A Szentlélekről folyó katekézis-sorozatának 16. állomásához érve a pápa az evangelizálásról szólt. Az igehirdetés tartalma Jézus földi életének, majd Húsvét után halálának és feltámadásának megosztása, míg eszköze a Szentlélek. Ahhoz, hogy ez működjön, imában kell kérnünk a Lélek eljövetelét, és fontos, hogy ne magunkat állítsuk a középpontba. A szentmisék homíliája legyen tömör – kérte a papokat a pápa.
„Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével; hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék”.
1 Kor 2,1.4-5
Az előző hetekben a Szentlélek megszentelő és karizmatikus működéséről tanított Ferenc pápa, ezúttal pedig annak evangelizáló tevékenységére, vagyis a prédikáció szerepére mutatott rá. Az eső utáni langyos napsütésben a Szent Péter-téren tartotta meg a szerdai általános audienciát, amelyen most először kínai nyelven is összefoglalták katekézisét.
Péter első levelében úgy határozza meg az apostolokat, mint akik az evangéliumot a Szentlélek erejéből hirdették (vö. 1,12). Ebben a meghatározásban két alapvető elemet fedezhetünk föl a keresztény igehirdetésről: tartalmát, ami az evangélium, és eszközét, ami a Szentlélek. Az Újszövetségben az evangélium két fő jelentést hordoz. A négy evangélista szerint az evangélium egyrészt az az örömhír, amelyet Jézus hirdetett földi élete során. Húsvét után az evangélium szó új jelentést nyer, a Jézusról szóló örömhírré változik, vagyis Urunk halálának és feltámadásának húsvéti misztériuma lesz. Ez az, amit Pál apostol evangéliumnak hív, amikor azt írja: „Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére” (Rm 1,16).
Jézus, majd később az apostolok igehirdetése tartalmazza mindazokat az erkölcsi kötelességeket is, amelyek az evangéliumból fakadnak; kezdve a tízparancsolattól egészen az új szeretetparancsig. De ha nem akarunk beleesni a Pál apostol által említett hibába, vagyis, hogy a törvényt előrébb helyezzük a kegyelemnél, a cselekedeteket pedig a hitnél, akkor mindig annak hirdetéséből kell újraindulnunk, amit Krisztus tett értünk – mutatott rá a pápa, majd emlékeztetett, hogy Evangelii gaudium-k. apostoli buzdításában ezért nyomatékosította a kérügma, az igehirdetés szerepét, amely megadja minden további erkölcsi alkalmazás alapját.
A katekézisben meghatározó szerepet játszik az elsődleges hithirdetés, vagy kérügma, amely az evangelizáló tevékenység és minden egyházi megújulási szándék központi eleme kell, hogy legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a többi tartalommal nem foglalkozunk, hanem minőségileg áll az első helyen, mert az alapvető igehirdetés, amihez mindig vissza kell térni, más és más módokon meghallgatni minden egyes fázisban. „Nem szabad azt gondolnunk, hogy a katekézisben el lehet hagyni a kérügmát egy olyan képzés javára, melyről feltételeznénk, hogy „szilárdabb”. Semmi sem szilárdabb, mélyebb, biztosabb, egységesebb és bölcsebb, mint ez a hirdetés”. (EG 165)
A keresztény igehirdetés tartalma után a pápa annak eszközéről szólt. Az evangéliumot a Szentlélek erejéből kell hirdetni. Az egyháznak magáévá kell tennie Jézus szavait, amelyeket nyilvános működése elején mondott: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek” (Lk 4,18) Ez azt jelenti, hogy eszméinkkel és a tanítással, életünkkel és hitünk meggyőződésével együtt adjuk át az evangéliumot. Azt jelenti, hogy ne az emberek meggyőző bölcsességében, hanem a Lélek megnyilvánulásában és erejében bízzunk – ahogy Szent Pál írta (vö. 1 Kor 2,4). Persze ezt könnyű mondani, de hogyan ültethetjük át a gyakorlatba, ha nem tőlünk függ, hanem a Szentlélek eljövetelétől? – tette föl a kérdést a pápa, majd így válaszolt: Valójában két dolog is rajtunk áll. Az első az imádság. A Szentlélek arra száll, aki imádkozik érte, főleg, ha az igét akarja hirdetni. Jaj annak, aki imádság nélkül prédikál! Olyanná válik, mint a „zengő érc vagy pengő cimbalom”. (vö. 1Kor 13,1)
A másik dolog, ami tőlünk függ, az, hogy ne önmagunkat akarjuk hirdetni, hanem Jézus Urunkat – figyelmeztetett a pápa. Ezzel kapcsolatban szólt a prédikációk helyes időtartamáról is. Olykor túl hosszúra nyúlnak a homíliák, akár 20, 30 percre is. A prédikáció szerepe inkább az, hogy egy ötletet, egy szeretetteljes buzdítást adjon. Nyolc perc után lankad a figyelem, elvész a prédikáció. Sose haladja meg a tíz percet a homília – kérte a papokat a pápa. Mit jelent az, hogy nem önmagunkat hirdetjük? Nagyon egyszerű: például azt, hogy nem helyezzük előtérbe a saját lelkipásztori kezdeményezéseinket, hanem szívesen együttműködünk, ha kell a közösségi kezdeményezésekkel. A Szentlélek segítse, kísérje és tanítsa az egyházat, hogy így hirdesse az evangéliumot korunk embereinek! – fohászkodott végül Ferenc pápa.
Az audiencia végén a Szentatya ismét imákat kért a háborúban lévő nemzetek békéjéért. A háború az emberiség kudarca – jelentette ki, majd emlékeztetett a lengyel püspökök keleti egyházakat segítő imanapjára: köszönet a támogatásokért, különösen Ukrajna javára. Ezen a szerdán hangzott el először kínai nyelven a katekézis, Ferenc pápa áldását küldte a kínai népnek.
Forrás: Vatican News
