat lehet látni, iskolai felszerelése meg van rongálva

Hiába is magyarázza, hogy véletlenül elesett, a gyermekük nem ilyen ügyetlen! Iskolai felszerelésén rendszeresen szándékos rongálásokat találnak. Új iskolaszereket kér, mert az övé elázott (véletlenül). Elveszti füzeteit, kabátját, sárfoltokkal vagy sebesülésekkel tér haza, igyekszik elrejteni sebesüléseit, sőt hazudik, hogy a szüleit ne aggassza.

3. A gyermek kimerült és zavarai vannak

A gyermek fél az iskolába menni és újból találkozni azokkal, akik bántalmazzák – ez a félelem szorongássá alakulhat, hasfájása lesz, sírásokban tör ki, bevizel vagy hányingerei lesznek. Állandóan résen kell lennie, környezetével szemben vigyáznia kell, és ez kimeríti. „Lehetnek rémálmai, kifejlődhetnek ekcémák, hajhullás állhat be, hormonális rendellenességek mutatkozhatnak, így a lányoknál például késik a menstruáció, vagy akár késés áll be a növekedésben”, fejtette ki Hélène Romano pszichológus egy korábbi interjú keretében.

Otthon a gyermek szórakozott lehet, gondterhelt, ideges, panaszkodhat, elveszítheti étvágyát, vagy ingerlékennyé és agresszívvé válhat.

4. A gyermek magára marad

Egy gyermek, aki bántalmazás áldozata, magára marad zaklatóival szemben. „Nem hívják meg társai születésnapjára és nincs senki, akihez forduljon. Ha pedig hiányzik egy órán és pótolni szeretné, amit mulasztott, nincs, akihez fordulhatna – fejti ki Hélène Romano. Szokásává válik egyedül játszani és visszavonulni, vagy a szünetek alatt elbújni egy közösségi térbe vagy egy mellékhelyiségbe, az étkezőben gyorsan bekapkodni az ebédet, hogy annál hamarabb elmeneküljön. Igyekezni fog elkerülni azokat a helyeket, ahol osztálytársai tartózkodnak, és nem akarja megünnepelni születésnapját otthon.

5. A gyermek iskolai teljesítménye visszaesik

A gyermeknek nehézségei lehetnek koncentrálni a tanítás alatt. Veszedelmessé válik számára az iskola, amelynek pedig olyan helynek kellene lennie, ahol a gyermek védettnek érzi magát. Megzavarodik attól, ami körülötte zajlik, a rosszul töltött éjszakáktól , az állandó félelemtől, és nem képes figyelni. Elkalandozik, és ez megérződik iskolai eredményein. Amint elég idős ahhoz, hogy ezt tegye, mulaszt az órákról anélkül, hogy erről bárkit is értesítene. Így igyekszik elkerülni támadóit, ezért állandóan elkésik vagy hiányzik.

Írta: Elodie Benarousse, a Journal des Femmes rovatvezetője
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

Forrás: journaldesfemmes.fr

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.