A beszélgetés egy párkapcsolatban elengedhetetlen, de senki sem kényszerítheti rá a másikat arra, hogy beszéljen. Vajon súlyos dolog, ha az egyikük nem túl beszédes? Hogyan lehet megkülönböztetni a jó hallgatást a rossztól? Hogyan lehet szóra bírni az embereket?
– Nő, fél óra csend után az autóban, bosszúsan, hogy újra kell kezdeni a beszélgetést: Nem mondasz semmit?
– Férfi, kissé meglepődve: Nem.
– Nő: Miért nem?
– Férfi, őszintén: Mert nincs mit mondanom.
Ismerős a helyzet? Déjà vu? De hát ez így normális! Nem vagyunk egyformák, ha beszélni kell. Egyesek könnyen beszélnek, mások inkább hallgatnak. Egy párkapcsolatban az ilyen különbség félreértés, frusztráció vagy értetlenség forrása lehet. Pedig érdemes alaposabban megnézni ezt a beszédhez való viszonyt, hiszen a beszélgetés egy párkapcsolatban elengedhetetlen. Mi több, vannak jó és rossz csendek. Míg a jó csendek azt jelzik, hogy a pár rendben van, addig az a némaság, amelyet a beszélni képtelenség vagy a beszélgetés elutasítása határoz meg, veszélyt jelent a párra nézve. Azt jelenti ez, hogy állandóan beszélnünk kell? És ha nem beszélünk, akkor a párkapcsolatban bajok vannak? Miért nem szól a másik, vagy miért beszél olyan keveset? Ilyen a vérmérséklete? Talán meg akar bántani engem? Tartós a hallgatás, vagy csak átmeneti? És hogyan lehet rávenni a kevésbé beszédeseket, hogy beszéljenek, ami elengedhetetlenül szükséges a párkapcsolat életben tartásához?
A „belakott” csend
A beszéd hiánya nem mindig jelent veszélyt a párra nézve. Épp ellenkezőleg, a házaséletnek jót tesz az időnkénti csend. Ez mindkét partnernek megadja azt a belső teret, amire szükségük van a pihenéshez, a gondolkodáshoz, az elmélkedéshez. Ez a csend szeretetteljes, tiszteletteljes, nincs benne semmi, ami nyomasztó lenne. A pár teljes mértékben elfogadja. Ebben az értelemben a közös, hosszú csend nem jelenti azt, hogy a férfi és a nő nem szereti egymást! Ezek a megszokott, belakott csendek éppenséggel a mély szeretet jelzik: „Az a képesség, hogy a csend boldog pillanatait együtt élhetik át, kiváló jele egy párkapcsolat tartósságának” – mondja Patrick Langue atya, a versailles-i egyházmegyében szolgáló jezsuita pap. „Vannak boldog, derűs, cinkos csendek, amelyeket betölt a másik fél jelenléte. Hasonlatosan azokhoz az idős párokhoz, akiket sokéves házasság köt össze, és már nincs szükségük szavakra ahhoz, hogy megértsék egymást.”
Ha létezik olyan ember, aki kiválóan értett a hallgatáshoz, akkor az Szent József. Az evangéliumok nem jegyzik fel egyetlen szavát sem. „Ez nem jelenti azt, hogy hallgatag volt, nem, van egy mélyebb ok is. József a hallgatásával megerősíti azt, amit Szent Ágoston írt: „Ahogy az Ige növekszik bennünk – az emberré lett Ige – úgy ritkulnak a szavak” – mondta Ferenc pápa a Szent Józsefről szóló katekézisében. Ahogyan József apránként befogadta a szívébe Jézust, és elmélyült belső élete, úgy beszélt egyre kevesebbet. Helyet adott valami nála nagyobbnak. „József csendje nem a némaság csendje, hanem a meghallgatásé, egy aktív csend, olyan csend, amely nagy bensőségességről árulkodik” – hangsúlyozta a pápa. A mások hallgatásának az elfogadása, még ha alig várjuk is, hogy végre elmondhassuk nekik fiacskánk jópofa megjegyzését vagy a legújabb sarki pletykát, azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk belső életüket, sőt, Mária és József példája nyomán, velük tartunk a szentség felé vezető úton! Vajon meghallotta volna-e József Isten szavát, ha Máriának be nem állt volna a szája? Nem olyan biztos!
Gyógyító csend
Van a csendnek egy másik fajtája is, az az idő, amely ahhoz kell, hogy egy baklövés, egy csalódás, egy frusztráció begyógyuljon. Általában nem tart sokáig, egy-két óra, épp amennyi idő alatt a vihar elcsendesedik. „Néha egy-egy csalódás után csendben vagyok, gondolkodom és még mindig gondolkodom, elmerülök a gondolataimban, és nem tudom felvenni a telefont, nemhogy beszélni!” – vallja a harmincas éveiben járó, három éve nős Antoine. Patrick Langue úgy látja, ez a „jó csend”, mivel megelőzi a szavakhoz való visszatérést. Szükség van arra, hogy „a vihar elüljön, és a beszéd újra lehetővé váljon”. Ehhez az kell, hogy a társ tiszteletben tartsa az átmeneti csend igényét annak a személynek a részéről, akinek az érzékenysége sérült.
Bosszúálló hallgatás
Ha viszont egy sértés, csalódás vagy elégedetlenség után a sértett házastárs hosszú ideig tartó némaságba burkolózik, az rossz hallgatás, és veszélyes a párra nézve. Ez a szemrehányó, vádló hallgatás nyomasztó légkört teremt, és fájdalmat okoz a másiknak. „Előfordul, hogy az ember, miután megbántották, bosszúból vagy megtorlásként hallgatásba burkolózik” – mutat rá Patrick Langue. „Ez egy veszélyes, büntető jellegű hallgatás, amely a közömbösség kimutatásával fájdalmat akar okozni a másiknak: megsemmisítem őt, úgy teszek, mintha nem is létezne a számomra”.
Az Újszövetség néma démonokról tesz említést. Jézus pedig fontosnak tartja, hogy kiűzze ezeket a gonosz szellemeket, hogy az érintettek újra beszélni tudjanak: „Alighogy ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, a néma megszólalt” (Mt 9,32), Jézus pedig „ráparancsolt a tisztátalan lélekre: „Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!” (Mk 9, 25). Az evangélium szerint tehát a némaság a gonosz szellemek műve. Loyolai Szent Ignác kibővítette a néma démonok cselekvési spektrumát, és bevette ide a bűn beismerésének és a bűnről való beszédnek a megtagadását, a mulasztással történő hazugságot és a gonoszságban való bűnrészességet. Patrick Langue atya számára a bosszúálló némaság egyike ezeknek a néma démonoknak.
A tudományos elme hallgatása
Vannak olyan házastársak is, akik azon egyszerű oknál fogva nem túl beszédesek, mert ez a jellemükhöz kapcsolódik. Gyakran ilyenek a tudományokkal foglalkozó emberek (bár nem minden tudós hallgatag, és persze mások is megtalálhatók itt!), akik körében a hallgatás több okból is megfigyelhető. Először is ott van a hallgatag, a csendben maradó, aki nagyon kevésszer szólal meg, nehezen fejezi ki az érzéseit, és úgy tűnik, feleslegesnek vagy akár haszontalannak is tartja, hogy kinyilvánítsa a véleményét. „A fecsegés idegen tőlük” – foglalja össze Patrick Langue.
Egy kicsit bőbeszédűbb az „egyenesen a lényegre törő” típus, aki nem vész el a részletekben. Ilyen például Richard, aki nem tudós, hanem párizsi ügyvéd, nős, négygyermekes családapa. „Közlöm a legfőbb, fontos információkat, de nem mondom el egy történet minden „szaftos” részletét. Szerintem az nem érdekes, ráadásul kockázatos az emberekről beszélni és kritizálni őket” – vallja be. – „Bizonyos személyesebb témákról – például a gyerekekről – sem megyek bele túlságosan a részletekbe, hogy elkerüljem az emberek beskatulyázását, címkézését, vagy egyes, véglegesnek tekinthető szavak kimondását.” „Vannak, akik olyan nagy jelentőséget tulajdonítanak az igazságnak, a beszédnek, hogy attól való félelmükben, hogy eltorzítják vagy elárulják, nem is nagyon beszélnek” – teszi hozzá Patrick Langue.
El kell sajátítani azt a meggyőződést, hogy a beszéd létfontosságú
A kommunikációnak, a beszélgetésnek ez a hiánya néha nehézséget okoz a beszédesebb partner számára. Pláne akkor, amikor közös döntéseket kell hozni. Ehhez valódi beszélgetésekre van szükség, amelyekben mindkét partner érveket hoz fel, meghallgatja a másikat, felsorolja egy-egy helyzet előnyeit és hátrányait… A túl sok hallgatás ráadásul gyengítheti a kapcsolatot. „Annak a meggyőződésnek az elsajátítása, hogy a beszéd létfontosságú, annak felismerése, hogy bizonyos fajta hallgatások borzasztóan nyomasztóak a partner számára, arra készteti a hallgatag felet, hogy igenis gyakorolja a beszélést, és bizonyos értelemben átnevelje magát” – próbál noszogatni Patrick Langue atya.
Ez a gyakorlat nagyfokú kedvességet igényel a hallgatag házastárs részéről. „A beszéd feltételezi a másik személy jóindulatát” – hangsúlyozza a jezsuita atya. Valóban, ha valaki olyasmit mond, ami nem talál kedvező fogadtatásra, az nem ösztönzi a jövőbeli párbeszédet. „A beszédesebb házastárs feladata, hogy megkönnyítse a másik számára a beszédet, olyan kérdések feltevésével, amelyek nem tűnnek vallatásnak, és azzal, hogy jóindulattal és figyelmesen hallgatja meg őt, és teljes súlyt ad a végre beszélni merészelő társa szavainak.”
A megfelelő időpont, hogy szóra bírjuk az embereket
Fontos, hogy jól válasszuk meg a megfelelő időpontot! Legyen ez inkább egy nyugodt pillanat a hétvégén, mint egy hétköznap este, amikor a másik fáradt lehet a napi munkától. Az ötvenes éveiben járó Claire, egy nagyvállalat humánerőforrás-igazgatója sok éven át nem bírta elviselni, hogy a férje esténként, a munkából hazaérve olvas. Számára az volt természetes, hogy a ház küszöbét átlépve azonnal elmesélje a munkanapját, míg a férjének szüksége volt a kikapcsolódásra. „Félbeszakítottam az olvasását, és csak információfoszlányokat kaptam. Minél kevesebbet válaszolt, annál ingerültebb lettem, és a vacsora vagy duzzogó csendben vagy szikrázó feszültségben telt” – emlékszik vissza. „Mígnem egy nap rájöttem, hogy vacsora közben szívesen megnyílik, ha előtte volt egy nyugodt perce!”
Néhány eszköz a beszélgetés elindításához
„Vedd rá a társadat, hogy arról beszéljen, amit szeret, ami fontos neki, ami foglalkoztatja, és érdeklődj az iránt, ami érdekli” – tanácsolja Patrick Langue. Végül pedig jó ötlet lehet egy kis képzésen részt venni, amint erről Laëtitia és Évelyne tanúskodik. „Kiképeztek az erőszakmentes kommunikációra, és ez mindent megváltoztatott” – mondja Laëtitia, aki tanár és három gyermek édesanyja. „Korábban sokat morogtam és mindent kritizáltam, hogy kifejezzem az igényeimet, és ettől minden párbeszéd nyomban véget ért. Most inkább az érzelmeimet és az igényeimet fogalmazom meg, és a férjem sokkal befogadóbb. Tudunk beszélgetni, a férjem már nem menekül az elől a vihar elől, ami én voltam korábban!”. A képzés titka az, hogy inkább egyes szám első személyben beszélünk, ahelyett hogy folyton a „te” szót használnánk, továbbá négy kulcsfogalomra támaszkodunk: megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés. Tehát az a mondat, hogy „Elegem van abból, hogy a bejáratnál hagyod a cipőidet, tedd el őket végre!”, átváltozik ezzé: „Amikor a cipőidet a bejáratnál hagyod (megfigyelés), elkeseredek (érzés), mert szükségem van arra, hogy a lakásunk rendezett legyen (szükséglet). Szeretném, ha a helyükre tennéd őket, kérlek (kérés)”.
Évelyne-nél és férjénél, egy 17 éve házas lyoni házaspárnál egy Imago tanfolyam hozott változást. „Ez a háromnapos képzés nagyon jót tett nekünk, hogy olyan témákkal is foglalkozzunk, amelyeket nem szoktunk természetes módon felvetni. Mindenekelőtt eszközöket adott a kezünkbe, gondolok itt különösen az elismerést kifejező beszélgetésre, hogy jobban kommunikáljunk, újrafogalmazzuk, amit a másik ember nekünk bizalmasan elmond, aktív figyelemmel tudjuk meghallgatni…” – tanúsítja Évelyne. „A férjem, aki eddig nem sokat szólalt meg, sokkal beszédesebb lett!”
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
Josefayerbrider
2024. november 17. at 16:36
INRI,
nagyon lényeges az állandó dialógus. Jobb ha a férfi kezdeményezi. Mert olyan mint az örök völegény a (meny)asszoynához=mint Jóteremtö az emberekhez. Gyöngyszemként hordozza a tenyrén, kedvében jár. Mert méltó társra lelet benne. Hus a husomból csont a csontombol. Lásd teremtés könyve 2. fejezetben: “19Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. 20Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. 21Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. 22Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. 23Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. 25Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.”
Lásd a 18. fejezezet is (Sára ígéretben fiút fogan): “1Az Úr megjelent neki (Ábrahámnak) Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. 2Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt 3és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. 4Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. 5Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” 6Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” 7Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. 8Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. 9Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” 10Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. 11Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. 12Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: „Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” 13Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? 14Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” 15Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.”
Állandó dilaógus nagyon lényeges ember és aszony között (Föleg az Úr nagy tetteir´öl, `s a harmonia nem marad el.)… Osli mosolygós madonna könyörögj érettümk.
Füleky Zsoltné
2024. december 1. at 07:26
Nagyon nehez es folyton elbukom es megbántom a hazastarsamat folosleges beszedemmel es ez rossz erzes
Irva van a bolcs asszony hallgat
Hogy van ez?