carmood de6bbf1d8b6b4bbc4dd0e532d4b95bf5 cathopic Medium

A Vatikán Hittani Dikasztériuma bátorítja az egyedülálló anyákat, hogy ha meggyóntak, járuljanak szentáldozáshoz

A Vatikán Hittani Dikasztériuma december 14-én, csütörtökön közzétett egy levelet, amely megerősíti, hogy az egyedülálló anyák gyónás után szentáldozáshoz járulhatnak, és hogy e tekintetben „folyamatos lelkipásztori munka” szükséges a világ azon részein, ahol még ma is mereven elítélik a nőket, akik házasságon kívül szültek gyermeket.

Victor Manuel Fernández bíboros december 13-án kelt levelében kiemelte, hogy az életet választó, és emiatt nehézségekkel szembesülő nőket „bátorítani kell, hogy részesülhessenek a szentségek gyógyító és vigasztaló erejében.”

„Lelkipásztori munkát kell végezni a helyi egyházban, hogy a hívek megértsék: az, hogy egy anya házasságon kívül szült, nem zárja ki az eucharisztiában való részesítését” – írta Fernández.

„A bűnök meggyónása minden keresztény esetében lehetővé teszi a szentáldozáshoz való járulást. Emellett az egyházi közösségnek azt is értékelnie kell, hogy az egyedülálló anyák elfogadták és védelmezték a méhükben hordozott életet, és naponta megküzdenek gyermekeik felneveléséért.”

A levelet a Hittani Dikaszterium prefektusa válaszként írta egy latin-amerikai püspöktől kapott email üzenetre, megjegyezve, hogy e témában Ferenc pápa is számos levelet kapott világi hívőktől.

Ramón Alfredo de la Cruz Baldera püspök a prefektusnak címzett emailben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Dominikai Köztársaságban, az ő egyházmegyéjében az egyedülálló anyák nem mernek szentáldozáshoz járulni „a papság és a közösségi vezetők szigorúsága miatt”.

Válaszában a Hittani Dikasztérium vezetője egy szentbeszédből idézett, amelyet Jorge Bergoglio bíboros még pápává választása előtt, Buenos Aires-i érseksége idején, 2012-ben tartott.

“Vannak papok, akik nem keresztelik meg az egyedülálló anyák gyermekeit, mivel azok nem szentségi házasságban fogantak. Ezek a papok korunk képmutatói” mondta Bergoglio szentbeszédében, 2012 szeptemberében.

“Az ilyenek klerikalizálják az egyházat. Elfordítják Isten népét az üdvösségtől. Az a szegény lány, akinek volt bátorsága, hogy gyermekét világra hozza ahelyett, hogy visszaküldte volna a feladónak, most plébániáról plébániára zarándokol, hogy megkereszteltethesse a kicsit”.

Kijelentette, hogy az egyházban sokan Jézusnak a házasságtörő asszonyhoz intézett azon szavaira helyezik a hangsúlyt, hogy “Menj, de többé ne vétkezzél!”(Jn8,1-11), holott “nem ez a kifejezés hordozza itt a lényeget. Ez a bibliai idézet egyszerűen annak a felismerésére hív, hogy senki sem hajíthatja el az első követ.”

“Valóban vannak ‘nehéz helyzetek’, amelyeket észre kell venni, és lelkipásztori munkával kell kísérni. Előfordulhat, hogy az ilyen anyák nehéz helyzetükben, családjuk eltartása érdekében menekülnek néha ahhoz, hogy testüket bocsássák áruba” – írta Fernandez bíboros.

“A keresztény közösség hivatása az, hogy minden lehetséges módon segítsen az anyának elkerülni ezt a nagyon komoly veszélyt, nem pedig az, hogy kíméletlenül elítélje őt. Ezért a lelkipásztorok, amikor híveiket az evangélium és az egyházi tanítás eszményeinek megvalósítására hívják, segítsék őket abban is, hogy a gyengéket együttérzéssel kezeljék, kerüljék helyzetük súlyosbítását vagy a túl szigorú, elhamarkodott ítélkezést” – tette hozzá az argentin bíboros, az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításra hivatkozva.

A levél immár a második dokumentum, amit e héten közzétett a Vatikán tanító hivatala, egy a nagyszámú levél és “dubia” válasz közül, amelyeket a dikasztérium az utóbbi hónapokban, Fernadez bíboros prefektusként való szeptemberi beiktatását követően kiadott.

A dikasztérium kedden Fernandez bíboros egy másik levelét is közzétette, amely szerint bizonyos körülmények között az is megengedhető, hogy egy katolikus hívő elhunyt szerettei hamvainak egy kis részét egy számára jelentőséggel bíró helyen tartsa, bizonyos feltételek teljesülése esetén.

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Carholic News Agency

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás

  1. Tehát a bűn nem bűn többé az argentínok szabadossága okán? 😡 Bűnt bűnnel fedezni, ez egyszerűen sátáni, ez Isten arcul csapása! A ne paráználkodj! Ma is érvényes, mert ezek a nők nem a Szentlélektől foganták a gyermeküket.🫤 Ez a Fernandez püspök létére írt egy olyan könyvet, aminek az a címe:A csók, ez a könyv olyan,mint egy kemény pornó és ez a romlott életű van a hitvédő dikasztérium élén és most már nem kicsiben hanem nagyban bontja le az Egyházunkat belülről!?😡🙃 😈 Ratzinger, Müller,Burk bíborosok után ő folytatja a sort és olyan, mint a Rupnik, a Carrig és a többi szodomai, a babiloni nagy kéjnő kedveltjei😈🫣🫤 Ocsmány 🤮ez az álságos”sátáni irgalom”, ami a bűn legalizálása!😈😡 Ezek a mocskosok folyamatosan meggyalázázzák Jézust az Oltáriszentségben és pokolra küldik az embereket a tévtanítæsaikkal! Ez égbekiáltó bűn, ez szentségtörés! Hogy lehet ez a parázna pap, mi több bíboros és hittani dikasztérium vezetője?!😡Szegény tiszta életű becsületes jó papok!😪 Ezek után ki akar ma papnak menni? A jó papoknak össze kell fogni és felépíteni az utolsó sereget a rózsafüzérrel! Ez botrányos 🙃 és végtelenül aljas 🫤 és hazug!😩🙃😈😡🫤🤭 szégyen 🫣

  2. INRI,
    irgalom az fontos. Meg kell bocsájtani. Mindenkinek aki meggyónja, megbánja és erösfogadást tesz, hogy többé nem vétkezik. Maga és gyermeke-i számára a keresztény közösség segítségét kéri, vasárnapi szentmisehalgató és szentáldozó lesz eröt meríteni az éltre… Emiatt kéri a közöség segítségét is. pl. munkakeresésben is. Persze a gyerekét is meg kell keresztelni, ha kéri, söt a közöség segítsen neki a keresztelöi ünnepségben is…keresztszülö keresésben is…
    Azonban azt feltételezni söt jóváhagyni, hogy valaki csak akkor tud pénzt keresni, ha kur…álkodni megy legalább akkor abün, mint a kur..álkodás.

    Térjen már észre ez a Jójember…

    Mi ez Csikágó?

  3. INRI,
    mégegyet. A Lutheri föleg politikaira sikeredett “egyházszakadás után” óriási szentségi felölemelkedés jött a mi portánkon (katolikus) is.
    Nagy szerencse, hogy ma a Vatikánnak nincsen katonai területe, katonai állama, és katonapolitikája. Pénzügyi és királyi hatalmi vagy összekötteésbeli világirányitása. Igy a katolicizmus olyan, mint Jézus. Csakis az út, az igazság és az élet áll mellette. Ez a pápa ha néha ki is fordítják szavait jó jezsusita. Szókiforgato meg van elegendö.

    A pápa eddigi nyilatkozatai végeredményben az egyházat megtartják a krisztusi morál mellett. Ö a klerikalizmus ellen emel hangot. Akik mert felszenteltek éppenhogy pl. homo-pedo visszéléseket is suttyomban-máskor meg eröszakkal-meg harsogva fedezenek, söt favorizálnak…Most meg a önkinyilvánító világdivat és a homo-pedo pénzes poltikai vezetök hatalmának behódolása miatt söt még azokkal is eröszakos összefonódásban, még nyaliztatni is karják magukat az egyszerü hívek (nem homo-pedo) által. A legmocskosabb férfi uralomban azt feltélezik, hogy ök még a legszebb nönél is szebbek…és kívánatosabbak. ha pl. utolsó valaki a férfi sulyemelésben, “kinyilvánítja ezek segítségével, magáról, hogy ö bizony nö” és inditják a nöi sulyemelök közötti országos USA versenyben. Ott meg elsö lesz…Mert pont 4x több izomzata van a karaiban, mint a nöknek…A legmocsokaosaabb férfi elnyomás ez a nök fe´le´ és nem más..