Három egyszerű dolog, amit megtehetünk a templomban

Sarah Pedrozo három egyszerű dolgot ajánl, amit a szentmise alatt megtehetünk – különösen az adventi készület idején –, hogy kimutassuk vendégszeretetünket mások iránt.

Advent szent időszaka december 3-án, vasárnap kezdődött. Most ismét Krisztus születésére készülünk, és törjük a fejünket, mi módon tudnánk születésének örömét megosztani a világgal.

Plébániánkon pár hónapja kezdtünk készülődni az adventi és karácsonyi teendőkre. Egyik témaként felmerült az “ünnepi” katolikusok kérdése (itt azokra gondoltunk, akik jellemzően csak karácsonykor meg húsvétkor jutnak el a misére). A jelenlévők véleménye arról, hogy hogyan kezeljük az ilyen vendégeket, a meglehetősen közönyös állásponttól az egyenesen ellenséges álláspontig terjedt. 

Azonban egy imádkozó, várakozó templomi közösségben szerzett pozitív tapasztalat – különösen adventben és karácsonykor – erőteljesen hathat olyanokra, akik nem szokták meg az ilyesmit.

Szeretnék három egyszerű gesztust ajánlani, amit mindannyian megtehetünk vendégszeretetünk kimutatására akár a mise alatt, különösen olyanok felé, akik először járnak ott vagy idegenül érezhetik magukat.

Légy elfogadó, mint Carol

Sose felejtem el azt az évekkel ezelőtti vasárnapot, amikor egy vagy két gyerekem különösen rosszul viselkedett a misén. Mondhattam vagy tehettem bármit, láthatólag nem segített a helyzeten, amint ezt néhány felém irányuló pillantás is tanúsította.  A záró áldás és elbocsátás után kimerülten és megszégyenülten tuszkoltam át gyerekeimet a zsúfolt előtéren, csak hogy a lehető leggyorsabban kijussunk. Összerándult a gyomrom, mikor észrevettem egy idős hölgyet nagy csontkeretes szemüveggel, hajában hatalmas selyemvirággal, aki elszántan igyekezett felém. Dacosan felkészültem rá, hogy majd valami kioktatás kapok, és egyszerűen ledöbbentem, amikor így szólt: “Annyira örülök, hogy itt volt ma a gyerekeivel. Olyan jó volt a hangocskájukat hallani. Magukért imádkoztam a misén.”

Azt hiszem, sírva fakadtam.

Ez a hölgy, Carol, azóta is jó barátnőm, és ő mindig ilyen elfogadó, Amikor úgy érzem, hogy nem vagyok valami jószívű, rá gondolok, és az ő szerető kedvességét próbálom utánozni. Remélem, hogy egy napon én is olyan elfogadó leszek, mint Carol.

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.

Csinálj helyet Joachimnak

Pár héttel ezelőtt fiammal voltam a szentmisén. Felfigyeltem rá, hogy mi hívek hajlamosak vagyunk a padsorok széleit elfoglalni, és templom hátulsó részébe húzódni. A sorok közepét meg az oltárhoz közelebb eső padsorokat üresen hagyjuk. Éppen megláttam egy fiatal anyukát, aki párszor fel-alá járkált az oldalhajóban. Helyet keresett, ahova a kisgyerekével leülhet, nem akarta zavarni a már ott ülőket. “Az kéne, hogy az emberek beljebb húzódjanak és helyet csináljanak nekik” – gondoltam. És akkor rájöttem, hogy én is pont azt csinálom, mint a többiek.

Intettem a fiamnak, és becsúsztunk a sor közepére. Fél perc múlva egy ismerős fiatalember, Joachim leült az üresen maradt helyre. Örült neki, hogy kényelmesen ülhet egy barát mellett, ahelyett hogy feszengve, egyedül állna a falnál, mint egy idegen. Azóta igyekszem Joachimra gondolni, és odébb húzódni, hogy helyet csináljak.

Ne feledd, hogy missziós területre mégy!

Egyik barátnőm, Jessica mesélte, hogy egyszer volt egy másik templomban, és amikor jött kifelé, felnézve nagy betűs felírást látott az ajtók fölött: “Belépés a missziós területre”.  A felírás, amit csak belülről lehetett látni, mindenkit arra figyelmeztetett, hogy amint kilép a templomból, azonnal missziós területen találja magát. A boltban, parkban, kávézóban, iskolában, hivatalban, még a templom parkolójában is! Minden helynek szüksége van a kegyelemre, amit a szentmisén kapunk. Mindenütt missziós terület vesz körül, és nekünk mindannyiunknak küldetésünk van oda.

Légy elfogadó. Adj helyet. Emlékezz arra, hogy küldetésed van. Ez három olyan gyakorlati dolog, amit nagyon egyszerűen és könnyen megtehetünk a templomban, csak néha nehéz nem megfeledkezni róluk. De ha elég gyakran csináljuk, remélhetőleg szokásunkká válnak.

Én magam abban reménykedem, hogy ha a liturgia alatt képes leszek elfogadó, helyet adó és küldetéstudatos lenni, akkor talán ezt a hozzáállásomat ki tudom majd terjeszteni a világra, és akár karácsony utánra is. Addig is emlékeimben tartom Carolt, Joachimot és Jessicát, és folytatom a próbálkozást.

Írta: Sarah Pedrozo családi hitoktatási tanácsadó, USA
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic Mom