Ha a jelen pillanatban élünk, kapcsolatban maradunk Istennel

A félelem és aggodalom gátol minket abban, hogy a jelen pillanatban éljünk, és akadályozza spirituális életünket.

A jövőtől való félelmeink gyakran meggátolnak minket abban, hogy értékeljük a napi örömöket, különösen akkor, ha egy meghatározott fenyegetés tűnik fel a láthatáron. Mindegy, hogy jogos-e az aggodalom, vagy irracionális szorongás, ez a félelem, hogy mi fog történni, leköti a figyelmünket, eltereli attól, ami éppen van, és arra irányul, ami még nem történt meg. Ahelyett, hogy élveznénk azt, amit ma hoz az élet, gyakran elébe megyünk azoknak a nehézségeknek, amik majd holnap jönnek el. Természetesen vannak, akik sokkal hajlamosabbak a jövő efféle kivetítésére, ez azonban olyan kísértés, amelybe olykor mindannyian beleesünk.

Bízzuk a jövőt a Gondviselésre

Isten ezt a napot adta nekünk. A jelen az Istennel való találkozás ideje. Amikor így imádkozunk a Szűzanyához: „imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján”, akkor ez azért van, mert ez az a két pillanat, amikor Isten eltölt minket az Ő örömével. Aki nem az „itt és most”-ban él, az elmulasztja Istennel való találkozását. A Gonosz természetesen megpróbál minket rávenni, hogy lekéssük ezt a találkozót, ezért elvonja a figyelmünket az Isten által adott napról, elhitetve velünk, hogy sokkal fontosabb azon aggódni, mi történik majd holnap.

Ennek ellenére szükséges az előzetes tervezés és szervezés: a szülők nem élhetnek egyik napról a másikra, anélkül, hogy felkészülnének a jövőre. A beíratással nem várják meg, hogy megkezdődjön az iskola. Hasonlóképpen előre listákat készítünk a tennivalókról, hogy elkerüljük a rohanást. Bármelyik értékesítési ügynök, vagy üzletember tudja, hogy nem lehet üzletet kötni anélkül, hogy a jövőt tekintetbe ne venné. Terveket készíteni, pénzt félretenni, biztosítást kötni jogos, sőt szükséges. Tudatában kell lennünk a jövőnek, de nem kell aggódnunk miatta, ezt kéri tőlünk az Úr. Újra és újra ezt mondja: „Ne féljetek, ne aggódjatok a jövő miatt.” Mert a jövő a Gondviselésre tartozik.

Útmutatás ahhoz, hogyan fogadjuk el teljesen ezt a napot, amit Isten adott

Ezért ne tegyünk úgy, mintha mi lennénk a jövő urai, mintha mi jobban tudnánk, mire van szükségünk, mint maga Isten. Isten az Atya, keze ajándékkal telve. Ahelyett azonban, hogy ezeket az ajándékokat látnák, és az előnyeiket élveznék, Isten gyermekei úgy döntenek, hogy sokkal sürgetőbb azon töprengeni, mi lenne, ha ezek az ajándékok már nem jönnének… és így elmulasztják azt az örömöt, amit a jelen ad.

Nyugtalan, összezavart gyermekké válunk, valahányszor hagyjuk, hogy a jövőtől való félelem eluralkodjon rajtunk: átsiklunk a nap nyújtotta örömökön, előtérbe helyezzük a holnap szenvedéseit. Tehát hogyan élvezzük teljesen az Isten által nekünk adott mai napot? Tényleg úgy kell döntenünk, hogy elengedjük aggodalmainkat és bizalommal élünk – nem mi vagyunk urai a szívünket szorongató aggodalomnak. Lehetetlen azt színlelni, mintha a súlyosan beteg társunk nem halhatna meg, mintha a munkahely elvesztése csak egy rossz álom lenne; lehetetlen azt várni, hogy majd az égből pottyant pénz ment meg minket attól, hogy elveszítsük a házunkat vagy tönkremenjen a vállalkozásunk, vagy hogy egy drogfüggő gyermek egyik napról a másikra meggyógyul. Ennyi komoly aggodalom túl sok lehet nekünk.

Isten tudja ezt, és nem kéri tőlünk, hogy úgy tegyünk, mintha a szenvedés nem létezne. Egyszerűen annyit kér, ne engedjük, hogy elvakítson minket ez a szenvedés. Amikor a sötétség legmélyén vagyunk, arra kér minket, hogy higgyünk, hogy meglássuk jelenlétének fényét. Arra kér minket, ne menjünk el az apró örömök mellett azzal az ürüggyel, hogy sokkal fontosabb dolgok miatt kell aggódnunk, mivel – bár ezek az örömök aprók – ezek a győzelem jelei, a feltámadás jelei.

Írta: Christine Ponsard
Forrás: Aleteia

Fordította: Eiben Ingeborg