„És csak együtt tudjuk legyőzni a gonoszt ebben a háborúban, világszerte, a böjt és az imádság révén, sok alázattal és szeretettel” – mondta Visvaldas Kulbokas érsek.
Visvaldas Kulbokas érsek, Ukrajna apostoli nunciusa az Aid to the Church in Need-nek (Támogatás az Egyháznak a Szükségben –ACN) beszélt a kijevi helyzetről, a humanitárius krízisről, a lakosság közötti szolidaritásról és a háborús drámáról.
Milyen Kijevben a helyzet?
Február 24-e óta hajtanak végre rakétatámadásokat a város különféle pontjain minden nap és minden éjjel. A nunciatúránk nem a központban helyezkedik el, így egyelőre nem láttunk egyetlen bombarobbanást sem közelről. Szemtanúi voltunk néhány utcai harcnak a közelben, bár nem ezekben a napokban, csak az azt megelőzőekben. Ám nagyon valószínű, hogy a dolgok az elkövetkezendő órákban rosszabbodni fognak. Más városokban, például Harkivban, a lakóövezetek súlyosan érintettek. Ukrajnában manapság senki sem érezheti magát biztonságban. Hogy milyen lesz a következő néhány óra vagy nap? Azt senki sem tudja.
Mindezek ellenére Kijevben bizonyos szempontból viszonylagos nyugalom uralkodik más városokhoz képest, úgymint Irpeny (Kijev elővárosa), Harkiv, Csernyihiv vagy Mariupol. Kijev még kapcsolatban áll a külvilággal. Azonban a humanitárius válság itt és még néhány más ukrán városban nagyon kritikus. Továbbá nagyon nyomasztó a számunkra, hogy nem mindig lehetséges a segítség. Néha még a Karitász vagy a Vöröskereszt, de még az állami szervek sem képesek tenni semmit.
Változott-e bármi is Kijevben a háború kezdete óta?
Amikor elkezdődött a háború, kevésbé voltunk szervezettek. Nemcsak önmagamról beszélek, hanem a többi említett szervezetről is. Most már felkészültebbek vagyunk. Úgy tűnik, az elmúlt napokban az orosz hadsereg közelebb jutott a városhoz, úgyhogy a humanitárius szervezetek aktívabbak lettek. A Karitász, a Vöröskereszt, a plébániai szervezetek – nemcsak a katolikusok, de az ortodoxok, sőt még a muszlimok is – észreveszik, kinek mire van nagyobb szüksége és élelmiszert osztanak szét. Próbálják evakuálni a nehezebb helyzetben lévőket, vagyis akiknek nincs áramuk vagy fűtésük.
Mi a helyzet a készletekkel? Van-e étel és víz? Mindenhol készlethiány lépett fel vagy csak néhány helyen?
Itt a nunciatúrán még a háború megkezdése előtt – mivel az egyre biztosabbá vált – tartalékokat halmoztunk föl. Személyesen ismerek olyan családokat, akik nem hittek ebben, meglepetésként érte őket, így két-három napnál tovább nem rendelkeztek tartalékokkal. Istennek hála, néhány nappal ezelőtt eljutottak a segélyek Kijevbe. Ráadásul olyan szervezetek, mint a Karitász vagy más önkéntes csoportok a szomszédos városokból hoztak élelmet, mióta tudomásukra jutott, hogy Kijevet egyre súlyosabb katonai támadások érik. Ez a segítség kivétel nélkül ingyenes és teljesen szolidáris. Nehéz információt szerezni arról, hogy az egyes családok hogyan boldogulnak, vagy meddig bírják még, de annyi bizonyos, hogy a humanitárius válság nagyon súlyos.
Képesek-e kimerészkedni az utcára?
Ebben az időszakban nem voltam odakint, mert azt nem tanácsolták. Azonban leginkább azért, mert nincs rá időm. Sokan keresnek fel, kéréseket és humanitárius segélyfelajánlásokat kapunk, melyeket viszont ilyen időkben igen nehéz megszervezni. Sok kérés érkezik, és a támogató felajánlásokban sincs hiány, bár olyan helyeken, mint Kijev központja, a logisztika igencsak problémás. Ez azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk az idő nagy részét a telefonnál tölteni, fogadni a kéréseket és a támogatást.
Viszont az tudom mondani, hogy az emberek ki tudnak menni az utcára, még ha veszélyes is. Főleg az önkéntesek, akik szétosztják a javakat a legrászorultabbaknak. Nehéz eljutni bárhová is, mert pár méterenként ellenőrző pontok vannak. Este 8-tól kijárási tilalom van érvényben, tehát senki semmilyen okból nem mehet ki.
Hogy tudná leírni az emberek hangulatát és érzéseit? Nagyon meg vannak-e rémülve azok, akik Kijevben maradtak?
Minden bizonnyal. Nem beszélhetek mindenki nevében, de azokéban igen, akikkel személyesen találkozom: a papokkal, az önkéntesekkel és a nunciatúra személyzetével. Az emberek nagyon nyugtalanok, de lelkiállapotukat „bátorként” írhatnám le. Érezzük, hogy ez egy olyan tragédia, amellyel együtt kell szembenéznünk, segítenünk kell egymásnak és sokat imádkozni. Sok optimizmust látok. A borzalmas tragédiák dacára sok emberben optimizmust látok, különösen a papokban és a szerzetesekben. Természetesen nem hiszem, hogy ugyanazt az optimizmust találjuk meg a betegekben, azokban, akiknek kezelésre van szükségük vagy azokban a nőkben, akik szülnek vagy kisbabájuk van.
Beszéljen a háborúról. Már hetekkel ezelőtt beharangozták, de senki sem hitte igazán, hogy bekövetkezik. Mi volt az első reakciója 24-én?
Nagyon aggódtunk a háború miatt, mert már voltak jelei. Ám így is óriási, szürreális hatást kelt, mintha egy filmben lennénk. Tehát azt mondom magamnak és még sok hívőnek, hogy a mi fegyvereink – úgymond – az alázatosság, az Istenre való teljes ráhagyatkozásunk, a szolidaritás és a szeretet. Mert bármi is történjék, ha itt vagyunk egymásnak, ha közel vagyunk Istenhez, és ha hűségesek vagyunk, Ő megóv minket. Így van ez ebben a háborúban – amely nem pusztán emberi kreálmány, hanem valamiképpen ördögi is –, ahogyan minden más erőszakban is. És csak együtt tudjuk legyőzni a gonoszt ebben a háborúban, világszerte, a böjt és az imádság révén, sok alázattal és szeretettel.
Ezzel azt mondja, hogy ennek a konfliktusnak vallási dimenziója is van?
Ennek a háborúnak rengeteg oka van, és vannak, akik állítják, hogy némelyiknek vallási jellege van. Én úgy látom, ez teljesen téves. Például az ukránoknál látni lehet azt, hogy ott van nekik az Egyházak és Vallási Egyesületek Tanácsa, mely most igencsak egységes, közel áll az emberekhez és támogatják egymást. Ez nem azt jelenti, hogy minden nehézség megszűnt, mert bizonyos vallások közti nézeteltérések egyértelműen szerepet játszottak a múltban. De nem gondolnám, hogy ezzel meg lehet indokolni ezt a háborút, mert a vallások közti kapcsolatok nehézségeit másképpen kell kezelni. Meglepő módon azt veszem észre, hogy a nehézségek, melyeket azelőtt Ukrajnában tapasztaltam, mostanra háttérbe szorultak. Úgy tűnik, ez a tragédia eggyé kovácsolta az ukrán népet. Ez nem azt jelenti ugyan, hogy ez az egység utána is megmarad, de mindenesetre ez nagyon pozitív jel.
Múlt vasárnap, az Úrangyala imádság alkalmával a pápa bejelentette, hogy két bíboros elmenne Ukrajnába. Érezhető a Szentatya támogatása?
A Szentatya szavai mutatják, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy véget érjen ez a háború. És nemcsak szavakkal, mert bizonyos vagyok abban, hogy keresi az Egyház számára az összes lehetséges ösvényt, mind spirituálisan, mint pedig diplomáciailag. Mindent, ami emberileg lehetséges, hogy hozzájáruljon a békéhez. Természetesen a pápa – és ezt azért tudom nagyon jól, mert munkatársaival napi kapcsolatban vagyok – több eshetőséget mérlegel. Folyamatosan azon töprengünk, hogy a pápa mi mást tudna még tenni, akár közvetlenül, akár munkatársain keresztül. Ennek egyik módja a két bíboros küldése. Kedden Krajewski bíboros Ukrajnába érkezett, hogy elhozza támogatást, illetve lássa, hogyan tudná eljuttatni humanitárius segítséget, és ezzel együtt a pápa jelenlétét.
Az ACN egy másfél millió dolláros segélycsomagot küldött a leginkább szükséget szenvedő egyházmegyék számára, különösen azért, hogy támogassák a papok és a szerzetesek munkáját. Mennyire jelentős ez a támogatás?
Bármilyen segítséget értékelünk. Nehéz kitalálni, hogy mire lesz igény a jövőben, mert az infrastruktúra sok mindenben károsodott. Még strukturális és szervezeti szempontból is sok munka fog ránk várni, mert iskolák, kórházak és otthonok százai dőltek romba. A szükségletek óriásiak lesznek. Nagyon hosszú időt fog majd igénybe venni.
Mit üzenne azok számára, akik az kérdezik, hogyan tudnának most segíteni az ukránoknak?
Szeretnék megosztani egy történetet, egyet a Kijevben közszájon forgó sok történet közül, melyet alig pár órája hallottam. A benne szereplő személynek egy látomása volt álmában: A családját kereste egy városban, melyet leromboltak. Jézus közeledett hozzá, és az ember megkérte Őt, hogy segítsen neki, ám a keresztről Jézus így válaszolt neki: „Nem teheted meg mind a kettőt. Nem feszíthetsz keresztre és kérhetsz segítséget tőlem egyszerre. Választanod kell: vagy az egyiket vagy a másikat.” Amikor a látomás után felébredt, mindenkinek elmondta, hogy úgy döntött, megváltoztatja az életét és Istennel fog élni. Ez megérintett engem és megérint mindenkit. A háború e drámai pillanatai arra késztetnek minket, hogy – ahogyan Izajástól halljuk – új szemmel figyeljünk Istenre, a bizalom, az alázat és a megtérés szemével.
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Aleteia
