A befogadó szekularizmustól a kirekesztő szekularizmusig: egy sodródás elemzése

Igaz, hogy a keleti keresztények cenzúrázását a France Inter közrádióban megszüntették, de sajnálatos lecsúszás figyelhető meg: a szekularizmus hajdan befogadó értékei egyre kirekesztőbbekké válnak.

Kész pszichodráma kellett ahhoz, hogy a France Inter nevű állami rádió végül beleegyezzen az Oeuvre d’Orient szervezet egy fizetett hirdetésének a sugárzásába. Mindenki szívesen meglett volna enélkül. A keleti keresztényeket segítő, (a párizsi érsek védnöksége alatt működő, 160 éves múltra visszatekintő) szervezet hirdetésében ugyanis a kénköves szagú „keresztény” szó szerepelt. Eleinte a közszolgálati rádió azt magyarázta, hogy nekik kötelességük az üzenetben szereplő „keresztény” szó cenzúrázása, mivel ez a terminus ellentétes a szekularizmusnak a rádió alapokmányában lefektetett értékeivel. Az okmány szerint ugyanis „A hirdetések nem tartalmazhatnak semmiféle olyan elemet, amely sértheti a hallgatók vallási, filozófiai vagy politikai meggyőződését”. „Keresztény” – akkor hát ez a szó sérti a hallgatókat? A közszolgálat szerint igen.

Mindenkinek megvan a maga méltatlankodása

Ez az érv meglehetősen meglepő, ha az ember tudja, hogy néhány hónappal ezelőtt ugyanez a rádió egyáltalán nem találta sértőnek egy bizonyos Frédéric Froment dalának a sugárzását. A dal címéből, „Jézus meleg”, még nem is derül ki teljesen tartalmának erőszakossága. A France Inter akkoriban erőteljesen kiállt a vélemény szabad kifejezésének joga mellett. „Tartozunk ennyivel a Charlie Hebdo” áldozatainak” – zárult a közlemény.

Azt kell higgyük, hogy a France Inter, amely oly sokkal tartozik Charlie-nak, semmivel sem tartozik a keresztényellenes üldözések áldozatainak. Úgy tűnik, egyáltalán nem hatja meg őket az a tény, hogy 2020-ban a világban szédítő mértékben emelkedett a keresztény vallási helyek ellen indított támadások száma. De az sem hatja meg őket, hogy a keleti keresztényeket halállal fenyegetik, és néha halomra gyilkolják. Vagy az sem, hogy az Irakban élő keresztények száma húsz év alatt a tizedére csökkent. Vagy hogy itt nálunk, Franciaországban, a mi templomainkban a keresztényeknek elvágják a torkát. Mindenki aszerint méltatlankodik, ahogyan tud.

De mondok mást is. Már 2015-ben eltávolították a Les Prêtres (Papok) együttes párizsi metróállomásokon kihelyezett koncertplakátjáról a „Keleti keresztények javára” feliratot. Egy évvel ezelőtt, az Alliance Vita plakátjaira került sor, ezeket cenzúrázták, mivel azt merték állítani, hogy „a társadalom akkor fog fejlődni, ha tiszteli az anyaságot”. Ezt a szlogent Anne Hidalgo, Párizs polgármestere felháborítónak és sértőnek tartotta, és hangot is adott méltatlankodásának. Márpedig az ő méltatlankodásával szemben nincs az a véleményszabadság, amely megállna a talpán.

Félelem a szavaktól

Erre a félelemre nagyon oda kell figyelnünk, óvatosnak kell lennünk, mert a történelem arra tanít, hogy amikor az emberek elkezdenek félni a szavaktól, veszélyben van a szabadságunk. A szabadság visszaszorulása mindig a szemantika vereségével kezdődik. Ezért nyugtalanító, hogy a France Inter képtelen kiejteni azt a szót, hogy „keresztény”.

Két nemzedék óta vagyunk tanúi annak, hogy a nyelv egy különös betegségben, tulajdonképpen a lélek egyfajta betegségében szenved. Ezt a betegség valamiféle álszenteskedésből táplálkozik, amelyet a „többesszám irányában történő romlás” jellemez. Az értékből „értékek” lesznek, a szabadság „szabadságokká” változik. Az elismerés és a becsület, amiről azt tanították nekünk, hogy még életünket is érdemes odaadni érte, átadja helyét az elismeréseknek, amelyek indokolják a középszerű ügyeskedést. Hab a tortán, hogy az állampolgárság is állampolgárságokká válik. Minden egyes többesszámba rakással meghal egy kicsi a szabadságunkból.

Az alapító atyák által áhított befogadó szekularizmus, amelyet Alkotmányunk első paragrafusa is dicsőít, azaz hogy „Franciaország minden hitet tiszteletben tart”, átfordulóban van, és kirekesztő, kizáró szekularizmussá válik. „A Köztársaság értékeit” úgy lobogtatják, mint valami fenyítő, besoroló szlogent. Azt tanították nekünk, hogy a szabadság oszthatatlan: most apró morzsákra hullik szét. Vegyük csak elő, olvassuk át újra Charles Péguy-t: „Franciaországnak két hivatása van: a szabadság és a kereszténység”. Soha nem lehet az egyiket elárulni, feladni anélkül, hogy a másik ne sérülne.

Írta: Xavier Petier, író via Aleteia
Fordította: Solymosi Judit